Így darálta be a vidéki fodrászatokat a válság: hova járunk majd ezután nyíratni?

Bódogh Gabriella   
  Megosztom
Így darálta be a vidéki fodrászatokat a válság: hova járunk majd ezután nyíratni?

Magyarországon a Covid berobbanása óta több hullámot is átéltünk kisebb-nagyobb nehézségek árán. A járványhelyzet több ágazatot sodort lehetetlen helyzetbe, köztük átmenetileg egy időre megnehezítette a szépségipari dolgozók, köztük a fodrászok helyzetét is. A HelloVidék kíváncsi volt rá, hogyan élték meg az elmúlt 2 évet a szakmabeliek, ezért megkértük őket, osszák meg velünk tapasztalataikat.

A szépségiparban dolgozók egy jelentős része az első hullám idején önkéntesen bezárta kapuit, abban bízva, hogy néhány hét alatt befejeződik a járvány és minden visszatérhet a maga kerékvágásába. Amikor már több hét eltelt és mindenki számára világossá vált, hogy márpedig itt nem lesz gyorsan vége a Covid-nak és ezzel együtt vészesen el kezdett fogyni a tartalék pénz, akkor fokozatosan újra elkezdtek kinyitni. Tény, hogy valamennyi könnyebbséget jelentett, hogy a kormány pár hónapra eltörölte a járulékfizetési kötelezettséget és más segítséget is nyújtott az ágazatban dolgozók számára, ez mégsem jelentett megoldást. A fodrászok megélhetési költségeihez, az üzletek bérleti díjainak megfizetéséhez, ami bérbeadótól függött elengedett, csökkentett vagy teljes egészében kifizettetett, vajmi kevés volt.

A Baranya megyei Horváth Amália fodrász az első hullám idején kezdte meg saját vállalkozását, épphogy csak elkezdte kiépíteni a vendégkörét, amikor berobbant a Covid és szó szerint elsöpört mindent, amit felépített. Bár tényként elmondta, hogy a nyári hónapokban különböző akciókkal újra tudott vendégeket toborozni, de sokáig érezhető volt a félelem, vajon mi várható.

A második hullámig szépen haladt a vállalkozása, de a bevezetett intézkedésekkel, a távolságtartással saját ügyfélköre jelentősen csökkent. A harmadik hullám miatti kényszerű zárás időszakában inkább elment máshova dolgozni, mert valamiből fizetnie kellett a számlákat. A vendégek sokáig féltek, emiatt és saját egészségének védelme miatt, hogy megnyugtassa őket, elsők között vette fel az oltást, amikor végre az ő korosztályának is elérhetővé vált.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő Kiss Ilona fodrász több mint 30 éve van a szakmában, de a Covid-hoz fogható helyzethez még nem élt át korábban. Az évtizedek alatt felépített ügyfélköre pillanatok alatt megálljt parancsolt az első hullám idején, de még a másodiknak az elejére sem tért vissza a járvány előtti szintre.

Ezek a vendégek rájöttek arra, hogy mennyit spórolnak azzal időben és pénzben is, ha nem jelentkeznek be a fodrászhoz. A járványhullámok idején végig a szakmájában maradt és kitartott. Bízik benne, hogy a magas átoltottság és a Covid lecsendesülésével az élet visszatérhet a normális kerékvágásba.

A Somogy megyében élő Juhász Tibor fodrász elsősorban férfiaknak vág hajat. A járvány eléggé keresztbe tett a munkájának, mert vendégei a járvány első hullámának idején inkább rendeltek a netről hajnyíró készleteket, és otthon, maguknak kezdték el vágni a hajukat.

Bár a vendégeinek zöme visszatért hozzá, mégis a járványhullámok miatt elment futárkodni, mert biztosabb bevételnek látszódott. Számára külön bosszúságot jelentett, hogy sokan akkor is házhoz jártak hajat vágni, amikor kormányrendelet miatt be kellett zárniuk. Igaz kaptak ebben az időszakban kormányzati segítséget, mégsem volt elegendő, akinek pedig nem volt tartaléka, ismerősöktől kért kölcsön, vagy pedig más munkát vállalt átmenetileg. A szakmájában úgy látja mindenki visszatért és az 5. hullám lecsendesülésével az élet is normalizálódik.

A Győr-Moson-Sopron megyében tevékenykedő Balogh Orsolya fodrász többek között hajhosszabbítással is foglalkozik. Az ő munkáját érdekes módon nem zavarta meg túlzottan a Covid, végig nyitva volt, kivéve akkor, amikor a kormány elrendelte a tényleges bezárást. Elmondása szerint soha nem volt annyi munkája, mint a járvány ideje alatt. A vendégköre magasabb körből kerül ki, akik a karantén idején is ugyanúgy ügyeltek a külső megjelenésükre, mint manapság, amikor már nyugodtabbak a körülmények.

A megkérdezettek közül mindenki visszatért a szakmájába, és gőzerővel folytatja munkáját. Mindannyian reménykednek abban, hogy újabb hullám már nem söpör végig az országon, vagy legalábbis nem olyan mértékben, hogy bármelyik ágazat tevékenységét akár csak átmenetileg is, de meg kellene állítani.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

koronavírus-járvány

fodrászat

fodrászok

hajápolás