Kihirdették a nyerteseket: ez a legjobb magyar borászat most

HelloVidék   
  Megosztom
Kihirdették a nyerteseket: ez a legjobb magyar borászat most

A magyar borászok kiemelkedő szaktudásukkal és elkötelezettségükkel, valamint az ország kedvező elhelyezkedésének és adottságainak köszönhetően kiváló minőségű borokat készítenek - mondta Nagy István agrárminiszter kedden, a 2019. évi Országos Borverseny ünnepélyes díjkiosztóján, Budapesten. A díjakat Dr. Nagy István agrárminiszter, a rendezvény védnöke, Légli Ottó a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Borverseny elnöke, valamint Frittmann János a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmaközi ügyekért felelős alelnöke, egyben a verseny bírálati rendezvényének otthont adó Kunsági borvidék elnöke adták át.

Nagy István a szaktárca közleménye szerint kifejtette: a borfogyasztás mélyen gyökerezik a magyar kultúrában, a megtermelt borok döntő többségét az országhatáron belül fogyasztják el. A felnőtt magyar borkedvelők fele havonta, egyötödük hetente legalább egyszer fogyaszt bort.

A miniszter kiemelte, hogy Magyarország bortermelése tavaly az ötéves átlagot tekintve 21 százalékkal emelkedett. A tárca kiemelt figyelmet fordít a borszőlő ültetvények telepítésére, amelyhez tavaly február óta elérhető a támogatási pályázat 4 milliárd forintos keretösszeggel. Jelentős eredménynek nevezte, hogy a vidékfejlesztési program keretében már több mint 500 borászat részesült közel 35 milliárd forintos támogatásban, amit elsősorban borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésére fordíthatnak a termelők.

Az Agrárminisztérium januárban megnyílt újabb, mintegy 50 milliárd forintos keretösszegű, élelmiszerfeldolgozást támogató programján belül 10 milliárd forintot különítettek el a borászati üzemek fejlesztésére. Már közel 400 kérelmet nyújtottak be, melyek közül az első körös döntések a nyár végén, ősz elején várhatók. Ennek köszönhetően több száz hazai borászat számára nyílik ismét lehetőség versenyképessége javítására - mondta a miniszter.

Légli Ottó elnök köszöntőjében kiemelte, hogy ez a szakmai megmérettetés nagy jelentőségre tett szert, mind a szervező Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmai feladatai sorában, mind pedig a megmérettetésben részt vevő borászatok körében. Ma már a hazai borász társadalom az Országos Borversenyt meghatározó szakmai rendezvénynek tekinti. Ezt bizonyítja az évről évre növekvő nevező borászatok és nevezett tételek száma. 2019ben a 2013-as évhez viszonyítva közel megháromszorozódott a nevezett tételek száma.

Dr. Brazsil Dávid a HNT főtitkára bejelentette, hogy a 2020-as Országos Borverseny bírálatának házigazdája a Mátrai borvidék lesz. A szakember kiemelte „Az Országos Borverseny egy mentorálási szakasz kezdete. A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával a díjnyertes pincészetek két lengyel borvásáron mutatkozhatnak be.”

A 40. Országos Borverseny főtámogatói a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Takarék Csoport, támogatói pedig a Winedata, a Miele Kft. a Riedel poharak forgalmazója a Borszer Kft., a Szigetközi Friss Víz, a Caffé Perté Kft., a Kermann IT, a Porsche Hungaria Kft., az Imprenta Nyomdaipari Kft., a Hungarokork-Amorim Parafakereskedelmi és Ipari Zrt. voltak.

A főtámogató Takarék Csoport immáron második alkalommal a 40. Országos Borversenyen keretein belül, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmai közreműködésével választotta ki a „Takarékok Borait”.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bor

borászat

országos borverseny

pince

pincészet

villány

koch

borász