Étolajhiány jöhet a magyar boltokban? Megszólalt az iparági szakértő

Agrárszektor   
  Megosztom
Étolajhiány jöhet a magyar boltokban? Megszólalt az iparági szakértő

Már több mint két hónap telt el azóta, hogy háborúra ébredt a világ, és azóta sem látszik javulni a helyzet. Az orosz-ukrán konfliktus lényegében mindenre kihat, így van ez a mezőgazdasággal és az élelmiszeriparral is. Most pedig úgy tűnik, hogy komoly problémák akadhatnak a napraforgóolajjal is, sőt, Európa egyes országaiban már hiány is fellépett. De mi a helyzet Magyarországgal? Kell tartanunk attól, hogy üres polcok fogadnak minket a boltokban? Valóban teret hódíthat magának a sertészsír? Mekkora áremelkedésre kell készülni, ha vége lesz az árstopnak? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, Vörös Attilával, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének (FÉSZ) ügyvezető igazgatójának segítségével.

Nehéz elképzelni olyan vasárnapi ebédet, amihez ne használnánk napraforgó étolajat, sok receptünk kezdődik úgy, hogy „pirítsuk meg olajon a felvágott hagymát üvegesre, majd adjuk hozzá a pirospaprikát…”

A rántott hús sült krumplival tálalva is örök klasszikus a hétvégi menüben. Bár tény, hogy sok ételt el lehet készíteni olaj nélkül is, a többség még mindig az aranysárga (vagy aranyló) folyadék mellett teszi le a voksát. Ha pedig jobban belegondolunk, nagyon kevés az olyan fogás, melyhez ne használnánk étolajat. Éppen ezért is fontos kérdés, hogy a szomszédban dúló háború vajon milyen hatással lesz erre az ágazatra, és persze az is kulcsfontosságú, hogy a vásárlók milyen étolajokkal találkozhatnak és mennyiért, írja az Agrárszektor.

Kell-e étolajhiánytól tartania a magyaroknak?

Békeidőben Oroszország és Ukrajna adja a világ napraforgó kereskedelmének mintegy felét. Ez a mennyiség azonban most eltűnt a piacokról, és sajnos nagyon úgy fest, hogy a tavaszi vetések kimaradásával jövőre sem lesz jobb a helyzet.

A kieső szállítások miatt elképzelhető itthon is, csak úgy, mint az egész EU területén, vagy akár más országokban is, hogy átmenetileg lecsökkennek az elérhető készletek, hiány alakulhat ki. Itt még azonban nem tartunk. Jelen pillanatban azt látjuk, hogy az árak emelkednek, a meglévő készletekért a nagyobb kereslet miatt magasabb árat lehet kérni

- fogalmazott Vörös Attila.

Mit tehetnek az élelmiszergyártók?

Mint lapunk megtudta, az élelmiszergyártók elkezdték felmérni a helyettesítési lehetőségeket. A napraforgó olaj számos élelmiszeripari termék összetevője, így nem csak étolajként kerül a boltokba. Az összetett élelmiszerek esetében már vizsgálják a gyártók, hogy miként lehet kiváltani a napraforgóolajat más növényi olajjal, például repcével, vagy akár pálmaolajjal. Viszont figyelembe kell venni itt is több tényezőt:

1. Technológiai lehetőségek

Meg kell vizsgálni, hogy melyik olaj jöhet szóba helyettesítőként, aminek a zsírprofilja, fizikai tulajdonságai, íze, állaga, és még számos paramétere megfelelő.

2. Recept

Természetesen nem olyan egyszerű a folyamat, hogy fogják, és átcserélik a napraforgót repcére. A receptet felül kell vizsgálni több szempontból is, pl. hogy milyen termék lesz a helyettesített összetevővel, valamint, hogy a gyártást, az eltarthatóságot, befolyásolja-e az új összetevő.

3. Elérhetőség

A technológiai helyettesíthetőség mellett pedig az elérhetőség is szerepet fog játszani majd a döntésekben; melyik helyettesítőnek mennyire megy fel az ára, milyen mennyiségek érhetőek el és szerezhetők be biztosan. Az élelmiszergyártóknak ezeket kell mind összehozni és egyszerre teljesíteni.

A mindenkit érdeklő kérdés: mi a helyzet az árakkal?

Bár jósolni sosem könnyű, és talán nem is érdemes – hivatalos adatok pedig egyelőre még nincsenek. Az elemzők viszont úgy vélik, hogy ugyan pontosan nem lehet tudni, hogy mennyibe fog kerülni egy liter étolaj, ha megszűnik az árstop, de nem lenne meglepő az 1000 forintos vagy e feletti ár sem. A FÉSZ ügyvezető igazgatója elmondta, hogy jelenleg Magyarországon van elegendő mennyiségű étolaj, hiányról nincsen szó, illetve az élelmiszergyártók is el tudják készíteni termékeiket.

Újra „divatba” jöhet a sertészsír?

A napraforgóolaj drasztikus áremelkedése több folyamatot is elindíthat. Egyfelől a vásárlók mérsékelhetik fogyasztásukat, csökkenhet a kereslet. Otthoni környezetben át tudunk térni más ételekre, más receptekre, sütési technikákra, amik nem igényelnek akkora étolaj mennyiséget, például kevesebb olajban kisütött étel is kerülhet az asztalokra az áremelkedés hatására. Ez egy lehetőség.

- vélekedett Vörös Attila. Hozzátette, hogy van másik lehetőség is, mégpedig az, hogy másik növényi olajokra térnek át. Az árak, valamint az ízpreferenciák és hagyományok metszéspontjában itt több lehetőség adódhat: akár az olívaolaj, repceolaj, szőlőmagolaj. További lehetőségként az állati eredetű zsiradékok is szóba jöhetnek.

A cikk itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

étolaj

áremelkedés

orosz-ukrán háború

fész

vörös attila

napraforgó-étolaj