Ezért a kiegészítőért rajonganak most a kutyások: ez a pécsi lány készíti

Jeki Gabriella   
  Megosztom
Ezért a kiegészítőért rajonganak most a kutyások: ez a pécsi lány készíti

Már gyerekkora óta imádja a kutyákat, de akkoriban még nem is álmodott arról, hogy felnőve majd hozzájuk kötődik az álma megvalósítása, a megtalált hivatása és megélhetése. Baumhakl Zsanett, a WOOF! Dog Design kis kézműves manufaktúra megálmodója és megalkotója a kiskedvencek iránti rajongása miatt kezdett saját márka építésébe és így négy éve belevágott a nyakörvek és pórázok gyártásába, először csak saját célra, majd barátok később ismerősök kutyusainak. Nemsokára azon kapta magát, hogy ki sem látszik a sok megrendelésből. A HelloVidék Zsanettal beszélgetett az aktuális trendekről és a kutyás „bizniszről”.

HelloVidék: Rengeteg póráz, nyakörv és kutyás kiegészítő kapható ma a piacon. Mivel lehet kitűnni a piacon?

Baumhakl Zsanett: Az emberek egyre inkább nyitottak az egyedi és minőségi termék felé, és bár még mindig sokan mennek be egy-egy nagyobb állatfelszerelés áruházba, hogy ott vásároljanak. Viszont a piaci trend egyre inkább arra mutat, hogy a tömegcikkek helyett szívesebben adnak ki szinte ugyanannyi pénzt egy minőségi, kézzel készült és egyedi nyakörvre vagy pórázra.

Ez talán kicsit olyan, mint a ruhatervezés, de mégis jóval specifikusabb. Hogyan tudod követni a trendeket? Egyáltalán van ilyen a kutyák felszereléseinél, kiegészítőinél?

Filozófiám, hogy csak kézzel készült, egyedi megjelenésű és minőségi termékeket gyártsak. Az indulásom, 2015 óta minden évben több új kollekcióval rukkolok elő és folyamatosan azon dolgozok, hogy saját tapasztalataim és a vevők visszajelzéseit alapján tökéletesítsem a termékeket. Egy-egy új kollekció tervezésekor figyelemmel kísérem az aktuális trendeket és a vevői igényeket is. Képes vagyok órákat tölteni a külföldi hasonló kutyás oldalak böngészésével, de szó szerint mindenhonnan inspirálódok. Néha még a lakberendezési trendekből is merítek, most például lesz olyan nyakörv, amit az idei dizájn ihletett. Emellett van egy nagyon jó stílusérzékkel megáldott barátnőm, aki ösztönösen képes ráérezni, hogy mi lesz a követező időszak mintája és az anyagújdonság.

De gondolom ez csak az első lépés...

Igen, mert az inspiráció csak egy dolog, ehhez jönnek a saját ötleteim és a kreativitásaim termékei. Kiválasztom azt az öt-hat anyagmintát, amit el tudok képzelni a következő kollekciómba, azt elküldöm gyártásba. A saját grafikusom kitalálja, a nyomda felrendezi úgynevezett csíkokba, majd elkészíti az anyagot. Ezután kiszabom és legyártom a mintadarabokat, ezután jöhet a varrás. De ezzel sincs vége még; leülünk és kitaláljuk az adott termékek marketing koncepcióját: hol fotózzunk, melyik kutyákkal, milyen ruhával és milyen kiegészítőkkel. Néha együtt dolgozunk, úgymond közös kollekcióban a pécsi Nebuló kutyasulival.

Most is kutyával vagy és úgy tudom, imádod a Jack Russel terriereket.

A kutyás vállalkozás megalapításának ötlete akkor jött 2015-ben, miután egy kisebb vagyont, tényleg „csilliárdokat” elköltöttem kutyás kiegészítőkre. Mindig keresgéltem a megfelelőt első kutyusom, Jackson számára, de valahogy sosem találtam meg azt a terméket ami külsőre és minőségre is megfelelt volna. Nem sokkal később érkezett az újabb családtag Sammie, a kislány Jack Russellem és persze mondanom se kell, egy lány kutyának mennyi csajos kiegészítőre van szüksége. Nézegettem a nyakörveket és pórázokat, de hamarosan rájöttem, hogy szívesen készítenék én is ilyeneket. Beiratkoztam egy varrótanfolyamra és innen indult minden. Először csak a saját kutyáknak gyártottam kiegészítőket, aztán a barátok házikedvenceinek. Amikor elkezdünk kutyasuliba járni és ott is meglátták ezeket az egyedi termékeket, elkezdtek rendelni. Közben elvégeztem egy kétéves kis- és középvállalkozás menedzser tanfolyamot, de a közgazdasági végzettségem is segített beindítani a bizniszt.

Hogyan tudtál kiteljesedni a vállalkozásodban?

Rájöttem, hogy minden gyártó szinte ugyanazokkal a mintákkal dolgozik és a piaci kínálat elég szűkös. Ekkor leültem és éjszakákba nyúlóan és kerestem a megfelelő mintákat. Oda akartam figyelni az anyagra is, mert némelyik nyakörv vagy póráz igen sérülékeny, és ha a kutya kétszer odakap, akkor már nagyon csúnya lesz. Erre is szerettem volna egy tartós, minőségi megoldást találni. Ekkor fedeztem fel az új anyagokat, majd hamarosan elkezdtünk saját, egyedi grafikákat gyártani. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre több visszatérő vásárlóm van és nagyon jók a visszajelzések. Bővíteni kezdtem a repertoárt, akkor jött be a bőr és a kötél.

Milyen volt ezeknek a fogadtatása?

Azt vettem észre, hogy a legnagyobb sikere az egyedi mintás felszereléseknek van, ezekből adok el a legtöbbet. Az egyedisége mellett azért szeretik még nagyon, mert kaparás-, víz- és strapabíró. Plusz lehet kérni hozzá prémium fém kiegészítőket többféle színben, a csatba tudunk gravírozni is nevet és telefonszámot. Saját tapasztalat, hogy nagyon irritáló tud lenni a folyton a kutya nyakában csilingelő biléta, én erre is megpróbáltam egy egyedi megoldást találni. A bőr kiegészítők számítanak a saját márkámon belül a leginkább luxuskategóriának. De folyamatosan emelkedik a kereslet ezekre is.

Milyen gazdasági hasznot hozott, hogy követted az álmaidat?

Az indulás óta már több mint négyezer darabot adtam el és szépen ível felfelé az eladási tendencia. Pécsett két üzletben és Nagykanizsán kaphatóak a termékeim, de a közösségi oldalaimon közzétett fotók alapján érkezik a legtöbb rendelés. A visszajelzésekből azt látom, hogy ezek most egészen profi módon működnek és ezért is indult el a közelmúltban a webshopom. A vállalkozásomat azonban nem pénzkereseti céllal indítottam, és a mai napig „szerelemgyereknek” tartom. A bevételeimet mindig visszaforgatom, szeretnék még szebbet, még jobbat, és még minőségibbet adni a vásárlóknak. Keresem a különleges, valamiben más és nem tömegtermékeket. És egyre nagyobb erre a kereslet.

Hogyan lehet igazán hatásosan menedzselni egy ilyen vállalkozást?

Influenszereknek és ismertebb embereknek is küldtem egy-egy nyakörvet vagy pórázt, hogy saját oldalaikon minél többen lássák, hogy léteznek ezek a különleges termékek. Egy-egy ilyen „akció” után látványosan emelkedik a megrendelések száma. Nem állok meg azonban a hazai piacnál és már kieveztem a nemzetközi vizekre is. Külföldön egyre népszerűbb, hogy a gazdik közösségi média profilt hoznak létre a kutyájuknak, amelyeknek több tízezres követőtáboraik vannak. Így kerültek WOOF dizájner termékek többek között Csehországba, Szlovákiába és Londonba.

Milyen újdonságokkal leped meg a kutyásokat most ősszel?

Óriási sikere van az egyedi, virágos nyakörveknek, amiket egyszer esküvőre kértek tőlem, majd olyan népszerűvé vált, hogy ezt is tovább fejlesztettem. Emellett minden termékcsoportban – textil, bőr, kötél – érkeznek az új kiegészítők, illetve a prémium termékek (például kutyaszállító táska, zacskótartó, fekhely, játékok) egyedi bőrből.

Fotó: Jeki Gabriella

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kutya

kutyabarát

póráz

nyakörv

kutyás kiegészítő

baumhakl zsanett

woof! dog design

eb

négylábú

hellovidék interjú

pécs