
Három ember halálát okozta a miskolci pinceomlás: bíróság elé áll a felelős
A vállalkozó nem készített kivitelezési, egészségvédelmi és biztonsági tervet, valamint nem gondoskodott a leeső tárgyak elleni védelemről sem.
A vállalkozó nem készített kivitelezési, egészségvédelmi és biztonsági tervet, valamint nem gondoskodott a leeső tárgyak elleni védelemről sem.
Egy gondozatlan pince gyorsan dohossá, penészessé válhat. Tehát, ha nem figyelünk pincénk tisztaságára, az könnyen egészségtelen helyiséggé válhat. Mire érdemes figyelni? Mit tárolhatunk és mit nem benne? Cikkünkben ennek jártunk utána.
A legfontosabb alapszabály tehát, hogy amíg az újbor készül, a pincékbe kizárólag megfelelő átszellőztetésük és a szén-dioxid-koncentráció ellenőrzése után lépcsőzzünk le! A mustgáz alattomos gyilkos, de kis odafigyeléssel megvédhetjük magunkat tőle.
A megfelelő tárolással rengeteg pénzt megtakaríthatunk, hogy az őszi, téli időszakban ne keljen boltban megvásárolni a zöldségeket, gyümölcsöket. Ehhez viszont ismerni kell, mit és hogyan tárolhatunk, épp úgy, ahogy egykor nagyszüleink is tették
Mit tehet az, akinek nincs külön tárolóhelyisége? Összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, hogy ne menjen kárba a drágán vásárolt zöldség és gyümölcs!
Nincs sok rémisztőbb dolog, mint amikor otthonunk veszélybe kerül. Mit tegyünk, ha elárasztja a víz a házat? Mi lesz a cuccainkkal? Hogyan hárítsuk el a bajt? A HelloVidék ezekre a kérdésekre kereste a választ.
A bortermelők a nyereségükhöz képest túl sok ingatlanadót fizetnek, mivel rendkívül nagy a helyigényük. Az adófajtát az önkormányzat idén megint megemelte, most 1100 forint négyzetméterenként, derül ki a Népszava cikkéből.
A Varga Pincészetnél 2019 novemberétől legnagyobb részben csúcstechnológiájú palackozósoron történik a borok palackba zárása Badacsonyörsön.
Az ország több pontján zajlik a szüret, egyes helyeken már a mustot érlelik a pincékben. A must erjedése során mustgáz keletkezik, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszély jelent.
Veszélyes földcsuszamlás az M70-esnél.
Ha rendelkezünk pincével vagy kamrával, egészen biztos, hogy a megfelelő raktározással rengeteg pénzt megtakaríthatunk, hogy az őszi, téli időszakban ne kelljen boltban megvásárolni a zöldségeket, gyümölcsöket.
Ha rendelkezünk pincével vagy kamrával, egészen biztos, hogy a megfelelő tárolással rengeteg pénzt megtakaríthatunk, hogy az őszi, téli időszakban ne keljen boltban megvásárolni a zöldségeket, gyümölcsöket.
A vízóraaknák, pincék fogságába került békák, köztük kiemelten a varangyok mentésére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Ha már elfogyott a hely a lakásban, érdemes átgondolni az eddig használt tárolási rendszerünket. Hogy miként szabadíthatunk fel hasznos területeket? Hogy érdemes és mit tárolhatunk padláson, illetve pincében? Ennek jártunk utána.
A szüret kezdetével sokan nem számolnak a mustgázzal telített pincék veszélyeivel, ami gyakran súlyos mérgezést okozhat. A katasztrófavédelem elárulta, mire kell figyelnünk, hogy elkerüljük a bajt.
Az elmúlt hétvégi viharok következtében sok helyen pusztított a lezúduló víz. Utak váltak járhatatlanná és fák dőltek ki, kertekbe, lakóházakba, pincékbe és más helyiségekbe befolyt víz eltávolításához is kérték a tűzoltók segítségét.
Üvegedényekben tárolták, de az egyik edény teteje hiányzott, és egy része a földre folyt.
Befejeződött a györkönyi pincefalu fejlesztése. A 11 hektáron fekvő pincefaluban 300 présház van, a legrégebbiek több mint kétszáz évesek.
Az Országos Borverseny legeredményes borászata az idén egy nagy aranyéremmel, hat aranyéremmel és két ezüstéremmel a Koch Borászat lett a Hajós-Bajai és Villányi borvidékről.