Szörnyű tények: tizenhatan vesztették életüket a vasúti átjáróban

HelloVidék   
  Megosztom
Szörnyű tények: tizenhatan vesztették életüket a vasúti átjáróban

Drasztikusan megemelkedett idén a vasúti átjárós balesetek száma, ezért a MÁV országos közlekedésbiztonsági kampányt indított elsősorban a figyelemfelkeltés és a közlekedési morál javítása érdekében. Idén április 11-ig harminckét vasúti átjárós baleset történt a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség miatt, amelyekben tizenhatan meghaltak, egy híján annyian, mint tavaly egész évben.

Öten életüket vesztették és ketten súlyosan megsérültek abban a kisteherautóban, amely április 5-én reggel a Csongrád-Csanád megyei Mindszent határában a Kiskunfélegyházáról Hódmezővásárhelyre tartó motorvonat elé hajtott. A vasúti jármű az ütközés után kisiklott és száz méterrel odébb az oldalára borult. Az átjáróban a biztosítóberendezés jól működött, a közút felé tiltó jelzést mutatott. Két nappal később pedig egy sárvári vasúti átjáróban vesztette életét egy autó vezetője, aki gépkocsijával egy tehervonattal ütközött, írja a szoljon.hu.

A gépkocsi csak érintőlegesen ütközött neki az érkező motorvonat mozdonyának, ezért személyi sérülés nem történt, viszont a járműben és a vonatban anyagi kár keletkezett.

Április 9-én délelőtt pedig Karcagon történt hasonló eset. Ott egy személyautóval és a hozzákapcsolt utánfutóval közlekedő helyi lakos a Liget utcánál lévő fény-, illetve félsorompó nélküli vasúti átjáróhoz érkezve az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére nem állt meg, ráhajtott a vasúti sínekre, ahol nekiütközött a Karcag irányába közlekedő vasúti motorkocsinak. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

Az elmúlt hetekben országszerte több baleset is történt vasúti átjárókban

- foglalta össze Dávid Mónika, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A rendőrség ezért ismételten felhívja a figyelmet, hogy vasúti átjáróhoz közelítve, különösen, ha az fényjelző készülék és sorompó nélküli, mindenképp lassítsanak, és a kereszteződést fokozott óvatossággal közelítsék meg. Egy vonattal történő ütközés kimenetele legtöbbször súlyos kimenetelű, és akár halállal is végződhet, ezért is fontos az óvatosság, hangsúlyozta.

A vasúti átjárókban történt baleseteket az oda behajtók figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése okozza

- közölte a lappal a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától. Hozzátették, hogy a balesetek okai, hogy a gépjárművezetők nem néznek körül az átjáróba történő behajtás előtt, illetve a csúcsforgalomban bent ragadnak a kereszteződésben, ahol tilos és életveszélyes megállni.

Magyarországon a vasúti átjárók védelme, azok biztosítási módja kivétel nélkül minden esetben megfelel az előírt biztonsági szintnek. A vasúttársaság teljes hálózatán vasúti hibából 2008 óta nem következett be halálos áldozatot követelő baleset. A MÁV a vasúti hatóság által jóváhagyott pályafelügyeleti és biztosítóberendezési utasítások szerint, az azokban előírt gyakorisággal és rendszerben végzi az útátjárók vizsgálatát. Emellett 2018 óta folyamatosan tartanak ellenőrzéseket is a rendőrséggel közösen a vasúti átjárókban.

Figyelemfelkeltő kampányt indítanak

A vasúttársaság most induló baleset-megelőzési kampányában szerte az országban, de kiemelten a vasúti átjárók közelében találkozhatunk figyelemfelkeltő plakátokkal. Online felületeken is megjelennek vasútbiztonsági témájú üzeneteik, filmjeik. Legfőbb cél a balesetmegelőzés: felhívni a figyelmet arra, hogy a balesetek elkerülhetők lennének, ha a gyalogosok és a gépjárművezetők figyelmesen, kiemelt körültekintéssel, a közlekedési szabályok betartásával közelítenék meg a vasúti átjárókat.A MÁV Zrt. kezdeményezi a közúti-vasúti szintbeni átjárók tarthatatlan baleseti statisztikáival összefüggésben többek között a KRESZ szabályok megsértőinek drasztikus szankcionálását.

Címlapkép: Getty Images

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

vasúti baleset

vasúti közlekedés

máv