Milliárdos fejlesztések: az ország egyik legszebb vidéki várfürdője most jól járhat

MTI   
  Megosztom
Milliárdos fejlesztések: az ország egyik legszebb vidéki várfürdője most jól járhat

Csaknem 2,9 milliárd forint hazai forrást kap a Gyulai Várfürdő kapacitásbővítésre és szolgáltatási színvonalának javítására, amelyet saját költségvetéséből 280 millió forinttal egészít ki. A várhatóan másfél évig tartó beruházás 2023 végére fejeződhet be - hangzott el szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Kun Miklós vezérigazgató kifejtette, a várhatóan 2022 őszén induló beruházás során duplájára növelik a jelenlegi gyerekparadicsom területét és új élményinstallációkat szereznek be, amelyekkel elsősorban a gyerekes családoknak, mint az egyik fő látogatói körnek kedveznek. Átalakítják és növelik a termálvizes medencék felületét, amellyel a fürdő másik fő célcsoportját, a gyógyulni vágyó idősebb korosztályt célozzák meg.

A Várfürdő történetének legnagyobb léptékű beruházására 2013-ben került sor. Karácsonyra készült el az új családi élményfürdő, az AquaPalota, amely különleges családbarát szolgáltatásaival és környezettudatos műszaki megoldásaival teljessé tette a fürdő kínálatát. Az AquaPalotához kapcsolódóan megújultak az öltözők, a beléptető rendszer, és a főbejárat is.

Gyula évek óta a tíz leglátogatottabb város egyike a belföldi turizmusban, a vendégéjszakák számának növekedése évek óta nagyobb volt a magyar átlagnál.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gyógyfürdő

gyula

fejlesztés