Ez most komoly? Másfél ezer pedagógus taníthat diploma nélkül az iskolákban

HelloVidék   
  Megosztom
Ez most komoly? Másfél ezer pedagógus taníthat diploma nélkül az iskolákban

Mintegy ezerötszáz pedagógus dolgozhat úgy a hazai oktatási-nevelési intézményekben, hogy nincs diplomája - írja a Népszava. A lap Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának válaszából vonta le ezt a követkzetetést, amit Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselő (LMP) írásbeli kérdésére adott.

Az ellenzéki képviselő arra volt kíváncsi, hogyan alakult éves bontásban a diploma nélkül tanítók száma a közoktatásban. A képviselő az általa kért részletes adatokat ugyan nem kapta meg, Rétvári annyit azonban elárult, hogy a jelenlegi tanévben a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak egy százaléka olyan pedagógus, aki nem rendelkezik felsőfokú szintű végzettséggel. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai alapján a szerint a 2022/2023-as tanévben 147,2 ezer volt a főállású pedagógusok száma, ennek az egy százaléka 1472 – írta a lap.

A Népszava felkereste Totyik Tamást, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökét, aki a lap kérdésére azt mondta, hogy a szám helytálló lehet, majd hozzátette: noha az egy százalék alacsonynak tűnhet, a rendszerváltás óta sosem voltak ennyien, akik diploma nélkül pedagógusokként dolgozhattak oktatási-nevelési intézményekben.

A vonatkozó törvények egyébként óvodapedagógus és testnevelő tanár munkakör esetében, valamint a szakiskolai oktatásban szakmai tanár, szakoktató, gyakorlati oktató munkakörökben teszik lehetővé a munkakör felsőfokú végzettség nélküli betöltését. Emellett a tanárképzésben és a tanítóképzésben részt vevő végzős, tehát még felsőfokú végzettség nélküli hallgatókat is lehet szakmai gyakorlat címén óraadóként, felügyelet mellett alkalmazni – írták.

Ugyanakkor Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy előfordult már olyan eset is, amikor nem csak végzős, hanem alsóbb évfolyamos - akár elsőéves - egyetemistákat is beosztottak iskolai munkára.

Ez jogellenes, de sokszor nincs más. Az iskolák úgy vannak vele, még ez is jobb, mint a semmi, vagy mint hogy megint Marikát, a takarítónőt küldjék be fizikaórát tartani

– fogalmazott a szakszervezeti tisztviselő.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

tanítás

tanárok

oktatás

diplomás

egyetemisták

tanárhiány

tanárképzés

hellovidek