Generációváltás: merre tart a magyar borászat?
Több mint száz anyaországi és határon túli fiatal borász, illetve iparági szereplő részvételével kétnapos szakmai rendezvény kezdődött vasárnap Herceghalmon a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. és a Junibor - Fiatal Borászok Egyesülete szakmai összefogásával.A Pannon Vinersitas Szabadegyetem elnevezésű szőlész-borász rendezvény fókuszában az eredetvédelem és a nemzetközi trendekhez igazított online- és tartalommarketing áll - tájékoztatták a rendezők az MTI-t.
Csík László, a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a rendezvény elősegíti egy közös, versenyképes regionális árualap feltérképezését, emellett közösségformáló szerepe van, hiszen jelen vannak Erdélytől Felvidékig, Kárpátaljától Muravidékig a legkiválóbb fiatal magyar borászok.
A résztvevők a két nap során innovatív ismeretanyaghoz jutnak, amelyek a korábbi generációk gyakorlati tapasztalataival kiegészülve megalapozhatják a fiatal borászok fejlődését, jövőbeni sikereit
- mutatott rá, majd hozzátette: ez gördülékenyebbé és sikeresebbé teheti a magyar borágazat folyamatban lévő generációváltását.
A rendezvény második napján a fiatal borászok workshopok keretében egy-egy borrégió egyedi arculatának, illetve marketing és értékesítési stratégiájának kialakításával felmérhetik, hogy milyen eszközöket tudnának hatékonyan alkalmazni a saját vállalkozásuk fejlesztésében.
A fórum lehetőséget biztosít arra is, hogy a fiatal borászok bemutatkozzanak az iparági szereplők, magyar borszakírók, szakértők, étteremtulajdonosok, borkereskedők előtt.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)