Csúnya büntetőfékezés Sopronnál: veszélyesen kicsi volt követési távolság + Videó

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Csúnya büntetőfékezés Sopronnál: veszélyesen kicsi volt követési távolság + Videó

A veszélyes helyzet végül a Soproni Rendőrkapitányságon ért véget, ahová a sértett hajtott feljelentést tenni, nyomában az elkövetővel.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 30 éves férfi 2021 májusában, az M85-ös autóúton előzött meg egy járművet, azonban túl hirtelen tért vissza elé. A megelőzött autó sofőrje ezért felvillantotta a reflektorját, hogy így fejezze ki nemtetszését. Ezen a sofőr felháborodott, és hirtelen fékezett a sértett előtt, majd gyakorlatilag lépésben haladt előtte. A manőver miatt a sértett is hirtelen fékezésre kényszerült, majd végül kikerülte az előtte nagyon lassan haladó férfit. Ezután a vádlott követni kezdte a sértett járművét, úgy hogy veszélyesen közel haladt hozzá, ezzel veszélyeztetve és megrémítve a sértettet és két utasát. A veszélyes helyzet végül a Soproni Rendőrkapitányságon ért véget, ahová a sértett hajtott feljelentést tenni, nyomában az elkövetővel – közölte a Kisalfölddel dr. Takács Péter, megyei főügyész.

A vádlott ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. Vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság tiltsa el a járművezetéstől. A nyomozás során a Soproni Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

büntetőfékezés

sopron

video