Pénzbírságot kapott az ittasan szunyókáló vasutas: több vonat is késett miatta

MTI   
  Megosztom
Pénzbírságot kapott az ittasan szunyókáló vasutas: több vonat is késett miatta

Jogerősen, tárgyalás mellőzésével pénzbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a vasutast, aki tavaly karácsonykor ittasan elaludt a munkahelyén, ami miatt részlegesen leállt a vonatközlekedés is - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője.

Vándor Virág közölte: a vádlott 1994 óta állt a MÁV Zrt. alkalmazásában forgalmi szogálattevőként, feladatai közé tartozott a közlekedő vonatok forgalmának lebonyolítása, szabályozása, valamint a vasúti jelzőberendezések kezelése.

Tavaly december 25-én egyedüli alkalmazottként látott el szolgálatot a felsőrajki vasútállomáson, ahol a délutáni munkakezdése után elfogyasztotta a magával hozott egy liter vodkát. Az italtól kora este már szolgálatteljesítésre és cselekvésre képtelen állapotba került, emiatt nem adott szabad jelzést két, Szombathely és Pécs között menetrend szerint közlekedő vonatnak, ezért azok a szomszédos állomásokon kényszerültek várakozni.

A férfit a vonaton és a közeli állomáson szolgálatban lévő kollégái megpróbálták telefonon elérni, de mivel nem jártak sikerrel, értesítették a rendőrséget. A felsőrajki vasútállomás irodájában alvó, erősen ittas vádlottat a kiérkező járőrök ébresztették fel.

A lerészegedett vasutas hibájából az egyik vonat 26 perc, a másik szerelvény pedig 93 perc késéssel tudta folytatni az útját. A Zalaegerszegi Járásbíróság a férfit közérdekű üzem működésének megzavarása miatt jogerősen 375 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

vasutas

zalaegerszeg

részeg

részeg vasutas