Súlyos betegségekre is jó ez a természetes csodaszer: ebből a magból sajtolják

Gáspár Adrienn   
  Megosztom
Súlyos betegségekre is jó ez a természetes csodaszer: ebből a magból sajtolják

Az egészséges életmód és az egészséges táplálkozás egyre nagyobb szerepet tölt be a mindennapjainkban. Ahhoz, hogy megőrizhessük egészségünket a testmozgáson túl az étkezésünkre is nagy hangsúlyt kell fektetünk. Ez sokszor nagy kreativitást igényel, hiszen olykor nem is olyan egyszerű eligazodni a hatalmas kínálatban. Az igényeket felmérve és a piachoz igazodva döntött úgy Kovács Ákos és Varga László, hogy tökmagolaj gyártásba kezdenek. Hiszen az egészségtudatosabb társadalomnak egyre nagyobb az igénye az organikus és természetes orvosságokra is, a tökmag pedig teljesen megfelel minden ilyen elvárásnak. Kovács Ákos fiatal vállalkozó avatta be a HelloVidéket a tökmagolaj jótékony hatásaiba és az előállításának rejtelmeibe.

HelloVidék: Mikor és miért döntöttetek úgy, hogy tök termesztéssel fogtok foglalkozni?

Kovács Ákos: Tök termesztéssel 2014-ben kezdtünk el foglalkozni. 2006-ban Körmendről kerültem a Bakonyba, ahol megismerkedtem a feleségemmel. Mivel ezen a környéken nem ismert a tökmagolaj, először kiskerti körülmények között kezdtünk el tököt termeszteni, saját felhasználásra. Mivel úgy látszott, hogy megfelelő a környezet neki, Varga Lászlóval úgy döntöttünk, hogy ezt nagyobb területen is meg kéne ismételni. Laciék nagy területen gazdálkodnak Tés külterületén. Így megvolt az elméleti és a technikai feltétele is, annak, hogy nagyobb területen kezdjük el a gazdálkodást. A következő évben egy körülbelül két és fél hektáros területen megpróbáltuk szántóföldi körülmények között. Az ebből a termésből származó tökmagolaj pedig már január végére elfogyott. Ez adott lendületet, hogy ezzel foglalkozzunk.

A tök termesztés és a tökmagolaj előállítás egyértelműen követik egymást?

Nem követik egymást egyértelműen. Valaki magát a tökmagot adja el. Számtalan lehetőség áll rendelkezésre vannak, akik különböző felvásárlóknak vagy gyógyszergyáraknak adják el a tökmagot. De mi szerettünk volna valamit létrehozni, ezért közös megegyezéssel létrehoztuk a saját márkánkat. És mi kifejezetten tökmaggal foglalkozik.

Milyen folyamatok követik egymást az olaj előállításánál? Mi történik a tök fennmaradó részeivel?

A tököt beérése után egy erre a célra kialakított tolóval sorokba rendezzük, majd vontatott tökroppantóval kimagozzuk, ami a hátramaradt kobakot elszórja a földön így visszakerül a talajba. Ezt követően a magot megmossuk és megszárítjuk, majd kirostáljuk belőle a szemetet. Ezután megy az úgynevezett olajütőbe, ahol ledaráljuk daráljuk majd vízzel és sóval összedagasztjuk. Ezután következik a pirítás, hogy a víz kipárologjon belőle és ezt követően kisajtolják belőle az olajat.

Mekkora igény van a tökmagolajra? Mennyire változtak meg a táplálkozási szokások ezen a téren?

Így az ötödik évben azt vesszük észre, hogy évről évre egyre nagyobb az igény az egészséges táplálkozásra, a tökmagolaj pedig nagyon bele illik ebbe a trendbe. Ugyanis rengeteg benne a vitamin, a telítetlen zsírsavak, az Omega-3, a delta-7 fitoszterol, és még sorolhatnám. A lényeg, hogy segíti a szervezet egészségének fenntartását. Szerencsére a mindennapi étkezébe is nagyon könnyen beilleszthető, hiszen, a remek ízesítője a különböző salátáknak, amiket szinte mindenhez lehet fogyasztani. De természetesen nem csak saláták öntetének kiváló, nagyon finom krémlevesekbe, köretekhez, savanyú káposztára, vanília fagyira, egy egyszerű szeletelt alma-sajt reggelire csurgatva is remek lehet. Vagy akár önmagában fogyasztva is sokat tesz az egészégünk érdekében, ha reggelente csak egy kanállal megiszunk belőle.

Milyen terméket állítotok elő az olajon kívül?

Mivel szeretnénk azoknak is kedveskedni, akik más kulináris élmény miatt is fogyasztanának tökmagolajat, így hét féle tökmagkrémet is gyártunk. Készítünk lilahagymásat, fokhagymásat, bazsalikomosat, gyömbéreset, rozmaringosat és natúrt is. De az idei évtől egy új ízt is felkerült a palettára a chilis-BBQ-s tökmagkrém, ami elnyerte az idei Bakonyexpon a közönség szavazatai alapján a “közönség kedvenc terméke díjat”. Azt fontos kiemelnem, hogy a tökmagkrémeink nem tartalmaznak tartósító szereket, azt maga az olaj tartósítja és más egyéb örleményeket vagy másfajta olajat, csak tökmagolajat meg tökmagot. A tökmagkrémnek is rengeteg felhasználási formája, van többek között pirítósra vagy szendvicsre lehet kenni, de húsok pácolására is alkalmas ezen túl húsok töltelékének is remek. Számtalan lehetőség rejlik a tökmagban és a belőle készült krémben. Gyakorlatilag, mint egy pesztót úgy lehet használni.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tökmag

tökmagolaj

gasztro

gasztronómia

hellovidék interjú