Felejtsd el a Mekit vagy a KFC-t: ezekért a street food éttermekért őrülnek meg vidéken

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Felejtsd el a Mekit vagy a KFC-t: ezekért a street food éttermekért őrülnek meg vidéken

A legtöbb hazai street food étterem alap kínálatában a húsos fogások dominálnak túlnyomó többségben, leggyakrabban a sertés és a marha, valamint a csirkehús különböző változatai. A húsdrágulás természetesen ezen helyek kínálatában is megmutatkozott, az energiaáremelkedést pedig egyelőre bele sem kalkulálták az árakba a legtöbb helyen. Körülnéztünk, mely vidéki éttermeket tartják a helyiek igazán kiemelkedőnek, és a vendégek véleményezése szerint válogattunk közülük egy szubjektív toplistát. A felsorolás nem helyezési lista, vagyis nincs jelentősége annak, melyik étterem áll itt az első vagy éppen az utolsó helyen.

A húsfélék ára lendületesen emelkedett az év során, az élősertés felvásárlási ára az elmúlt hónapokban megközelítőleg 60 százalékkal nőtt az Agrárgazdasági Kutatóintézet Piaci Árinformációs Rendszer (AKI PÁIR) legfrissebb adatai szerint, 780-800 forintra, ennyiért vásárolják fel a vágóhidak a magyarországi élő sertés kilóját. A sertéshúsok végső fogyasztói ára ezáltal mintegy negyedével emelkedhet az iparági szereplők durva becslései alapján. A meghosszabbított élelmiszerárstop intézkedés kiterjed a házi sertéscombra, így e termékkörnek a fogyasztói ára nem emelkedhet december 31-ig, a többi termék ára és a húskészítmények, konzervek ára viszont jelentősen nőtt novemberre.

Az AKI PÁIR adatai szerint a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára a tavaly nyárihoz képest átlagban 50 százalékkal emelkedett. A sertésoldalas 2021 augusztusában 1051 forintba került, 2022 augusztus 31. hetében pedig már 1535 forintot kértek el érte a húspultokban, a vákuumos változatért pedig 1761 forintot.

Az AKI Piaci Árinformációs Rendszerének (PÁIR) legfrissebb adatai szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 711 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2022 júniusában, ami 36%-os emelkedést jelentett az egy évvel korábbi átlagárhoz képest. A darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 30%-kal volt magasabb ugyanebben az összehasonlításban. A KSH adatai szerint a rövidkaraj fogyasztói ára 23,7%-kal, a sertéscombé 1,4%-kal nőtt ugyanekkor. 2022 július 17-én az AKI PÁIR kiskereskedelmi fogyasztói árakra vonatkozó adatai alapján a csont nélküli sertéscomb kilója 1515 forintba került, a sertéskaraj 2182 forintba, a sertéslapocka pedig 1727 forintba.

Októberben már így néztek ki a piaci sertéshús átlagárak:

  • comb 1500 Ft/kg (árstop)
  • csont nélküli sertéskaraj 2200 Ft/kg
  • lapocka 1800 Ft/kg
  • oldalas 2300 Ft/kg
  • tarja 2350 Ft/kg
  • csülök 1700 Ft/kg

A marhahús sosem volt olcsó

A marhahús sosem tartozott az olcsó húsfélék közé, talán ez is az oka annak, hogy a magyar lakosság átlagfogyasztása éves szinten csak mintegy 3 kilogramm. Az alábbi felsorolás a bolti átlagárakra vonatkozik:

  • csont nélküli marhalábszár 4000 forint/kg
  • marhanyak 4400 Ft/kg
  • gulyáshús 4500 Ft/kg
  • pacal 2800 Ft/kg

Ha pedig egy kis steak-re vágyik az ember, akkor határ a csillagos ég, és már az sem mindegy, hogy egyszerű magyar marhából, netán ausztrálból vagy wagyu marhahúsból készítenénk a fogást. Ez utóbbi egy átlag magyarnak megfizethetetlen.

A KSH adatai alátámasztják, hogy valóban komoly drágulásokkal néztünk szembe idén: januárban a marhahús fogyasztói átlagára 2700 forint volt, májusban már 3400, augusztusban viszont közel 4000 forintba került, összegezte az Agrárszektor az aktuális húsárakat.

Húsfogyasztás és street food éttermek

A legtöbb hazai street food étterem alap kínálatában a húsos fogások találhatóak meg túlnyomó többségben, leggyakrabban a sertés és a marha, valamint a csirkehús változatai. A húsdrágulás természetesen a streetfood éttermek kínálatának áremelkedésében is megmutatkozott, nem is beszélve az energiaáremelkedésről, amit bele sem kalkuláltak még a legtöbb helyen egyelőre. Megnéztük, a streetkitchen és a diningguide mely vidéki helyeket tartja kiemelkedőnek, és a vendégek véleményezése szerint válogattunk közülük egy szubjektív toplistát. A felsorolás nem helyezési lista, vagyis nincs jelentősége annak, melyik étterem áll itt az első vagy éppen a 8. helyen.

De mi is az a street food?

Vajon miért nevezzük street food étteremnek azt a helyet, ahová beülünk a barfátokkal, és nem ablakon át vagy büfékocsiból kapjuk meg az ételt, amit aztán állva, jó esetben egy asztalkának támaszkodva elfogyasztunk? Jogos a kérdés, hiszen a streetfood eredetileg az utcán, kézből, menet közben is elfogyasztható ételekre vonatkozik. Az utcai árusoktól, bódékból, piacokon vásárolt ételeket és italokat egyesítő fogalomba beletartozik a világ összes ilyen típusú fogása. Az utcán vásárolt étel előnye, hogy általában jóval olcsóbb, mint az étteremben kapható fogások, sok esetben a szemünk előtt készül az étel, illetve szinte várakozás nélkül hozzájuthatunk, így a street food étellel nemcsak pénzt, hanem időt is spórolunk.

Az éttermi környezetben megvalósuló street food esetében arra is van mód, hogy a tapasztalt, sokféle étteremben megfordult séfek innovációjának köszönhetően egészen újszerű fogások jelenjenek meg. A forma mögött megjelenő új tartalom élménye is sokakat terel az éttermi street food irányába. Olyan helyek ezek, ahová nem kell asztalt foglalni, nem szolgál fel pincér, nem kell kiöltözni, nem töltünk ott órákat, és talán nem is egy különösebben nagy esemény, ha ott eszünk, mégis nagyon finom ételeket foghatunk ki, ha jól választunk.

Íme a szubjektív lista: ezekre a helyekre érdemes vidéken betérni

1. Anyukám mondta - Miskolc és Debrecen

Az Anyukám mondta régóta az egyik legsikeresebb vidéki étterem, így teljesen logikusnak tűnik, hogy más városok közönsége felé is mozdultak Miskolc után. A fővárosban továbbra sem nyitnak, Debrecenben viszont indítottak egy új éttermet.

Az encsi Dudás testvérek – Szilárd és Szabolcs – három éve Miskolcon nyitottak új helyet. De nem egy Anyukám mondta kettőt, hanem egy egészen új brandet indítottak el Pizza, Kávé, Világbéke néven. Az étterem pontosan azt tudja, amit a neve sugall: kitűnő pizzát, minőségi kávét és mindezt kellemes környezetben. Miskolc mint helyszín logikusnak tűnt, hiszen mindkettőjüknek erős a kötődése a városhoz, és közel is van Encshez.

Debrecenben is népszerűek

A Pizza, Kávé, Világbéke hatalmas siker lett, a nyitás hetében az utcán állt a sor. Sokáig nem is akartak másik üzletet, végül azonban Debrecenben mutattak nekik egy olyan üzlethelyiséget a sétálóutcában, amiről úgy gondolták, méltó testvére lehet a miskolci egységnek. Idén júliusban meg is nyílt a Pizza Kávé Világbéke Debrecen.

Az új hely, ha lehetséges, még a miskolcinál is jobb lett. A belváros egy ismert saroképületről van szó, ahol korábban egy nívós és a debreceniek által kedvelt táskabolt volt, a helyet tehát jól ismerték, igaz, nem étteremként. A kínálat nagyjából megegyezik a miskolcival, 20-25-féle pizzát sütnek, ebből mindig elérhető egyszerre legalább 10-15, a választékra tehát nem lehet panasz. Amikor bevezették a római pizza műfaját, először nehezen szokták meg a vendégek, hogy nem egész pizzát kapnak, de ebben éppen az a jó, hogy egyszerre többfélét is kipróbálhat az ember. A római pizza tésztája vastagabb, sokkal több rajta a feltét, nagyon laktató és finom. A pizzaszeletek ára 750-800 Ft.

A választékban mindig elérhető a hagyományos ízvilág (sonka, gomba, margherita, négysajtos), amik nagyon jók. De azért mindenkinek ajánlom, hogy lépjen ki a komfortzónájából, és repüljön rá egy sütőtökösre, fügésre, bolognaisra vagy figyelem, rakott krumplisra! Igen, ezen krumpli, tojás, tejföl és debreceni van, de hát elvégre Debrecenben vagyunk.

2. Beer and Wurst Debrecen

Igazán különleges hely, októberfesztet is tartottak heteken át Debrecen belvárosának a szívében, ahol a legjobb bajor, ír és cseh sörökkel minden nap, péntek és szombat este meghosszabbított nyitvatartással, egészen hajnali 1-ig ehetünk-ihatunk. 9 féle csapolt sör, látványkonyha, pizzasütő, faszén tüzelésű Josper grill, kézműves burgerek, csülkök, grillkolbászok, helyben sütött bajor perecek vannak a mindennapos kínálatban.

A kézműves burgerek és pizzák, helyben sütött bajor perecek mellett Debrecenben egyedülálló módon látványkonyha is üzemel, egy valódi faszén tüzelésű Josper sütő is helyet kapott, ami egy kemence és egy grillsütő elegáns kombinációja. A benne készült, akár 4 órán át, lassú tűzön készített tökéletes textúrájú, szaftos marhaszegy, steak, BBQ oldalas, csülök, vagy grillkolbász ízét fenséges dimenziókba emeli ez a különleges sütő. De természetesen van arra is lehetőség, hogy olcsóbban jóllakjunk, ha megéhezünk, napi menü is kapható 2990 forintért.

3. Ta-Thai Étterem és Wokbár

A viccesen Ta-Thai névre hallgató éttermet (Ta-Thai Étterem és Wokbár) Farkas István és Thaiföldről származó felesége, Cin nyitotta Tatán. Büfékocsinak indult az egyik tatai parkolóban, aztán akkora siker lett az apró thai étterem, hogy nemrég a saját házukban nyitottak egy nagyobb helyet.

Nagy kedvenc ez a kis étterem Tatán, bár a téli időszakban inkább csak elvitelre javasolt, mert a belső tere elég kicsi, nyáron a kerthelyiségbe viszont hosszan és jóízűen lehet lakmározni. Szinte minden főételt 2000 Ft alatt kínálnak. A házi tavaszi tekercset ne hagyjátok ki, ha arra jártok.

4. Kalóz Strandbisztró Balatonfövenyes

A fövenyesi hely nevéhez híven alaposan falkavarta az állóvizet a balatoni strandkaja világában. A tulajdonosok nagyot álmodtak, és 2015-ben felhagytak a megszokott balatoni büfékínálattal, a hekk és a lángos helyett megtalálták a saját hangjukat, többek közt a Harcsa&Krumpli formájában, ami még abban az évben az év strandétele lett. A siker azóta is töretlen, Fövenyes mellett 2016 óta Badacsonytomajban is létrehozták a strandbüfé 2.0-át. Kovácsi Bálint kreatív séfnek köszönhetően minden évben újragondolják az étlapot. A Kalóz háza táján is fontosak a helyi alapanyagok, és persze az olyan különlegességek, mint a szépiatintával színezett Fekete Vitorla burger.

5. Az Év Street Food díj nyertese 2018-ban: Pizza, Kávé, Világbéke

A Dudás-fivérek miskolci pizzaparadicsoma érdemelte ki a Volkswagen-Dining Guide Étteremkalauz Év Street Food díját. A fáradhatatlan testvérek új műfajban próbálták ki magukat, és a szeletpizzázó, kávézó éppen olyan jól megy nekik, mint az étterem.

A római pizzák tökéletesítésében egy olasz pizzasütő mester testvérpár volt segítségükre, a Miskolc és környéke adta vendégsereg pedig jelesre vizsgázott gasztronómiai nyitottságból, ugyanis az olyan, elsőre szokatlannak tűnő párosítások, mint például a rozmaringos-burgonyás pizza vagy a fügével, prágai sonkával és stracciatellával megspékelt változat, a közönség óriási kedvencei a megnyitás óta. A kávé Gianni Frasitól, a pizzaalapanyagok Olaszországból, a szenvedély és odaadás Encsről érkezik Miskolcra, írja a diningguide a helyről.

6. Agárdi Bisztró

Az Agárdi Pálinkafőzde tulajdonosai gondoltak egy nagyot, és létrehozták ezt az ínyenc bisztrót, mert azt vallják, hogy "Pálinka + étel = páratlan élmény". Lehet benne valami, mert nagy népszerűségnek örvend a hely. A rusztikus, de modern, minden kényelemmel ellátott épületek, valamint a gyönyörű parkkal körülölelt terasz mind azt szolgálják, hogy a vendégek zavartalanul élvezhessék az ízeket és az életet.

A bisztró kiváló helyszín csapatépítő tréning, üzleti ebéd, családi rendezvény, születésnap, ballagási ebéd, kisebb esküvő számára is. Nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges táplálkozásra, ételeik között megtalálhatóak a különböző fermentált zöldségek, az élesztő nélkül, kovásszal, hosszan érlelt kenyerek és ciabatták. Hagyományos, tanyasi tojásból készült rántottát is kóstolhatunk itt 1600 forintért.

A kovászos kenyér „kencékkel” 2 főre 1600 forintba kerül, ehhez kolbászzsír, fűszeres házi zsír és zöldfűszeres vaj érkezik. A szendvicsek közül a BBQ tarja (Pulled pork) kovászos ciabattában 2100 forint, az Agárdi burger kovászos ciabattában 2200 forint, a Házi kolbász kovászos ciabattában 2100 forint, de grillsajtot is választhatunk friss salátával 2100 forintért. S ha már itt járunk, a pálinkákon és könnyed gyümölcsös párlatokon kívül koktélokat, frissítő italokat is kóstolhatunk, alkoholmentes kategóriában nagy kedvenc az Agárdi cigánymeggy és a bodzaszörp.

7. Cvekedli Tésztabár Nyíregyháza

Habár Gabulya Eric és Máté Michelin-csillagos éttermekben is dolgoztak, mégis a szülővárosukban nyitottak tésztabárt a helyiek és a turisták legnagyobb örömére.

Az évek során tanult, tapasztalt és tökéletesített receptjeiket helyi ízekkel, helyi alapanyagokkal megspékelve kínálják. A Cvekedliben - nevéhez hűen - magyar tésztaételek jelennek meg újragondolva, de magyar adagokban és magyar árakon érkeznek a tésztarajongók elé (ha pedig nem voltál tésztarajongó, ezután az leszel). Innen senki sem távozik éhesen, állítják a tulajok.

A jól ismert magyar tésztaételek, úgymint a káposztás, a krumplis vagy a túrós tészta újragondolva kerülnek ki a kezeik közül, és egészen zseniálisak, semmiképp ne hagyjuk ki a megkóstolásukat, ha a Nyírség fővárosában járunk! Ízelítőül: a cvekedli, vagyis a mézzel párolt káposzta, karamellizált hagymával, borsos nagykocka tésztából 1890 forintba kerül.

8. FogPifkáló Mohács

A busók földjén is van létjogosultsága a street foodnak. Hatalmas adagokra és kedves kiszolgálásra lehet náluk számítani. A húspogácsák és hamburgerzsemlék házi készítésűek, de egy omlós, konfitált kacsacombért is érdemes betérni hozzájuk, véleményezi a helyet a streetkitchen.

A jópofa elnevezésű, trendi burgerező Mohács központjában, a sétálóutcában található. A fő témájuk a burger, amiből kínálnak a klasszikus marhahúspogácsás változatokon kívül kétféle csirkéset, továbbá grillezett camembert-es vega burgert, valamint pulled pork szendvicset is. Az állandó étlapon tartanak továbbá gyros-tálat, fokhagymás pisztrángot grillezve, BBQ tarját parázsburgonyával, csirkehúsos Cézár salátát, ropogós csirkemellet, pankó morzsás házi kecskesajtot, valamint kacsacombot zöld káposztakrémmel és pirított nudlival. A napi ajánlatban szerepel jellemzően egy leves is.

Az árak értékarányosak. Hús- és halételek 1790 és 2990, normál méretű húsos burgerek körettel együtt 2090 és 2690 forint között kaphatók, a rántott kecskesajt 3090 forintba kerül.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

street food

húsételek

húsdrágulás

street food étterem

éttermek