Sosem találnád ki: ez most a legdrágább zöldség a piacon

HelloVidék   
  Megosztom
Sosem találnád ki: ez most a legdrágább zöldség a piacon

A zöldségárak az utóbbi időben elszabadultak. Az ország legnagyobb elosztópiaca, a budapesti Nagybani nemrég közölte, hogy a petrezselyemgyökér (közismertebb néven fehérrépa) éves összehasonlításban 300 százalékkal drágult. Hogy részletesebben be tudjuk mutatni a zöldségek és gyümölcsök árváltozását, elkértük a Nagybani Piactól a tavaly július végi és az idei július végi teljes árlistát. A két adatsor összesen közel 150 összehasonlítható tételt tartalmazott, az összehasonlításnál pedig mindkét időpontban az aktuális átlagárakkal számoltunk - írja a g7.hu.

Ahogy a portál által összeírt ederedmények mutatják, jelentős drágulást mutatott hét másodosztályú termék is, ez pedig arra utal, hogy nem csak a prémium terméketk, de az alacsonyabb minőségű zöldségek és gyümölcsök ára is emelkedett. Ahogy a lap beszámolt róla, néhány piaci szereplőt megkérdeztek a támában, ennek alapján pedig elmondható, hogy három fő oka lehet a drágulásnak.

  • A hazai termőterület csökkent. Ez persze nem újdonság, de nagy szerepet játszik abban, hogy kis mértékben folyamatos inflálódás van, mivel a hazai zöldség-gyümölcs mennyisége a nagybani piacokon csökken.
  • Mivel a kereslet megvan, és a lakosságnál lévő elkölthető pénz mennyisége nő, kieső hazai termést értelemszerűen az import áru veszi át, ám ennek árszintje (a kivételektől eltekintve) általában magasabb. A keresleti piac és a magasabb árú import következtében a termelők kis mértékben emelni tudják az áraikat. Ez azonban csak részben növeli a hasznukat, hiszen időközben az ő költségeik is emelkednek.
  • Már csak azért is így van ez, mert a drágulás talán legmeglepőbb oka valójában a piac fehéredése lehet. A zöldség-gyümölcs nagy- és kiskereskedelem sosem arról volt híres, hogy az áfát igyekszik pontosan befizetni, és most sem arról van szó, hogy minden piaci szereplő hirtelen patyolat tiszta lett, a fehéredés azonban megfigyelhető.
Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

zöldség-gyümölcs

zöldség

árak

drágulás

áremelkedés

leves

húsleves