Mi folyik itt? Még a lámpából is csorog a víz a szombathelyi kórház sürgősségijén + Videó
Megint beázik a szombathelyi kórház sürgősségi tömbjének épülete. A folyosókon biológiai hulladéktárolókkal próbálják felfogni a vizet - írta meg a Nyugat.hu.
A székek közé kihelyezett fekete dobozokkal próbálják felfogni a mennyezetről és a lámpákból lecsorgó vizet a szombathelyi Markusovszky Kórház sürgősségi tömbjében – írta a nyugat.hu, amelynek az egyik olvasója videót is készített az áldatlan állapotokról.
A lap szerint nem ez az első eset, hogy beázik az épület, 2018-ban is hasonló állapotok fogadták a betegeket, de ezek szerint azóta sem sikerült megoldani a problémát.
A sürgősségi tömböt egyébként 2007-ben adták át, három év alatt készült el uniós és állami támogatásból, 2,5 milliárd forintba került. A Vas megyei önkormányzat 130 millió forinttal támogatta a beruházást.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)