
Iszonyat, ami érkezik: 4 frontos támadás tarolja le Magyarországot, ez fájni fog
Délen dörrent meg először az ég, majd a Nyírségben. Közben az Alpokalját az Ausztria fölött kialakult zivatarlánc érinti.
Délen dörrent meg először az ég, majd a Nyírségben. Közben az Alpokalját az Ausztria fölött kialakult zivatarlánc érinti.
Az elmúlt napokban hullott csapadékot a talaj már nem tudja befogadni, így több folyón is komoly árhullám indult el és az Alföldön egyre nagyobb területeken jelenik meg a belvíz a földeken.
Elképzelhető, hogy Magyarországot túlnyomórészt, akár 85 százaléknál is nagyobb mértékben erdős sztyeppe uralhatja az évszázad második felére, ezzel együtt a bükkerdők teljesen eltűnhetnek, és a tölgyesek is nagyon kis területre szorulnak vissza.
Az elkövetkező négy évben 60,8 milliárd forint fordítható komplex közútfelújításra és -fejlesztésre, míg a következő két évben 8 milliárdból lehet útfelújításokat végezni. Mutatjuk, milyen projektek valósulnak meg az Alföldön.
Az 1910-es évek óta éppen a 16. ilyen kivételes eset történt Dunatetétlennél 2022. január 6-án, ahol a Bába-széken két rózsás flamingóra lettek figyelmesek a madarászok.
Bort nemcsak ünnepnapokon iszunk, így a hegyvidékiek által lesajnált, lekicsinylően homoki borként emlegetett alföldi boroknak igenis van helye és szerepe a magyar borkultúrában. Bemutatjuk a méltatlanul perifériára került Duna borrégiót.
Beköszöntött a kánikula, egy kis hűsítő csobbanásra vágyunk. De mit csináljon az, aki nem a Balaton közelében lakik, és nem tud leruccanni a magyar tengerre, hogy mártózzon egyet? Mutatunk öt kiváló szabadstrandot az ország keleti részében.
A nyári aszályok növelhetik az inváziós betyárkóró terjedését a hazai homokpusztákon, ami komoly problémákat okozhatnak mind természetvédelmi, mind pedig erdő- vagy mezőgazdasági és egészségügyi szempontból.
Szombattól ismét az ország teljes területén engedélyezett a tűzrakás a szabályok, előírások betartása mellett, de fokozott körültekintésre van szükség, mert Magyarországon az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.
Így főznek az Alföldön: a HelloVidék ínycsiklandó recepteket gyűjtött össze a legnagyobb tájegységünkről, melyről a legtöbb jellegzetes étel származik, amit a magyar gasztronómiában tartanak számon.
Az inváziós kaktuszok magyarországi megjelenése az utóbbi időben nyert nagyobb nyilvánosságot a dolog. De azóta kiderült, hogy ezek mellett a bambuszok, és a bambuszfélék családjába tartozó japánkeserűfű is nagy veszélyt jelentenek.
Idén a klímaváltozást súlyosan megtapasztalhattuk: rendkívül aszályos nyár sújtotta egész Európát. Az Alföldön egyre terjedő, inváziós kaktuszfajok megjelenése nem a klímaváltozásnak köszönhető, de terjedésüknek kedvez.
Hazánk középső részén két nagy folyó, a Duna és a Tisza ölelésében különleges, síkvidéki táj terül el, amely látszólagos egyhangúsága ellenére sokféle, változatos élőhelyet foglal magában. Mutatjuk, mi mindent érdemes felfedezni, ha erre járunk!
Tegnap délután az Alföldön sorra jelentek meg a záporok, zivatarok kíséretében a nálunk kevéssé megszokott meteorológiai jelenségek. Kunmadaras közelében tornádótölcsért kaptak lencsevégre, de tubát és porördögöt is fotóztak több helyen.
Tavaly Magyarországon 566 ezer embernek lett új lakcíme, ez 14 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. 300 ezren ideiglenesen jelentkeztek be valahova, 260 ezren viszont lakóhelyet váltottak.
Sikeres volt az oltás, már nem lángol a tűz Székkutas közelében, ahol leégett mintegy háromszáz hektárnyi száraz fű, avar, ősgyep.
Vasárnap elsősorban a déli, kora délutáni órákban a Dél-Dunántúlon, délután az Alföldön kialakulhatnak zivatarok, melyeket intenzív csapadék, aprószemű jég, viharos széllökés kísérhet.
Máig léteznek olyan jellegzetes fogások, amik egyes vidékeken autentikusnak számítanak, azonban könnyen lehet, hogy az ország más részeiben még csak hírüket sem hallották. Cikkünk első részében az észak-magyarországi és az alföldi régióba kalandozunk.
Betelepülő BMW gyár, pusztító sertéspestis és amerikai egyetemmel együttműködő felsőoktatási intézmény: mutatjuk mi minden történt 2019-ben az Észak-Alföldön.
Friss tanulmányában mutat rá a KSH arra, hogy sok magyar településen gond van az ivóvíz minőségével, méghozzá nem is kicsi: a víz arzéntartalma elsősorban a Dél-Alföldön meghaladja a 10,0 μg/literes európai küszöbértéket, ez pedig az egészségre is káros hatással lehet.