Ilyet nem veszel a boltban: mutatjuk, hogyan készíts különleges szörpöt, lekvárt eperből
Májusban már javában dübörög az eperszezon, és habár évek óta közfelháborodás tárgyát képezi, hogy kedvenc tavaszi gyümölcsünk mennyire megdrágult, mégis képtelenek vagyunk róla lemondani. 2024-ben egyre népszerűbbek a „szedd magad” kezdeményezések, ráadásul sokan inkább maguknak termesztik a kertben vagy akár az erkélyen – még az utóbbi esetben is előfordulhat, hogy annyi eprünk terem, amit jóformán nem is tudunk hová tenni. Aggodalomra azonban semmi ok: az eper az egyik legkiválóbb befőzőgyümölcs, amit számtalan úton-módon lehet hasznosítani.
Cikkünkben utánajártunk, mi mindent kezdhetünk az eperrel, ha bőséges mennyiségben hozzáférünk a szezonban: amellett, hogy eláruljuk, milyen alternatívák léteznek az eper tartósítására, annak is utánajártunk, hogyan turbózhatjuk fel a Nagyamama régi, jól bevált, de sokszor már inkább unalmas lekvárjait. Nézzük, hogyan készül az egyébként ajándéknak is tökéletes fehércsokoládés eperlekvár és a vaníliával megbolondított rebarbarás eperlekvár, a felesleges eperléből pedig gyömbéres, illetve bodzás eperszörpöt fogunk készíteni. Érdemes minél nagyobb adagokat készíteni belőlük, mert az eperszezon nem tart örökké!
Drága az eper, na de mennyire?
A legtöbb embernek nem kell bemutatnunk az ínycsiklandó földiepret, amelynek éppen most indul be a szezonja Magyarországon, így a bolti epret, amit a kiskereskedők tipikusan Görögországból és más mediterrán országokból importálnak, végre felváltja az eredeti, magyar termesztésű földieper, azaz a „szamóca”. Az eper kapcsán az elmúlt években – tekintettel a brutális mértékű élelmiszerinflációra és az időjárás okozta komplikációkra – leginkább a friss gyümölcs ára volt a közbeszéd tárgya: hiába szeretjük, sokan mégis lemondunk róla az eper borsos ára miatt.
Hogy egy pozitív információval indítsunk, eláruljuk: a magyar földieper ára úgy tűnik, stabilizálódott, idén nem számíthatunk számottevő mértékű drágulásra – sőt, a mai általánosan magas élelmiszerárak mellett már egészen olcsón is beszerezhetjük. A Hello Vidék utánajárt, milyen árakkal indul az eperszezon: nos, a korai árak kapcsán elmondhatjuk, hogy az eper kilónkénti ára tipikusan ~1.800-1.900 Ft körül mozog (szűk 1.000 Ft, ha félkilós kiszerelésben keressük), akciósan viszont akár már ~1.400 Ft/kg-tól is megkaphatjuk.
Április végén 1.400-1.800 Ft között alakult az eper termelői ára a nagybani piacon, de a görög eper is körülbelül 1.000-1.200 Ft/kg-ra tehető, ugyanis a kereskedők ~1.600 Ft-ért adják tovább. A már nyitva tartó "szedd magad" helyeken a friss gyümölcs ára általában 2.300-2.500 Ft/kg körül mozog. Ha valaki sokallja az eper árát, most megnyugtathatjuk: minél jobban belemegyünk az eperszezonba és minél több eper terem egyszerre, ezek az összegek annál lentebb mennek majd.
Szedd magad VS termeld magad
Habár az eperszezon közepén már a piacokon, sőt, még a szupermarketekben is jutányos áron lehet eperhez jutni, a legtöbb fórumon a „szedd magad” epret tartják az ár-érték arányban legmegfelelőbb alternatívának. A szedd magad eprezésnél garantáltan szép gyümölcsök kerülnek a dobozba, a sérült, romlott vagy túlságosan zöld szemek pedig nem növelik a súlyt az ár rovására – így összességében vagy a bolti árral megegyező összegért, vagy egy kicsivel olcsóbban jutunk garantáltan jó gyümölcshöz.
Ha mind közül a legeslegolcsóbb opciót keressük, talán az eperpalánta vásárlását tartjuk a legideálisabb megoldásnak: az eperpalánta ára (fajtától függően) kb. 300 Ft/db, és már kb. 10 tővel jelentős termésre tehetünk szert, így könnyen megtérül a befektetés. Ha palántavásárlásra adjuk a fejünket, nem árt alaposan utánanézni a fajtáknak, ugyanis a kertészetekben „egyszertermő” és „folytontermő” típusok is kaphatók – az egyszertermők jellegzetesen egyszerre hoznak nagyobb mennyiségű gyümölcsöt, míg a folyton termők akár egész nyáron elláthatnak minket „néhány szem” gyümölccsel. A befőzés szerelmeseinek leginkább az egyszertermő fajokat ajánljuk, míg azok, akik frissen szeretik fogyasztani a gyümölcsöt, jobban járnak néhány folytontermő palántával. Most sem késő őket beszerezni: virágzó és zöld gyümölcsös állapotukban is kaphatók.
A palántánál is olcsóbb megoldást jelenthet, ha magról ültetjük a szamócát (pár száz forint egy csomag szamócamag), azonban el kell, hogy áruljuk, a kezdő kertészek nem mindig járnak vele sikerrel. Egy-egy epertő csak néhány évig hoz termést, ezért érdemes házilag szaporítani a növényeket, mindig frissíteni a kertünket – ez nem nehéz, hiszen az eper szinte magától terjed. Ha nem cserépben vagy balkonládában tartjuk, hanem szabadföldben, akkor ne felejtsük el kigyomlálni a gyomnövényeket, illetve odafigyelni a kártevő állatokra, mint például a csigák, hiszen nem csak nekünk ízlik a földieper!
Hogyan tartósíthatjuk az epret?
Mivel az eper szezonja csak néhány hétig tart, és legkésőbb június közepén búcsút inthetünk kedvenc piros gyümölcseinknek, érdemes minél többet eltennünk belőlük, még addig, amíg tart a dömping. A következő tartósítási alternatívákat nyugodt szívvel ajánljuk, ha egy kis epret szeretnénk eltenni „télire”:
- Fagyasztás: folyóvízzel mossuk át (ne áztassuk!) az epret, csepegtessük le, csumázzuk ki, majd tegyük el nejlontasakókban őket a fagyasztóba. Fontos, hogy a sérült darabokat távolítsuk el a többi közül. Az így eltett eperből kiváló házi gyümölcsfagyi, gyümölcsleves vagy süteményhozzávaló válik, a fagyasztás mit sem ront az ízükön.
- Szörpök és lekvárok: az eper kiváló befőzőgyümölcs, éppen ezért a későbbiekben részletesen ki is térünk rá, hogyan készítsünk tökéletes lekvárt és szörpöt eperből. A klasszikus recepteken túl mindenképpen érdemes kísérletezni különleges hozzávalókkal is!
- Eperkompót: tudtad, hogy az eperből kompótot is lehet készíteni? Még szép! Mindössze arra kell vigyáznunk, hogy ne hőkezeljük a gyümölcsöt túlságosan sokáig, hiszen az ilyen törékeny finomságok könnyen szétfőnek.
- Aszalás: Az eper egyszerűen dehidratálható sütőben vagy aszalógépben - készíthetünk belőle mazsolaszerű aszalványt is, sőt, ha teljesen kiszárítjuk, ropogós epercsipszként is eltehetjük őket.
- Liofilizálás: az egyik legkülönlegesebb tartósítási alternatíva a liofilizálás, azaz „fagyasztva szárítás”, amellyel a gyümölcsöt pehelykönnyű ropogóssá varázsolhatjuk, mégis megőrizhetjük a benne lévő tápanyagok többségét.
Most pedig nézzük, hogyan készülnek a mi különleges eperszörpjeink és eperlekvárjaink, szigorúan idei, magyar eperből!
Recept: Fehércsokoládés eperlekvár
Ha egy igazán különleges desszertlekvárral szeretnénk kedveskedni szeretteinknek, mindenképpen érdemes kipróbálni a fehércsokoládéval megbolondított eperlekvárt: a csoki az édes ízek mellett extra aromákkal és kellemesen krémes állaggal egészíti ki a lekvárunkat, ráadásul a látvány is magáért beszél. Érdemes néhány adagot különleges üvegben eltenni, hiszen kevés ennél szebb tavaszi ajándék létezik, bármilyen alkalomra.
Hozzávalók
- 3 kg eper
- 2 bio citrom leve
- 1 bio citrom héja
- 250 g fehércsokoládé
- 800 g kristálycukor
- ½ csomag dzsemfix
A fehércsokis eperlekvár elkészítése
Mossuk át alaposan, majd tisztítsuk meg az epret, hintsük meg egy kevés cukorral, zúzzuk össze kézzel és hagyjuk magára kb. 15 percen keresztül, hogy levet ereszthessen. Miután kieresztette a levét, csepegtessük le egy sűrű szövésű szűrőn – a levét tegyük el a szörphöz, vagy egyszerűen csak igyuk meg -, csak a sűrűjével fogunk tovább dolgozni. Adjuk hozzá a citrom kifacsart levét, illetve egy keveset a (kezeletlen héjú) citrom reszelt héjából.
Ezt a sűrű eperpépet egyszerűen tegyük fel egy lábasban, adjuk hozzá a cukrot, majd főzzük sűrű kevergetés mellett kb. 30 percen keresztül – a cél, hogy az eper teljesen szétessen (opcionálisan főzhetjük tovább is, ha még így is nagyon lédúsnak, hígnak találjuk a lekvárunkat). Törjük össze a csokoládét és olvasszuk fel az eperlekvárban, majd szükség szerint keverjünk el benne egy kevés dzsemfixet is, hogy javítsunk az állagán.
Vegyük elő a botmixert, majd dolgozzuk a csokoládéval ízesített lekvárunkat teljesen homogénre. Ha elkészültünk, porciózzuk ki csírátlanított üvegekbe, zárjuk le őket szorosan kupakkal, majd állítsuk fejtetőre 10-15 percre. A kész lekvárokat helyezzük száraz dunsztba és hagyjuk az üvegeket kihűlni – ezután problémamentesen elállnak a kamra pocain akár a következő szezonig – már ha marad belőlük.
Recept: Vaníliás-rebarbarás eperlekvár
Ha halmozni szeretnénk a szezonális élvezeteket, nem kell sokáig gondolkoznunk, hogy mégis mivel turbózzuk fel a hagyományos eperlekvárunkat: ilyenkor már mindenhol kapható a májusi szezon slágerzöldsége, a savanykás rebarbara, amit mindenképpen megéri kipróbálnunk, ha rajongunk a különleges lekvárokért, szörpökért, kompótokért. Ahogy az eperből, úgy a rebarbarából is lehet izgalmas lekvárt főzni, ráadásul, ha még egy kis vaníliával is megbolondítjuk, nem lesz párja a befőzőszezonban. Nézzük, hogyan készül!
Hozzávalók
- 3 kg eper
- 0,5 kg rebarbara
- 1 kg kristálycukor
- ½ csomag dzsemfix
- 1 db vaníliarúd kikapart magja
A vaníliás-rebarbarás eperlekvár elkészítése
Második különleges eperlekvárunkhoz készítsük elő ugyanúgy az epret, ahogy a fentiekben leírtuk: tisztítsuk meg, szórjuk be cukorral, majd hagyjuk, hogy levet eresszen – a levét pedig tegyük félre a szörpünkhöz. A rebarbarát szintén előkészítjük: vágjuk le a szárak végeit, illetve hámozzuk meg, amennyire lehetséges (a rebarbara héja erősen rostos, egyszerűen húzzuk le a szárakról késsel). Kockázzuk fel a megtisztított rebarbarát, majd egy kevés cukorral, szükség szerint egy kis vízzel kezdjük el megfőzni.
A rebarbara kb. 15 perc múlva megpuhul, ezután hozzáadhatjuk az epret, a többi cukrot, illetve ízlés szerint ízesíthetjük egy vaníliarúd kikapart magjaival (vaníliarúd hiányában használhatunk aromát is) – mivel a rebarbara eleve egy savanyú alapanyag, citromot nem szükséges hozzáadni. Főzzük hosszan, sűrű kevergetés mellett a lekvárunkat, majd adjunk hozzá egy kevés dzsemfixet, ha szükséges. Botmixerrel dolgozzuk simára, végül mehetnek is a csírátlanított üvegekbe – legvégül hűtsük ki őket dunsztba téve.
Recept: Bodzavirágos eperszörp
A lekvárok után térjünk át a szörpre: ha minden igaz, a lekvárkészítés során megmaradt körülbelül 1-1 liter frissen facsart eperlé. Ha meg tudtuk állni, hogy ne igyuk meg azon nyomban, frissiben, akkor itt a lehetőség, hogy elkészítsük belőle a világ legfinomabb eperszörpjeit, mégpedig gyömbérrel és frissen szedett májusi bodzavirággal felturbózva. Kezdjük a bodzás verzióval!
Hozzávalók
- 1 l friss eperlé
- 1 kg kristálycukor
- 10 db bodzavirág
- 1 db bio citrom
- ~1 l víz
- 1 ek citromsav
A bodzás eperszörp elkészítése
A frissen szedett bodzavirágokról rázzuk le a rovarokat, de ne öblítsük le azokat, majd tegyük őket egy fazékba a felkarikázott bio citrommal és öntsük fel kb. 1 liter vízzel. Fedjük le, majd tegyük be a hűtőbe egy éjszakára, hogy a bodzából kiázzanak az ízek. Másnap szűrjük le és facsarjuk ki alaposan a bodzavirágokat, öntsük a léhez az eperlevet, majd a ehhez a szörpalaphoz adjuk hozzá a cukrot és főzzük fel.
Ha elkészült a sűrű, epres cukorszirup, kóstoljunk rá, majd egy kevés citromsavval állítsuk be az üdítő savasságát – kb. egy csapott evőkanálnyi elegendő ekkora adaghoz, de hígítsuk és kóstoljuk egymás után többször is. Adagoljuk a szörpöt még forrón csatosüvegekbe, majd hűtsük ki őket száraz dunsztba téve – így már mehetnek is a kamra pocaira, ahol akár évekig elállnak bármilyen hozzáadott tartósítószer nélkül.
Recept: Gyömbéres eperszörp
A bodzáshoz hasonlóan izgalmas és népszerű nyárias üdítő a gyömbéres eperszörp is, amit legalább olyan egyszerű elkészíteni, mint a fent leírt bodzás verziót. Semmilyen különleges alapanyagra nincs hozzá szükség, csak egy kis darab gyömbérre, amivel enyhén „csípőssé” varázsoljuk a szörpalapot.
Hozzávalók
- 1 l friss eperlé
- 1 kis db gyömbér (kb. 3 cm)
- 700 g kristálycukor
- 1 ek citromsav
A gyömbéres eperszörp elkészítése
Hámozzuk meg és kockázzuk fel a gyömbért, majd tegyük bele az eperlébe. Botmixerezzük le, majd főzzük a lehető legkisebb lángon, éppen csak gyöngyözve kb. 10 percen keresztül, ezután szűrjük le sűrű szövésű szűrőn és tegyük egy másik edénybe. Adjuk hozzá a gyömbérrel aromatizált eperléhez a kristálycukrot, forraljuk fel, majd állítsuk be a savanyúságát egy kevés citromsavval, végül mehet is a szörpünk a csatosüvegekbe. Hűtsük ki szárazdunsztba téve, fogyasszuk szénsavas ásványvízzel, jól behűtve!
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)