Borzasztó bizonytalanságban: a magyar benzinkutasok tömeges csődje jöhet

HelloVidék   
  Megosztom
Borzasztó bizonytalanságban: a magyar benzinkutasok tömeges csődje jöhet

A benzinár-befagyasztással nehéz helyzetbe hozta a benzinkutak üzemeltetőit a kormány. Egy "márkátlan" kutat üzemeltető "névtelen" forrás a Népszavának azt mondta, szerinte ez a kútüzemeltető kisvállalkozások tömeges csődjével fenyeget.

A HelloVidék is korábban, hogy tegnaptól a hazai töltőállomások legfeljebb 480 forintért mérhetik az alapüzemanyagok literjét. Így a 95-ös szerdai, 5 forintos drágulását zömük már nem érvényesítheti. A jelek szerint ezt a több mint 2 ezer hazai töltőállomáson be is tartották.

A zömük napi adatait gyűjtő Holtankoljak.hu tanúsága szerint 51 kút legalább egy forinttal ennél is olcsóbban adta a benzint, több mint felük 479 forint 90 fillérre állt be, a többiek viszont nem vacakoltak és 480-at írtak ki a totemoszlopra. Annak ellenére, hogy a gázolajért vasárnapig a benzin 504 forintos középáránál átlag 6 forinttal többet kértek, a kormányzati árbefagyasztás több kút esetében további, önkéntes tarifacsökkentést váltott ki.

- írta a Népszava, majd hozzátették, a többség gázolajban is beállt 479 forint 90 fillérre (vagyis e kutak is csökkentették tarifájukat 10 fillérrel). Tegnap egyébként mindkét listán egy tatai Mol-partner bizonyult a legolcsóbbnak.

A benzinár-befagyasztással nehéz helyzetbe hozta a benzinkutak üzemeltetőit a kormány. Egy "márkátlan" kutat üzemeltető "névtelen" forrás a Népszavának azt mondta, a hazai piac túlnyomó részét ellátó Mol kiskereskedelmi partnereinek zöme 480-as kútár mellett már nem tudja kitermelni saját költségeit. Szerinte ez a kútüzemeltető kisvállalkozások tömeges csődjével fenyeget. A helyettesítés igen feszítő kérdéseként vetette fel úgy a munkaerő, mint a pénztárgép "átadás-átvételét". Ezekre egyelőre nem látnak ész- és jogszerű megoldást.

Majd fenntartja más?!

Hétfőn, vagyis az árbefagyasztás napján folytatódott a hazai kutasok és a kormányzat közötti, színfalak mögötti tusakodás. A csütörtöki árbefagyasztási rendelet - az eredetinél jóval hosszabb - szombati "kiegészítése" szerint annak a kútnak, amely az intézkedés hatálya alatt nem képes heti 48 órás szolgáltatásra, egységét az rendelet érvényességéig át kell adnia egy, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által kijelölt, közeli üzemeltetőnek. Azok a szolgáltatók, amelyek a tegnaptól hatályos szabályok betartásával nem képesek az üzemanyagok hatósági áras forgalmazására, kötelesek üzemszünetet hirdetni - fogalmaz közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az ismételt jogsértésen ért vállalkozás üzemeltetési joga legalább egy napig, legfeljebb fél évig korlátozható. Ilyenkor, a szakminiszter kijelölése alapján, a szükséges anyagi, technikai és ellátási képességekkel, megfelelő hatósági engedéllyel rendelkező, korábban nyilvántartásba vett szolgáltató veheti át ideiglenesen a töltőállomás működtetését - írják. Az ITM november 18-ig várja ama kutasok jelentkezését, akik felkerülnének a kiesőket pótlók listájára.

Tegnap egy magán-töltőállomáson mindenesetre a Népszava kérésére úgy látták: a hazai autósok úgy tankoltak, mintha nem lenne holnap. Egyelőre úgy vélték, nem szívesen hagynának fel az iparral, de azért az átvevők listájára sem jelentkeznének.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

benzinkút

befagyasztott benzinár

gázolaj

hatósági ár