Pénzeső érkezett Debrecenre: erre megy el 800 milliárd forint
A magyar kormány 2030-ig mintegy 700-800 milliárd forint forrást biztosít debreceni fejlesztésekre - jelezte az innovációs és technológiai miniszter a Debreceni Egyetemen (DE) rendezett üzleti-befektetői fórumon.
Palkovics László elmondta: a Debrecen 2030 - A Kárpát-medence észak-keleti régiójának központja című projekt keretében 427 milliárd forint forráshoz jut a város a régió népességmegtartó erejének és versenyképességének növelésére, de a további - például egyetemi - fejlesztésekkel összesen csaknem 800 milliárd forintot fordíthatnak beruházásokra központi forrásból.
A tárcavezető a Debrecen 2030 projektből kiemelte a gazdasági kapcsolatok élénkítését, a közlekedésfejlesztést - nevesítve az autópálya-, illetve vasúti összeköttetést Nagyváraddal, és a debreceni repülőtér "komoly nemzetközi" légikikötővé bővítését -, az oktatás terén pedig a debreceni nemzetközi iskola és a német iskola kialakítását, valamint a román és az ukrán nyelvű oktatás megteremtését. A kormány a források biztosítása mellett a jogszabályi háttér megteremtésével és a projektmenedzsment ellátásával járul hozzá a fejlesztések sikeréhez.
Palkovics László a találkozón Gazdasági versenyképességünk - Debrecen 2030 fejlesztési terv címmel tartott mintegy másfél órás előadásában kitért arra, hogy a magyar gazdaság egészséges ütemben fejlődik, 850 ezerrel többen dolgoznak a gazdaságban, mint 2010-ben. Megítélése szerint további 500 ezer ember potenciálisan bevonható a foglalkoztatásba, amivel a dolgozói létszám elérné az ötmilliót, a foglalkoztatási ráta pedig - ami ma hazánkban 69,5 -, elérné a jelenlegi németországi 78,3 százalékot.
Felhívta a jelenlevő gazdasági vezetők figyelmét a nők részmunkaidőben való foglalkoztatására, amiben jelenleg Magyarország az utolsó helyen van Európában. "Ez jól működő konstrukció Európában" - mondta, hozzátéve, hogy a tárca hamarosan meghirdet ilyen a programot, de "a vállalkozások esetében lehet, hogy valamilyen ösztönzőre lesz szükség".
A termelékenység növelése érdekében - Magyarországon a munkaerő termelékenysége fele a németországinak - a kormány egy hónapja versenyképességi csomagot publikált - mondta a miniszter. Palkovics László szerint a magyarok életminőségének javításához erős magyar vállalkozásokra, stabil munkahelyekre és növekvő bérekre van szükség.
A minisztériumi stratégiából kiemelte a Kreatív magyarok, innovatív vállalkozások programot, amely kiterjed az oktatási rendszer átalakítására, az innovációs és kutatási rendszer struktúraváltására, a kulcsiparágak - építőipar, egészségipar, élelmiszeripar és a kreatív ipar - fejlesztésére, a digitális tudatformálásra.
Fontosnak nevezte a kis- és középvállalkozások (kkv-k) fejlesztését mondván, hogy minden 100 vállalkozásból 97 magyar tulajdonú, de gazdasági súlyuk összesen annyi, mint a 3 százalék multinacionális vállalatnak.
Kiemelte: egyre nő azon vállalkozások száma, amelyek jelentős kutatás-fejlesztést hoznak, "a globális értékláncok a magas hozzáadott értéket előállító tevékenységüket hozzák Magyarországra".
Palkovics László kitért a nemzetközi kapcsolatok építésének fontosságára, ugyanis sok esetben csak ilyen formában lehet közvetlen európai uniós forrásokhoz jutni. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2021-2027 között 100 milliárd euró közvetlen Brüsszelben elérhető forrás lesz kutatásra, amire vállalkozások, egyetemek, kutatóhelyek pályázhatnak.
Rámutatott arra is, hogy Magyarország a kutatás-fejlesztés terén a 22. helyet foglalja el Európában, ami indokolja, hogy "az innovációs-kutatási rendszer irányításán változtatni kell". Szét kell választani a kutatási és az innovációs folyamatokat, utóbbira csak vállalkozások pályázhatnak - mondta, ugyanakkor figyelmeztette az egyetemeket, ha a kutatási pályázati forrásokat nem tudják felhasználni, azt visszaveszik.
Az üzleti-befektetői fórumon Szilvássy Zoltán rektor utalt rá, hogy a Debreceni Egyetem elsőként alakítottak klasztereket az iparkamarával, a városi önkormányzattal és a gazdasági szereplőkkel együttműködve. "Rádöbbentek" ugyanis, hogy "az egyetemi-akadémiai észjárással csak korlátozottan tudnak a gazdaság számára hasznokat termelni". Az elmúlt évek együttműködése "markáns eredményeket" hozott - tette hozzá a DE rektora a befektetői fórumon.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)