Leszámolnak az illegális hulladékkal: több milliót kapott Diósjenő a probléma megoldására

HelloVidék   
  Megosztom
Leszámolnak az illegális hulladékkal: több milliót kapott Diósjenő a probléma megoldására

Diósjenőn is sok problémát okoz az illegális hulladéklerakás. Az önkormányzat, több mint négymillió forintot nyert el a megszüntetésére - írja a nool.hu.

A község önkormányzata számára mindig is fontos volt a környezet védelme, ezért az utóbbi időben kiemelt figyelmet fordítottunk erre a területre is

- közölte Glöckl Ferenc, a település alpolgármestere. A napokban a Tisztítsuk meg Magyarországot programban kicsivel több mint négymillió forintot nyertek el az illegális szemétlerakók megszüntetésére.

Más településekhez hasonlóan nálunk is sok problémát okoz az illegális hulladéklerakás. Közmunkásaink folyamatosan takarítják a zöldterületeket, a bekötőutak melletti részeket, ennek ellenére folyamatos a szemét utánpótlása. Így van bőven tennivalónk

- mondta el a portélnak Glöckl Ferenc.

A pályázat megírása előtt a helyi Környezet- és Állatvédelmi Bizottság segítségével felmértük a helyszíneket és a hulladékfajtákat. Így ez alapján állítottuk össze a projektet

- tette hozzá.

A megvalósításhoz széles körű összefogásra és önkéntes munkára lesz szükség Diósjenőn. Ugyanakkor az érintett területeken hamarosan figyelmeztető táblákat és vadkamerákat helyeznek ki annak érdekében, hogy senki se rakjon le még több szemetet. Ha valaki mégis ilyen tettet követne el a jövőben, akkor annak következményei lesznek. Ugyanis a felvételek az illetékes hatósághoz kerülnek, amivel bizonyíthatóvá válik az illegális hulladéklerakás

- hangsúlyozta Glöckl Ferenc, aki bízik benne, hogy az újabb intézkedések segítenek megóvni a környezetüket és visszatartják majd az embereket a felelőtlen tevékenységtől.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

diósjenő

illegális hulladék

hulladék

illegális hulladéklerakás