Aggódnak a magyar gazdák: Békés megyében így védekeznek a sertéspestis ellen

HelloVidék   
  Megosztom
Aggódnak a magyar gazdák: Békés megyében így védekeznek a sertéspestis ellen

Az afrikai sertéspestist (ASP) illetően Békés megyében lévő települések jelenleg a közepes vagy a magas kockázati besorolású területek közé tartoznak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) közölték, a betegség terjedésében nagy veszélyt jelent a felelőtlen emberi magatartás. De kitértek arra is, hogy a megye több területén növelték a vaddisznók kilövésének a számát - írja a beol.hu.

Ahogy a portál írja, minden megyére vonatkozik az ASP felszámolásának mentesítési terve. A végrehajtás szintén minden érintett számára kötelező, mint például a vadászok, sertéstartók, állatorvosok. Ez a tervezet egy adott terület kockázati besorolásának megfelelően tartalmazza azokat az utasításokat, amiket a járvány felszámolása érdekében ez idáig bevezettek.

Állategészségügyi hatóságként elsődleges célunk a házisertés-állomány védelme. Az afrikai sertéspestis továbbterjedésének megakadályozására Békésben is szükséges a vaddisznóállomány sűrűségének csökkentése. Az elérendő cél a maximum 0,5 vaddisznó/km2. Az alacsony állománysűrűség ugyanis nem kedvez a vírus terjedésének

- fejtették ki a Nébih szakemberei.

Békés megye közepes és magas kockázati besorolású területein a vadászati tervben szereplő, kilövendő vaddisznók számának kötelező növelését rendelte el a Nébih a vadászatra jogosultak számára. Ez kocák esetében plusz 30, az egy év alatti vaddisznók esetében plusz 25 százalék

- tette hozzá Zuberecz Tibor megyei fővadász.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei kiemelték azt is, hogy a betegség kizárólag vaddisznókban van jelen, és házisertés-állomány nem érintett, így jelenleg – az állatszállítás általános szabályait betartva – Békésből az ország más területére élő házisertések korlátozás nélkül szállíthatók. Külön kitértek arra is, hogy ha Békés megyéből az országhatáron túlra szeretnének szállítani a gazdák, akkor már egyéb feltételeknek, előírásoknak is meg kell felelni. Ezek között olyan kritériumok szerepelnek, mint a kötelező vizsgálatok, vérvétel, minimum 30 napos telepen tartás.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

sertés

sertéshús

sertéspestis

afrikai sertéspestis

békés megye

vaddisznó

vadász

állatorvos