Súlyos dolog derült ki a vajról, margarinról: hiába az árháború, nem érdemes kilószám venni

HelloVidék   
  Megosztom
Súlyos dolog derült ki a vajról, margarinról: hiába az árháború, nem érdemes kilószám venni

Aldi és a Lidl után a Penny is beszállt a "vajháboróba", azaz 20-25 százalékkal tartósan csökkentették az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát, mely az utóbbi időben durván elszállt, 76 százalékkal többet kellett fizetnünk érte januárban, mint egy évvel ezelőtt. De nem csak ez kavart port az utóbbi napokban: az Egészségügyi Világszervezet friss jelentése szerint évente 500 ezer halálos szívelégtelenség vezethető vissza a transzzsírokra, amelyek használatát a gyártók csupán 60 országban igyekeznek valamilyen formában kikerülni vagy szabályozni. A transzzsírok olyan telítetlen zsírsavak, melyek jelen vannak például a margarinban, a tisztított vajban is, a gyártók pedig elsősorban tartósító hatásuk és olcsóságuk miatt használják őket. Cikkünkben éppen ezért annak jártunk utána, milyen árakra számíthatunk az elkövetkezendő hónapokban, de utánajártunk annak is, hogyan szabályozzák hazánkban a transzzsírok felhasználását az egyes termékekben. 

Ahogy a HelloVidék is beszámolt róla, az elmúlt napokban egymás után több diszkontlánc döntött úgy, hogy csökkenti a vaj árát:

  • Az Aldi február 6-ától tartós, 20 százalékos árcsökkentést jelentett be, két import sajátmárkás és egy magyar beszerzésű vajra. Közlésük szerint ez a három vaj teszi ki az áruházlánc forgalmának több mint felét.
  • A Lidl február 8-ától csökkentette tartósan két sajátmárkás vaja árát 25 százalékkal, továbbá egy hazai vaj árát 21 százalékkal. Ők azt írták, ez a három termék tette ki a vajforgalmuk 60 százalékát az elmúlt negyedévben.
  • Most pedig a Penny is csökkentette egyes általa forgalmazott vajak árát – egy import termék 25 százalékkal lett olcsóbb, a többi 20 százalékkal. Az egyik sajátmárkás termékük február 9-étől, egyéb vajas termékeik (összesen hatról van szó, köztük két magyar vajról) pedig előző naptól olcsóbbak.

Kész horror volt a vaj drágulása

A KSH adatai alapján a vaj ára 2021. januárhoz képest 2022. decemberre majdnem két és félszeresére emelkedett átlagban – konkrétabban a 100 grammos, 80 százalékos zsírtartalmú vaj ára 332 forintról 797 forintra hízott.

A vaj súlya egyébként nem túl jelentős a KSH adatai szerint a magyar háztartások fogyasztásán belül. Az összes átlagos zsiradékfogyasztás 2020-ban 20,9 kg volt, ebből a vaj, vajkrém 1,5 kg-ot tett ki. Összességében éves szinten átlagban 336 kg-ot fogyasztottunk a különféle ennivalókból fejenként, így a vaj mindössze 0,45 százalékot tett ki a fogyasztásunkból és a vásárlásainkból.

Margarin, vaj.. mi lehet még a baj?

Nem csak az árak miatt forrong a levegő mostanában. A vaj és a margarin más aspektusból is előtérbe került. A kérdés az volt, hogy összetételét tekintve akkor most káros vagy sem az egészségünkre?

Mintegy ötmilliárd ember egészségét veszélyeztetik még mindig a transzzsírok világszerte

- jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A Genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz leszögezte: a transzzsírok - amelyeket mérgező alapanyagoknak nevezett - rendkívül nagy veszélyt jelentenek az egészségre, komoly terheket róva az egészségügyi ellátórendszerekre is. A friss jelentésében a világszervezet elismerte, nem tudta teljesíteni ama célkitűzését, mely szerint 2023-ra kiiktatja az étrendekből a transzzsírokat.

Ez jelenleg megvalósíthatatlan

- áll a dokumentumban. A WHO szerint évente 500 ezer halálos szívelégtelenség vezethető vissza a transzzsírokra, amelyek használatát a gyártók csupán 60 országban igyekeznek valamilyen formában kikerülni vagy szabályozni.

Francesco Branca, a WHO élelmiszerbiztonságért felelős igazgatója azt mondta, a világ egyes részein nem tekintik a transzzsírokat problémának, ezért nem foglalkoznak a hasonló árfekvésű, kevésbé káros alapanyagokkal. A WHO 16 országot nevezett meg, ahol a lakosság a legnagyobb veszélyben van a transzzsírok miatt, ezen országokból kilenc - Ausztrália, Azerbajdzsán, Bhután, Ecuador, Egyiptom, Irán, Nepál, Pakisztán és Dél-Korea - nem is tekinti irányadónak a WHO ajánlásait.

Mi a helyzet Magyarországon?

Magyarországon 2013 óta rendelet szabályozza, hogy az előállított termékek milyen mennyiségben tartalmazhatnak transzzsírokat. A vonatkozó minisztériumi rendelet értelmében

Ha nem bízol a boltiban, csináld magad!

Nem véletlenül gondolkozik el minden háziasszony: hogyan süssön isteni finom süteményeket, ha folyamatosan emelkedik a vaj és a margarin ára is. Megtaláltuk a megoldást, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. Ezzel a módszerrel olcsóbban jössz ki, mintha készen vásárolnád a vajat.

Az elkészítése roppant egyszerű, lehet, már te is csináltál véletlenül, csak nem tudtál róla. Vegyél 200 ml 30 vagy 35 százalékos habtejszínt a boltban - minél zsírosabb, annál jobb -, majd kézi vagy gépi habverővel verd magas fokozaton pár percig. Az a lényeg, hogy túl kell verni picit a tejszínt, amikor az író kiválik, és jól megkülönböztethetően kapsz egy leves anyagot, valamint egy szilárd, túrós halmazállapotút, akkor teljes a siker. Arra viszont figyelj, hogy kizárólag magas zsírtartalmú, és valódi habtejszínt használj! Hogyan tovább? Mire kell még figyelni? Hogyan csomagoljuk és tároljuk? Korábbi cikkünkből kiderül, ide kattintva.

Nem tudtad? Otthon is készíthetünk margarint!

Nem is gondolnád, de margarint pofon egyszerűen készíthetünk otthon is. Ehhez nem kell mást tenni, csak egy jeges vízbe mártott tálban a legfinomabb növényi olajokat összekeverni egy kis kókuszzsírral és vízzel, az ízeket pedig különféle fűszernövényekkel, sóval, metélőhagymával gazdagítani. Mutatjuk a pontos receptet is:

Vegyünk 20 gramm növényi zsírt. A legismertebb növényi zsír például a kókuszzsír, ami már sok bio boltban, de nagyobb áruházban is kapható. Ezután adjunk hozzá 3 evőkanálnyi, azaz 30 gramm növényi olajat (bármilyen elérhető repce vagy napraforgóolaj használható). A keveréket jeges vízbe állított tálban egyre gyorsuló mozdulatokkal keverjük egybe, míg eléri a lágy, margarinhoz hasonló állagot.

Vegyük ki az edényt a hideg vízből, és adjunk hozzá 2 teáskanál tejet, valamint 2 teáskanál nyers vagy pasztőrözött tojássárgáját. Keverjük, amíg finom és lágy margarint nem kapunk! Ezután sóval és egyéb zöldfűszerekkel ízlés szerint fűszerezhetjük a finom, házi készítésű margarint.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

margarin

házi margarin

margarin készítés házilag

vaj

házi vajkészítés

vaj készítés házilag

who

lidl

aldi