Helyzetjelentés a magyar földekről: kellett már az eső a gazdáknak

HelloVidék   
  Megosztom
Helyzetjelentés a magyar földekről: kellett már az eső a gazdáknak

Kedvező volt az időjárás az ősz folyamán a mezőgazdasági munkákhoz, bár egy kis csapadék hamarabb is jól jött volna. Az őszi káposztarepcét, tritikálét, őszi zabot, rozst el tudták vetni a gazdák időben - írja a szoljon.hu.

A lap a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szántóföldi helyzetről kérdezte Hubai Imre Csabát, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnökét, aki elmondta, hogy a gazdák nagy örömére megérkezett a csapadék a földekre a meleg, száraz időjárás után, az eső pedig most különösen jól jött. Az elnök a betakarításról elmondta, hogy "a betakarított napraforgó, kukorica jó közepes, a sokéves átlagnak megfelelő, illetve négy-öt százalékkal jobb, viszont néhol rekordmennyiség termett. Most a talaj-előkészítés, vetés zajlik, ezt is időben el fogják tudni végezni. Mondhatjuk, hogy jó közepes évet zár a megyei mezőgazdaság."

A napraforgónk kivételesen nagyon jó minőségű lett, nem tudni, mi volt számára annyira kedvező most, ugyanis a korábbi években is azt adtuk neki, mint idén, még a vetőmag is ugyanolyan volt. Saját használatra betároltunk valamennyit, a többit sikerült eladni. A kukorica mázsáját négyezer–négyezer-kétszáz forintért, a napraforgót kilencezer forintért veszik át. Az őszi munkákkal majdnem végeztünk, még a szántásból van hátra valamennyi

– számolt be róla Rigó András gazdálkodó, majd hozzátette: a kukorica termésátlaga 70-80 mázsa lett hektáronként, mely jónak számít a talajviszonyokhoz képest. Kun Tamás gazdálkodó elmondta, hogy a száraz nyárnak és a vénasszonyok nyarának is megvolt az előnye, mivel így az őszi munkák jól tudtak haladni. Az őszi vetésekre már nagyon hiányzott az eső, ezért minden gazdálkodó örült neki.

A betakarítással is végeztünk, a vártnál kicsivel jobb lett a termés, a napraforgó is, de főként a kukorica, aminek hektáronként nyolc-kilenc tonna lett a termésátlaga. Viszont rengeteg a hörcsög és a pocok, húszévente van ilyen invázió. Az őszi vetésben tettek némi kárt. Amikor a repcét permeteztük a túlfejlődés ellen, akkor fedeztük fel. Egy-egy család tíz méter átmérőjű körben képes kirágni a vetést. Védekeztünk is volna ellenük, csak épp nem lehetett kapni a vegyszert

– fogalmazott Kun Tamás. Nem csak ő találkozott pocokinvázióval, Magda Attila megyei fő falugazdász is erről számolt be. A mezei pocok folyamatosan növekvő állományára kiemelt figyelmet kell fordítani a jövőben: bevált módszera T-fák kihelyezése, melyekkel ragadozó madarakat tudnak a területekre csalni. Hozzátette: "súlyosabb fertőzés esetén lehetőség van egy készítmény használatára, mely szükséghelyzeti engedélyt kapott január végéig. Az gazdáknak az engedélyt a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi hatóságánál kell beszerezni."

A falugazdász szerint a napraforgó betakarítása befejeződött a megyében, a termésátlag átlagos, de nagy szórások vannak. A felvásárlási árak beragadtak a hónapban, nem mozdultak el az utóbbi időszakban. A kukoricának már a 98 százalékát betakarították, a termésátlag átlagos, a felvásárlási árak viszont alacsonyak, nagyjából 4000 forintot adnak egy tonna kukoricáért. Burgonyából is átlagos termésmennyiség lett.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gazdaság

mezőgazdaság

időjárás

agrár

vetés

aratás