Erre nincsenek szavak, ez brutális: a nógrádi nevelőszülő mankóval verte, éhezte a rá bízott gyerekeket

MTI   
  Megosztom
Erre nincsenek szavak, ez brutális: a nógrádi nevelőszülő mankóval verte, éhezte a rá bízott gyerekeket

A Pásztói Járási Ügyészség vádat emelt egy 59 éves kelet-nógrádi nevelőszülő ellen, aki súlyosan veszélyeztette négy gyermek testi és érzelmi fejlődését.


 

Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kéri és azt javasolja, a nőt tiltsák el a nevelőszülői feladatok ellátásától - közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A vádirat szerint a nő 2014-től saját házában nevelt egy akkor 2 éves kislányt, majd 2017-ben egy 11, egy 4 és egy 5 éves kisfiú került hozzá.

Mint ismertették, a nő a négy gyerekkel rendszeresen kiabált, trágár kifejezésekkel illette őket, szüleikről becsmérlő módon, megalázó kifejezéseket használva beszélt előttük.

A legidősebb fiút verte, előfordult, hogy mankóval fejen vagy mellkason ütötte. A 4 éves sértettet lökdöste, a fejét ütlegelte, mert nem fogadott szót neki.

A kislány 9 éves volt, amikor a vádlott azért tépte meg a haját, mert meglátta, hogy a hűtőbe nyúl, hogy egyen valamit, majd még ugyanazon a napon a még éhes kislányt szitkozódva ütötte.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a vádlott 2022 január és március között több alkalommal bántalmazta az egyik kisfiút. Nyújtófával ütött a 10 éves gyermek fejére és lábára, máskor ruhaakasztóval olyan erővel sújtott a fejére, hogy a gyerek orra vérezni kezdett.

A gyerekek a bántalmazások következtében nem szenvedtek súlyos sérülést.

A vádlott, mint a kiskorú gyermekek nevelésére, felügyeletére, gondozására köteles személy e feladatából eredő kötelezettségét sorozatosan és súlyosan megszegte - írták.

Az ügyészség négy rendbeli kiskorú veszélyeztetésének és akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével vádolta meg a nőt.

Vádiratában indítványozta, hogy a bíróság ítélje őt felfüggesztett szabadságvesztésre és tiltsa el a nevelőszülői feladatok ellátásától, valamint fizettesse meg vele az eljárás során keletkezett 364 ezer 500 forint bűnügyi költséget.

Az ügyben a Pásztói Járásbíróság dönt.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

bűncselekmény

rebdőrség

kiskorú bántalmazás