Több száz milliós fejlesztés kezdődött Mezőberényben: mutatjuk, mire költik a pénzt

MTI   
  Megosztom
Több száz milliós fejlesztés kezdődött Mezőberényben: mutatjuk, mire költik a pénzt

A Békés megyei Mezőberényben 390 millió forintos belvízvédelmi projekt kezdődött - közölte az önkormányzat.

A várhatóan idén év végéig tartó, részben uniós, részben hazai forrásból finanszírozott beruházás során rekonstruálnak egy záportározót, hat utcában felújítják a meglévő csatornákat, 2,3 kilométer hosszan pedig új csatornaszakaszt építenek.

A fejlesztés eredményeként lehetővé válik a csapadékvizek gyors levezetése, meggátolva annak felgyülemlését a közterületeken, illetve a tározóval helyben tartható lesz a csapadékvíz.

Az önkormányzat jelenleg a szükséges engedélyeket szerzi be, készíti a kiviteli terveket, és ezt követi majd a közbeszerzési eljárás elindítása

- írták.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

mezőberény

belvízvédelem

belvízvédelemi projekt