Kiderült, januártól mennyi lesz a minimálbér: de emelkedik a garantált bérminimum is

MTI   
  Megosztom
Kiderült, januártól mennyi lesz a minimálbér: de emelkedik a garantált bérminimum is

Januártól a minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig várhatóan 260 ezer forintra emelkedik - mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója csütörtökön Szegeden.

A bérköltségek mérséklése érdekében a kormány 4 százalékos munkáltatói járulékcsökkentést javasol, és megfontolja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatát, hogy a kis- és közepes vállalkozásoknak jövőre is a helyi iparűzési adó felét kelljen csak befizetniük - közölte a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara TOP 100 című gazdasági konferenciáján.

Más országokban nem jellemző a minimálbérhez és a garantált bérminimumhoz hasonló kettős rendszer - hívta fel a figyelmet Nagy Márton, és megjegyezte, tíz év múlva Magyarországon sem biztos, hogy lesz ilyen.

Azt is elmondta, nemzetközi összehasonlításban a magyar minimálbér a gazdaság fejlettségéhez viszonyítva és vásárlóerő-paritáson számítva is alacsony, és megjegyezte, hogy a 2016-os helyzettel szemben a minimálbér-emelésének nincs torlasztó hatása - nem okoz bértorlódást -, szemben a garantált bérminimummal. A keresők 8 százalékának bejelentett jövedelme a minimálbérnek megfelelő - mondta. A minimálbér és a garantált bérminimum 20 százalékos emelése együttesen már 2-2,5 millió embert érint - jegyezte meg.

A szakember a munkáltatói járulék 4 százalékpontnál nagyobb csökkentését nem nagyon látja megvalósíthatónak, az iparűzési adó mérséklését sokkal célzottabb eszköznek tartja.

A kormány versenyképességi okokból elvetette a kereset nagyságától, a vállalkozás méretétől vagy tevékenységi körétől függő differenciált munkaadói járulékcsökkentésre tett javaslatokat - mondta Nagy Márton.

Az adóék az elmúlt években fokozatosan 48-50- százalékról 43 százalékra csökkent, a tervezett 4 százalékpontos munkáltatói járulékcsökkentést követően pedig 40 százalék lesz. Ez azonban nemzetközi összehasonlításban még mindig magas: az uniós átlag 39 százalék, a lengyel érték pedig csupán 33 százalék - hangsúlyozta a szakember.

Nagy Márton felhívta a figyelmet arra, az árazásnak a bérköltség változása csak egy eleme, az energiaárak emelkedésének szektoroktól függően lényegesen nagyobb hatása lehet.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

garantált bérminimum

minimálbér-emelkedés