Brutális, erre nincsenek szavak: megöltek egy idős nőt, 14 éves fiú a gyanúsított

HelloVidék   
  Megosztom
Brutális, erre nincsenek szavak: megöltek egy idős nőt, 14 éves fiú a gyanúsított

Néhány óra alatt rendőrkézre került egy halálos bántalmazás 14 éves gyanúsítottja Csernely településen – közölte a rendőrség a Police.hu oldalon szerdán.

A rendőrök lakossági bejelentés alapján mentek ki kedden egy 83 éves nő lakására, ahol az asszonyt holtan találták. Mivel a nő halálával összefüggésben idegenkezűség gyanúja merült fel, azonnal megindították a büntetőeljárást és megkezdték a helyszíni szemlét – írta a Police.hu.

A nagy erőkkel megkezdett, intenzív és aprólékos nyomozás eredményeként a rendőrök még aznap este azonosították és elfogták azt a helybéli 14 éves fiút, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható

– közölték.

Az elkövető és idős ismerőse között vita alakult ki, majd a gyanúsított bántalmazta a nőt, aki ennek következtében a helyszínen elhunyt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a fiatalkorú gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gyilkosság

bűncselekmény

rendőrség