Nincs többé szezonalitás a Balatonnál: a nyár is akkorra bukó lehet, mint a tél

Gáspár Adrienn   
  Megosztom
Nincs többé szezonalitás a Balatonnál: a nyár is akkorra bukó lehet, mint a tél

Nehéz helyzetbe kerültek a vendéglátók a koronavírus-járvány miatt. A COVID-19 vírus Magyarországi megjelenése nagyon nagy hatással van sok egyéb mellett a turizmusunkra is. Ezáltal a Balaton turizmusára is. Az idei évben ugyanis előreláthatólag üresen maradnak az éttermek, vendéglők, szállodák, apartmanok a tó partján. A HelloVidéknek Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke beszélt a jelen állapotokról és a lehetséges megoldásokról.

Nehéz helyzetben vannak a balatoni vállalkozók, hiszen a jelen helyzetben várhatóan elmarad az idei nyári szezon a tóparton. A napról-napra, óráról-órára változó helyzet csak még jobban nehezíti a vendéglátók életét, hiszen nem lehet tudni, hogy meddig fog elhúzódni a járvány és mikor tudnak kinyitni újra.

Nehéz bármit is tervezni, hogy nem tudjuk pontosan, hogy mikor lesz ennek vége, és mikor fognak ezek a vészhelyzeti korlátozások megszűnni. Én azt gondolom, hogy az emberek utazási kedve az nem múlt el. Ugye a Balaton főleg belföldön erős – négy vendégből három belföldi. Nagyon sokáig leszünk bezárva, így a korlátozások feloldásával ez az utazási kedv hamar visszatérhet

– fogalmazott a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.

Az év nagyon jól indult a Balatonnál, az első két hónapban sokan keresték fel a tavat. Azonban a koronavírus magyarországi megjelenésével egyidejűleg lassan visszaesett, majd ahogy az ország turizmusa, úgy a Balaton turizmusa is lenullázódott. „És várhatóan a további hónapok turisztikai teljesítménye is valószínűleg egyenlő lesz a nullával”.

Jelen állás szerint az egész nyári szezont érinteni fogja a koronavírus miatt kialakult helyzet. Azonban, ha a nyár végére lecseng, akkor ősszel újra indulhat az élet, ugyan ez nem hozza vissza a nyári bevételek kiesését, de eredményezhet egy magasabb keresletet. Ami egyenlő lesz azzal, hogy a balatoni turisztikai bevételek kétharmaddal csökkenek. Hiszen a Balaton turisztikai bevételének kicsivel több mint a fele júniusban és augusztusban keletkezik, a másik fele pedig az év maradék tíz hónapjában. Ha ebből elvesszük a felét meg a másik felének a felét, akkor nagyjából az egyharmada, negyede maradhat annak a bevételnek, amit egyébként a Balaton ebben az évben produkálhatott volna

– mutatott rá Hoffmann Henrik

Ahhoz, hogy a vírus elvonultával a balatoni vállalkozók újból megnyithassák kapuikat a vendégek előtt hatalmas segítségre van szükségük. A jelenlegi kedvezmények a nyárvégéig segítik a vállalkozókat a terheik csökkentésében, azonban, ha a vészhelyzet hosszabbításra kerül, akkor ezen kedvezmények hosszabbítására is szükségük lesz. Ez az időszak mindenki számár nehéz, főleg ebben a szektorban. A borászatok azonban talán kicsivel könnyebben tudják majd átvészelni ezt a helyzetet, mivel termékeiket kiskereskedelemben is értékesítik, a nagykereskedelmi kiesést talán ezzel kicsit enyhíthetik. A szállodai szolgáltatás és a vendéglátás az, ami a legérintettebb jelen helyzetben, és itt is a nagy munkaerőigénnyel rendelkezőknek a legnehezebb.

Biztos vagyok benne, hogy ez az iparág világszinten megszenvedi ezt a helyzetet – ugyanúgy a balatoni vállalkozók is megfogják szenvedni ezt. Várhatóan sokan fognak tönkre menni

– mondta az elnök.

A járvány az egész világon negatív hatással van a turizmusra. Kérdéses, hogy a külföldi vendéglátók hogyan tudják átvészelni ezt az időszakot. Képesek-e fenntartani vállalkozásaikat és mennyi időre van szükségük, hogy újra induljanak.

Számítások szerint legalább tíz-tizenkét hónap szükséges ahhoz, hogy a külföldi vendéglátás újrainduljon és felfusson. Ebben – a várhatóan – egy évben a környező országokban is folyamatosan fognak létesülni új munkahelyek, nem egyszerre fog megjelenni az a munkaerőigény, ami eddig megvolt, hanem folyamatosan fog felépülni. Ez azt jelenti, hogy azok, akik eddig is kint dolgoztak azok csak lassan fognak tudni visszatérni külföldre munkát vállalni – feltéve, ha vissza akarnak menni.

Azt gondolom, hogy az a munkaerőigény, ami korábban külföldön fennállt az most bizonyosan csökkeni fog, ezáltal nagyon nehéz lesz majd kint elhelyezkedni. Így az elmúlt években a Balatonnál kialakult munkaerőhiány, ami tapasztalható volt a szektorban az ezáltal jelentősen csökkeni fog

– hangsúlyozta Hoffmann Henrik.

A vírus visszahúzódását követően várhatóan a belföldi turizmus erősebb lesz, hiszen nem lehet tudni, hogy a környező országokban milyen állapotok uralkodnak majd a jelen helyzet után. Így valószínű, hogy a biztonságosabb hazai célpontokat választják majd a hosszú bezártság után az utazni vágyók. Így a vidéki szállásadóknál fog megjelenni előszőr a kereslet.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

balaton

turizmus

koronavírus

koronavírus-járvány