Koronavírus: kivonult a honvédség az orosházi általános iskolához

MTI   
  Megosztom
Koronavírus: kivonult a honvédség az orosházi általános iskolához

Az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola fertőtlenítését végzi a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrede szombaton délelőtt. Az intézményben a héten egy felsős tanulónál igazolták a koronavírust.

Kállai Ernő, a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka elmondta, hogy magas alkoholtartalmú szerrel végzi két raj, összesen hat katona az áramtalanított iskola fertőtlenítését. A körülbelül 3 és fél órás munka során a falakat, minden belső felületet, elektronikai eszközt le tudnak fertőtleníti. Az alezredes közölte: a szer hatása a következő igazolt fertőzésig kitart.

Orosz László iskolaigazgató elmondta, a fertőzött tanuló osztályában csütörtökön és pénteken rendkívüli szünetet rendeltek el.

Az intézményben a tanév kezdete óta több diáknál és kilenc pedagógusnál mutatták ki a fertőzést, emiatt a felső tagozaton volt már néhány napos digitális munkarend, egy alsós osztálynál pedig rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el

- közölte.

Címlapkép: Getty Images

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 7,78 százalékos THM-el, és havi 121 083 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,4% a THM; az MKB Banknál 8,59%; a CIB Banknál 8,63%,  a Takarékbanknál Banknál pedig 8,77%; míg az Erste Banknál 9,41%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

iskola