Luxus a köbön: ilyen táborokba küldi a gyerekeit idén nyáron a vidéki elit

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Luxus a köbön: ilyen táborokba küldi a gyerekeit idén nyáron a vidéki elit

Még 5 hét és nyakunkon a nyári szünet! Idén 11 hetes lesz a vakáció, azaz közel 3 hónapra kell megoldani a gyermekek felügyeletét. Az előfoglalási szezon hónapok óta tart, az élelmes szülők már márciusban léptek, de a tábori kínálat még nyár elején is bőséges. Az infláció, vele a drágulás viszont a táborozást is utolérte, 30-40 ezer forint alatt ne is reménykedjünk, hogy találunk egy szabad helyet, de a felső határ bőven a többszöröse is lehet ennek. A HelloVidék a Táborfigyelő vezetőjével, valamint a Vas megyében táboroztató Kerekerdő Alapítvány szervezőjével beszélgetett.

Az idei évben a június 16-ai napot várhatják a gyerekek visszaszámolva, ugyanis ekkor kezdődik a 11 hetes nyári szünet. A kisgyermekes szülőkre nem kis feladat vár, valahogy muszáj lesz megoldaniuk a közel 3 hónapos szünidőt. Azoknak a szülőknek sem sokkal könnyebb, akik home office-ban dolgoznak, de vannak a családok, ahol mindkét szülő a napközbeni dologidőt a munkahelyén tölti, őket szinte lehetetlen feladat elé állítja a nyári vakáció. Ahol elérhetőek a nagyszülők, ők segíthetnek ilyenkor a legtöbbet, másrészt számtalan település óvodája és általános iskolája biztosít - gyakran jelképes összegért - nyári napközis gyermekfelügyeletet és akad olyan termelő vállalat is mely saját maga szervez a gyárban dolgozók gyerekeinek tábort. Harmadik lehetőségként pedig ott vannak azok a nyári táborozások, napközis foglalkoztatók, ahol már nem csupán a gyermek felügyeletét oldják meg, hanem fejlesztő foglalkozásokkal, kalandos túrákkal és kirándulásokkal is színesebbé teszik a nyarat.

Ahogy a HelloVidéknek Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője elmondta, a táboroztatók tavaly rendkívül jó évet zártak, több mint 225 ezer gyermek táborozott legalább egy hetet a vakációban. Igaz, a Covid időszakában sem kellett bezárniuk, minden tábort meg lehetett tartani, ez nagy segítség volt akkor a táborszervezőknek. Idén azonban még jobb évre készülnek, a mostani előzetes adatok szerint megközelítheti a jelentkezések száma a tavalyi rekordévet, esetleg meg is haladhatja.

Hiszen a fizetések nem növekedtek feltétlenül az infláció mértékében. Ahogy a fentebb sorolt számokból is láthatjuk, ez a hatás egyelőre nem látszik a táboroztatásban. Az árakban azonban kétségkívül lesznek változások – tette hozzá Tóth Béla. A gyerekek étkezése, a bérleti díjak, az állatkerti, múzeumi vagy strandbelépők díjai is mind-mind növekedtek, az alapanyag-igényes programok költségeiről nem is beszélve.

A szervezők ugyanakkor igyekeznek nem az áremelkedésekhez mérten növelni a táborozások díjait. Átlagosan 10-20 százalékos emelkedéssel számolhatnak a szülők. A jelenlegi, előzetes adataik alapján

A választék idén is rendkívül széles, több mint 900 táborturnus foglalható még, köztük hagyományos, különleges és akár extrém táborokkal. Jelenleg – ezt is megtudta a HelloVidék - a legdrágább 300 ezer forintba kerül, ez egy idegen nyelvű, ottalvós tábor: ahol anyanyelvi oktatók tanítanak idegen nyelvet, mellette golfozni és szörfözni is tanulnak a gyerekek.

Az élelmesebb szülők már februárban lefoglalták a gyermekik számára ideális táborokat, sokan ilyenkor, a szünidő előtti utolsó hónapban, jellemzően májusban kezdenek el gondolkodni azon, hova is küldhetnék a gyerekeket. Még bőven vannak szabad helyek, de érdemes mihamarabb foglalni. Igaz, még júniusban, sőt júliusban is lehet táborokat találni, de már sokkal korlátozottabban. Jelenleg a Táborfigyelő oldalán még többszáz különböző táborturnust kínálnak, számtalan, jobbnál-jobb lehetőség van, ami közül lehet választani.

Tóth Béla a HelloVidéknek elmondta még, hogy nagy népszerűségnek örvendenek továbbra is a tóparti táborozások, például a Balaton partjára szervezett programok. De általánosságban az is elmondható, hogy a mai gyerekek már nem elég csak a vízparti élmény, a labdázás és fürdés, utána egyéb programokat és elfoglaltságokat is igényelnek. Ráadásul manapság már olyan szintű szolgáltatásokat kínáló strandok és tófürdők vannak országszerte, hogy bárhol lehet élményteli tábort szervezni.

Minden szezon egy kicsit ugrás a sötétbe…

A szombathelyi Kerekerdő Alapítvány 1997 óta működő környezet- és természetvédő civil szervezet. Egyik legfőbb tevékenységük a környezeti nevelés, melynek keretében kezdetektől szerveznek nyári táborokat. Gyöngyössy Péter, az alapítvány elnöke a HelloVidéknek elmondta, számos programjuk harminc évnél is hosszabb múltra tekint vissza. Ez úgy lehetséges, hogy az alapítvány létrejötte előtt a több Vas megyei intézmény, mindenek előtt a szombathelyi Gyermekek Háza keretei között valósította meg elképzeléseit. Volt olyan év, hogy nyolc egyhetes nyári tábort is szervezett. Ezeknek az előzményeknek köszönhető, hogy például a legrégebb táborukat, a Szőcei szénagyűjtő tábort tavaly szervezték meg harminckettedik alkalommal, a Felsőcsatárhoz kötődő Süni tábort harmincadik éve. Szombathelyen a nagy népszerűségnek örvendő Pajta tábor volt az első önálló alapítványi táboruk, amit minden évben a Vasi Skanzenbe hirdetnek meg.

Amikor 26 évvel ezelőtt kitaláltunk, hogy a Múzeunfaluba szervezzünk tábort, ez még elég szokatlan ötletnek számított. Úgy gondoltuk, hogy ez a város egyik legorganikusabb helye: a környező zöldterületekkel, a csónakázótóval, a fából sárból, szalmából készített ódon falusias házakkal, az akkor betelepített sokféle háziállattal. Az első évben egy turnussal kezdtük, aztán kettővel, hárommal. Az utóbbi 20 évben 4-5 turnust szerveztünk egy nyári szezonban. Egy turnusban 60-70 gyerek vesz részt . A Pajta tábor egy szabadlevegős, kézműves és természetismereti napközis tábor a Vasi Skanzenben, mely elsősorban 7-10 éves gyerekeknek szól. Jellemző ránk, hogy nagy stáb dolgozik velünk, főként diákmunkások. Egy 70 fős táborhoz 15-20 fős középiskolás és egyetemista fiatalokból álló csapat tartozik. Ez biztosítja azt, hogy a skanzen, mint múzeum is túlélje a tábort, és a gyerekek is viszonylagos szabadságban tudjanak létezni a kötött programok mellett. Tavaly 470 résztvevője volt a hat egyhetes táborunknak, ebből négy turnus volt a Pajta tábor, ott 384-en voltak a stábokkal együtt. Háromféle táborunk felmenő rendszert képez. A piramis alja a Pajta tábor, a legnagyobb létszámmal a legkisebb gyerekeknek szól, a következő fokozat a Sünitábor, ami már bentlakásos, ez már kifejezetten természetvédelmi tábor, amit idén a Zala megyei Botfára szervezünk 50-60 fővel. Itt nagyobb hangsúlyt kapnak a természettel kapcsolatos foglalkozások és a túrák. A legharcedzettebbeket pedig a nomád táborunkba várjuk, az Őrségi Nemzeti Park egyik fokozottan védett területére a Szőcei tőzegmoháshoz. A Szénagyűjtő táborba 20-25 fő szokott részt venni. Itt már nagy a szórás, van, aki 10 évesen járt itt először és ma, 33 éves, külföldön dolgozó orvosként is visszajár ide.

Ahogy Gyöngyössy Péter elmesélte, a tavalyi évben már érezhető volt a magas infláció hatása.

Nekünk minden évben már februárban el kell döntenünk, az árainkat. A Covid két évében sem volt könnyű a helyzetünk. Amikor tél végén feltételesen meghirdettük a táborokat, még nem tudhattuk, hogy júniusban megvalósíthatjuk-e őket. Bizakodva regisztráltuk a jelentkezőket, de a részvételi díj befizetését nem vártuk. Úgy alakult a helyzet, hogy soha akkora jelentkezői számmal nem találkoztunk, mint a járvány a két éve alatt. Hamar betelt a létszámkeret és várólistákat is nyitottunk. Tavaly télen sem lehetett még kiszámítani, milyen lesz a piaci helyzet. Akiknek van saját táborhelyük, épületük, területük, egész évben tudnak alkalmazottakat foglalkoztatni, azok versenyelőnyben vannak. Nekünk nincs saját infrastuktúránk, nincsenek állandó munkatársaink. Mindent bérlünk, jés nyáron mintegy 100 embert foglalkoztatunk idénymunkára, főként diákmunkásokat.

Tavaly februárban megpróbáltuk belőni az árakat, de júliusra kiderült, hogy rosszul kalkuláltunk. A napközis táborunk, a Pajta tábor teljes ára 33 ezer forint volt, más meg 39-ért szervezett hasonlót. Utólag láttuk, hogy az reálisabb lett volna. Mivel majdnem 400 gyerek vesz részt a táborainkban, ezer forint oda-vissza félmilliós tétel. Be is bizonyosodott, hogy hiába teltek meg a táborok, az elmúlt év, pénzügyi szempontból nem volt számunkra kedvező.

Madárlesőben a Pajtatáborban
Madárlesőben a Pajtatáborban

Nincs mese, idén jelentősen, majd 30-40%-kal drágítottak

Ahogy Gyöngyössy Péter elmesélte, az idei évben, okulva a tavalyi tapasztalatokból, jelentős mértékben kellett emelni az áraikon:

Az ármeghatározásban az egyik támpontunk az volt, hogy megnézzük, hogy a többiek mennyiért kínálják a hasonló jellegű programjaikat, mert a kereslet-kínálat, a piaci verseny meghatározza az árakat. Idén februárban azonban, amikor az árakról nekünk is dönteni kellett, még nagyon kevesen tették közzé a sajátjaikat, de azt láttuk, hogy 35 ezer forint alatt nem nagyon szerveznek napközis táborokat. Ezért az olyan infláció érzékeny költségtételekhez viszonyítottunk, mint az étkezési és anyagköltség, melyek jelentős részét képezik a kiadásainknak. Sokáig latolgattuk, hogy 45 ezer körül meg merjünk-e állni, de végül úgy döntöttünk, hogy 52 ezer forint lesz az alapár.

Az idei Süni tábort Botfára szervezzük, ennek ára 67 ezer forint lesz, de úgy tűnik, hogy ez még olcsónak is számít, és gyorsan betelt.

A harmadik típusú táborunkat az Őrségbe szervezzük. Ez egy nomád, sátras, természetvédelmi tábor. Amikor odaérünk Szőcére, a táborhelyre, az egy üres, füves placc, ahol nincs semmi infrastruktúra és onnan építjük fel a táborunkat egy hétre. Sátorban alszunk, együtt élünk a szúnyogokkal meg a pelékkel, és a természetismereti foglalkozások mellett, napközben szénát is gyűjtünk. Ennek az irányára 60 ezer forint. De azok számára, akik már régóta járnak velünk és időközben felnőttek, nem is részvételi díjat kérünk, hanem egy önkéntes felajánlást. Az utóbbi években talán itt érződik, legerősebben, hogy az embereknek változik a természethez való viszonya, nagyon nehéz új gyerekeket verbuválni. Az utóbbi 5-10 évben kialakult, hogy maximum egy-két új jelentkezőnk van, a többiek vagy már jártak korábban, vagy más táborokból jönnek tovább.

Az is jellemző a Kerekerdő táboraira, hogy egy elég bonyolult kedvezményrendszert működtetnek. Van ún. támogatói díj is, tehát jöhet valaki az alapárnál 8-10 ezer forinttal drágábban is, de nagy kedvezménnyel alig több mint féláron is. A testvéreknek, a régóta visszajáróknak, a több turnust vállalóknak mindig is jártak kedvezmények. Van egy szociális alapon igényelhető kedvezményük is, 20 ezer forint, ennek egy személyes beszélgetés az ára. Meglepő módon ezt a lehetőséget nagyon kevesen veszik igénybe.

A kedvezményrendszer anyagi hátterét egy karácsonyi adománygyűjtő programmal próbálták megalapozni.

Húsvét után megtorpant a jelentkezési kedv

Ahogy a Kerekerdő Alapítvány vezetője elmesélte, az idei táborszervező szezon is úgy indult, mint más években. Március végéig, a korai kedvezménnyel elég sokan jelentkeztek, utána kicsit megállt az iram:

Most nagyon megoszlik a jelentkezők aránya. Van olyan turnus, ahol már 60-nál is többen vannak, és van, ahol csak 20-an, úgyhogy a Pajta táborunkra még bőven van hely. Minden szezon egy kicsit ugrás a sötétbe, mert sosem tudjuk, hogy a végén hogyan is alakul. Az alapítvány egy nonprofit szervezet. Ha üzleti szemmel néznénk, akkor jóval kisebb stábokat kellene szerveznünk, és kevesebb egyéb kiadást is. De nekünk fontos hogy 8-10 fős kis csoportokban valósuljanak meg a foglalkozások. Ehhez kell a sok segítő. Egy-egy ilyen turnusban majdhogynem két tábor van, egy kisiskolás meg egy fiatalokból álló, de a nagyoknak dolguk van a kicsikkel.

Az is látszik, tette hozzá Gyöngyössy Péter, hogy az idei évben nagyobb a konkurencia, élesedik a versenyhelyzet a piacon. Nekik az elmúlt évtizedekben kialakult már egy stabil bázisuk. A természetközeli, táboroztatásnak megvan a sajátos törzsközönsége, és mindig lesz, akinek pont ez tetszik:

A mi táboraink speciálisak. Például a Pajta táborunkban mi nem megyünk ki a múzeumfaluból csak ebédelni. Az a cél, hogy ennek az organikus helynek a hatása minél jobban érvényesüljön és ezért belakjuk ezt a helyet. Akad szülő, aki örül ennek, más meg olyat keres, ahol a résztvevőket sokfelé viszik, kalandparkba, strandra, kirándulni. Mi sok olyan foglalkozásvezetőt, alkalmazunk, akiknek van valamilyen speciális tudása, ez a tábor költségeit is jelentősen drágítja. Mi a kézműveskedéshez sok anyagot használunk, lehet lovagolni, van élő népzene. Biztosan lehetne olcsóbban táborokat szervezni, de nekünk fontos, hogy olyanok tartsanak foglalkozásokat, akik értenek a mesterségükhöz.

A Kerekerdő Alapítvány táborában
A Kerekerdő Alapítvány táborában

Hogyan válasszunk tábort a gyerekünknek? Milyen szempontokat érdemes odafigyelni?

A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál szakembere szerint a legfontosabb, hogy legálisan működő tábort válasszunk, olyat, amit egy alapítvány, egy egyesület vagy egy vállalkozás üzemeltet. Fontos, hogy kapjunk számlát már az előlegről is, és legyen egy megállapodás, ami akár a jelentkezési lap is lehet, ami rögzíti, hogy milyen programok lesznek, mennyi és milyen étkezést kapnak a gyerekek, illetve tartalmazza a lemondási feltételeket is. A Táborfigyelőnél elérhető több mint 900 táborturnust egyesével ellenőrzik, hogy legálisan működnek-e, sőt a programokra is vetnek egy első körös pillantást, és szükség esetén tanácsot is adnak egyes napoknál a programstruktúra átszervezésére.

Tóth Béla azt is javasolja a szülőknek, hogy

Lehetőleg együtt válogassunk, vele egyeztetve a táborról. Így elkerülhetjük azt a kínos helyzetet, hogy gyermekünk, hiába fizettük ki a tábort, olyan helyre kénytelen menni, amit nem szeretne. Másrészt legyünk mi is nyitottak, merjünk bátran választani olyan programokat is, amikkel mi magunk, szülőként sem találkoztunk, hiszen lehet, hogy egy nyári tábor élménye örökre meghatározza a gyermekünk későbbi hobbiját. Gyermekünk például egy nyelvi tábor alatti lovagláson szereti meg ezt a sportot, vagy épp a kézműveskedést.

Másrészt érdemes a szülőknek is átböngészni a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége vizsgálatát a nyári gyermektáborokról, ugyanis valóban átverhetik a családokat egyes táboroztatók. Itt is azt írják, nagyon fontos, hogy minél több helyről megpróbáljunk információt gyűjteni az adott táborról, akár személyesen is meggyőződjünk a körülményekről, személyesen találkozzunk a tábor szervezőjével. Próbáljunk a közösségi oldalakon másoktól is informálódni, akik már részt vettek a kiszemelt programokon, illetve segítség, hogy a Táborfigyelő oldalán elérhető összes tábort egyesével ellenőrzik, hogy legálisan működnek-e, de ha máshol keresnek a szülők, úgy legyenek nagyon körültekintőek.

Címlapkép, fotók: Kerekerdő Alapítvány

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tábor

tábor árak

táboroztatás

nyári szünet

napközi

balatoni nyaralás

tóparti nyaralás

kézműves tábor