Elrejtőznél a világ elől? Ezeken az elhagyatott településeken is igényelhető a falusi csok

HelloVidék   
  Megosztom
Elrejtőznél a világ elől? Ezeken az elhagyatott településeken is igényelhető a falusi csok

Kevés szó esik arról, hogy rengeteg olyan falu van ma Magyarországon, ahol a lakosság száma még a száz főt sem éri el. Ezek az apró falvak olykor meseszép területeken helyezkednek el és csak arra várnak, hogy egy tanya vagy gazdaság kialakításra kerüljön rajtuk. Most annak jártunk utána, hogy hány ilyen település található az országban és melyekre vehető igénybe a falusi csok. Lássuk, hány elhagyatott falucskában és hol kezdhet új életet a világtól elzárkózni vagy csupán csak gazdálkodni vágyó magyar.

A tanyákra is kiterjedő falusi CSOK-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is. Mint ismert, a kormány határozata szerint a Falusi CSOK az 5000 fő alatti településeket érinti, azokat, ahol a lakosságszám 2003-hoz képest nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag (ahol a 2003. január 1-jei népességszámhoz képest nem éri el a 95 százalékot a mostani népesség.)

Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános CSOK szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig a jegyzők bevonásával ellenőrzik.

A CSOK-ot használt lakásra is akkora összegben lehet igénybe venni az érintett kistelepüléseken, mint máshol az új építésű lakásokra. A 3 gyermeket nevelők vagy vállalók például tehát 10 millió forintot vehetnek fel használ lakásra is. A Falusi CSOK már 2019. július 1-től igényelhető a támogatást nyújtó kereskedelmi bankokban. További részleteket és a települések listája a HelloVidék falusi csok aloldalán olvashatók.

Hol kezdhetünk új életet?

Akik kedvelik a vidéki romantikát sőt, nem riadnak vissza attól sem, ha csak elvétve vannak szomszédok a környéken, azoknak érdemes lehet körbenézni az elhagyatott vagy nagyon ritkán lakott települések listáján. Sokan vágynak messze a város zajától és manapság egyre többen vágnak bele gazdálkodásba is.

Lássuk, megyéről-megyére, mely települések ezek!

Baranya megye:

  • Husztót – 57 fő
  • Szárász – 20 fő

Borsod-Abaúj-Zemplén megye:

  • Tornakápolna – 11 fő
  • Debréte – 14 fő
  • Varbóc – 50 fő
  • Kány – 47 fő
  • Égerszög – 50 fő
  • Teresztenye – 26 fő
  • Tornakápolna – 12 fő
  • Tornabarakony – 23 fő
  • Becskeháza – 27 fő
  • Debréte – 22 fő
  • Pamlény – 41 fő
  • Keresztéte – 36 fő
  • Perecse – 27 fő
  • Gagyapáti – 8 fő
  • Litka – 34 fő
  • Nyésta – 40 fő
  • Sima – 31 fő

Győr-Moson-Sopron megye:

  • Csér – 27 fő

Nógrád megye:

  • Garáb – 41 fő

Somogy megye:

  • Libickozma – 26 fő
  • Hosszúvíz – 25 fő
  • Kára – 45 fő

Tolna megye:

  • Murga – 51 fő

Vas megye:

  • Szaknyér – 52 fő

Veszprém megye:

  • Somlóvecse – 43 fő
  • Óbudavár – 46 fő
  • Bakonyság – 44 fő
  • Megyer – 13 fő
  • Zalameggyes – 50 fő

Zalamegye:

  • Bezeréd - 117 fő
  • Iborfia – 7 fő
  • Ramocsa – 36 fő
  • Zalaköveskút – 24 fő
  • Sénye – 31 fő
  • Pusztaapáti – 20 fő
  • Márokföld – 43 fő
  • Alsószenterzsébet – 48 fő
  • Magyarföld – 37 fő
  • Lendvajakabfa – 16 fő
  • Bödeháza – 43 fő

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

falvak

települések

kihalt falvak

kihalt települések

falusi csok

falusi csok települések listája

csok

csok lista

falusi csok falvak

falusi csok települések