Veszélyben a magyar tojástermelés: a gazdák a multikat okolják

MTI   
  Megosztom
Veszélyben a magyar tojástermelés: a gazdák a multikat okolják

Tárgyalóasztalhoz hívják az áruházláncokat a hazai tojástermelők, az elmúlt időszakban ugyanis több olyan probléma is napirendre került, amely veszélybe sodorhatja az ágazat szereplőinek működését - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Szép Imre, a Tojásszövetség újonnan megválasztott elnöke a lapnak elmondta: számos esetben előfordult, hogy az üzletláncok indokolatlan akciót hirdettek, ezzel pedig rendre sikerült letörniük a felvásárlási árakat. Az M-es méretű dobozos tojás darabja például tartósan negyven forint körül volt, pár héttel ezelőtt azonban az egyik áruházlánc 25 forintos akciós árat hirdetett. Ezt az áresést a piaci folyamatok semmiképp nem indokolták, ugyanis sem a hazai, sem az uniós piacon nincs túlkínálat tojásból.

A 25 forintos darabonkénti ár ráadásul olyan alacsony felvásárlási szintet feltételez, amely mélyen az önköltség alatt van. Ilyen olcsón itthon nem lehet tojást előállítani

- hangsúlyozta Szép Imre. Hozzátette: a közeljövőben szeretnének egyeztetni valamennyi hazai kiskereskedelmi szereplővel annak érdekében, hogy elfogadható konszenzus alakuljon ki a tojás áráról, a mostanihoz hasonló kilengések pedig ne forduljanak elő.

Azonban nem az árazás az egyetlen vitapont, hanem az is, hogy egyes üzletláncok nemrég támadást indítottak a ketreces tartás ellen. Szép Imre szerint ezen áruházak részben anyacégeik nyomására próbálják kiiktatni kínálatukból a ketreces tartásból származó tojást, Németországban és az Egyesült Királyságban ugyanis az alternatív technológiák az elterjedtebbek.

Nem lehet öt-tíz évente szemléletet váltani egy olyan ágazatban, ahol a beruházások hosszú távon térülnek meg. Ha a magyar gazdálkodókat újabb technológiaváltásra kényszerítik, az egész ágazat jövője kerülhet veszélybe, és uniós szinten is nagy kiesést jelenthet, ha leáll a ketreces termelés

- jegyezte meg. Hozzátette: amellett, hogy ez a legköltséghatékonyabb metódus, a ketreces tartásból származó tojás a legkevésbé szennyezett, tehát a humánegészségügyi szempontok is mellette szólnak. Magyarországon és a visegrádi országokban is a ketreces tartás a legelterjedtebb, ezért a hazai ágazati szereplők a nemzetközi fórumokon a V4-ek segítségére is számítanak, emellett az olasz, a spanyol és a francia tojástermelők támogatásában is bíznak, hiszen ott is többségben van ez a technológia.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tojás

gazdaság

tojástermelés

termelő

gazda

tyúk

állat

áruházlánc