Vajon mi lesz a vége: döntött az autógyár, nem teszi kötelezővé az oltást

HelloVidék   
  Megosztom
Vajon mi lesz a vége: döntött az autógyár, nem teszi kötelezővé az oltást

A győri Audi is döntött: a csaknem tizenháromezer dolgozója számára nem írja elő kötelezően az oltást. Ugyanakkor „a vállalat továbbra is elkötelezett a munkatársai egészségének megóvása iránt, így a jövőben is meghozza a szükséges egészségvédelmi intézkedéseket a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására” – írják a hivatalos válaszukban.

Az egészségügyi előírások betartásával, valamint a munkahelyek átalakításával ez idáig csaknem teljes mértékben sikerült megakadályozni a vállalaton belüli infekciós láncok kialakulását

- írják.

A tavasz folyamán gyári oltópontként működött az Audi Hungaria, több ezer munkavállaló, továbbá szolgáltató és a munkatársak családtagjai vehették fel az első, illetve második körös oltásukat a vállalat területén, számol be róla a Telex.hu.

Az Audi Hungaria márciusban kezdeményezte először, hogy oltópont lehessenek, akkor elhangzott, hogy két hét alatt be tudnák oltani az összes munkatársukat. Szintén év eleji hír volt, hogy az Audi munkatársai egyszeri juttatásként bruttó 350 ezer forint Covid-bónuszt kaptak.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

audi gyár

győr

kötelező oltás

koronavírus-járvány