Várják az adományozókat: idén is kinyitja kapuit a Mikulásgyár

MTI   
  Megosztom
Várják az adományozókat: idén is kinyitja kapuit a Mikulásgyár

Az idén is a Millenáris Parkban nyitja meg kapuit a Mikulásgyár központi helyszíne, ahol november 29-től december 21-ig várják a rászorulók számára felajánlott tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szert, jó minőségű ruhát, játékot, könyvet, édességet - hangzott el a jótékonysági akció budapesti sajtótájékoztatóján.

Az idén 15. alkalommal gyűjtik a felajánlásokat. A szervezők ezúttal is családi programokkal, neves fellépőkkel, koncertekkel, gyerekelőadásokkal, olvasósarokkal, a hétvégéken tematikus programokkal várják a látogatókat a Millenáris Parkban

- mondta Zsolnai Endre, a Mikulásgyár alapítója, főszervezője .

A Millenáris parkban november 29-én 11 órakor nyílik meg a Mikulásgyár. Az ünnepségen részt vesz Joulupukki, a finn Mikulás is, aki december 1-jén és december 6-án is ellátogat a központi helyszínre. Az adományozni vágyókat naponta 9 és 21 óra között fogadják

- tette hozzá. Mint mondta, a Millenáris mellett a Lurdy Házban is várják a felajánlásokat, és a József Attila Színház előtere is gyűjtőponttá válik.

A Magyar Vöröskereszt a program kezdete óta stratégiai partnere az adománygyűjtő akciónak, amely szervezetük számára is óriási jelentőségű. Kétezernél több önkéntes és munkatárs vesz részt a programban, mintegy 120 tonna az az adománymennyiség, amely megfordul a Mikulásgyárban

- sorolta a számokat Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt budapesti igazgatója.

Tízezres nagyságrendben szállítanak, akár naponta csomagokat a Magyar Vöröskereszthez, postáikon átlagosan naponta 400 csomagot adnak fel. Az adományok több postán is ingyen feladhatók, zárt, szállításra alkalmas csomagolásban. A küldeményekre rá kell írni csupa nagybetűvel, hogy Mikulásgyár

- hangsúlyozta Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője.

Matyi Alexandra, az Alexandra Kiadó ügyvezető igazgatója kiemelte, minden csomagban egy-egy ajándékkönyvet helyeznek el. Szólt arról is, hogy elkészült a Nagy Mikulásgyár mesekönyv, mintegy 100 illusztrált mesével.

A kampányhoz idén is felkértek hírességeket, hogy ismertségükkel a programra és az adományozásra irányítsák a figyelmet, népszerűsítsék a kezdeményezést. További információk az akcióról ezen az oldalon érhetők el.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

mikulásgyár

adomány

adományozás

jótékonykodás

segítség