Itt van Orbán Viktor rendkívüli bejelentése: indul az állami kazán- és kályhaprogram

Pénzcentrum   
  Megosztom
Itt van Orbán Viktor rendkívüli bejelentése: indul az állami kazán- és kályhaprogram

Orbán Viktor ma reggel elmondta a Kossuth rádiónak, hogy két évvel meghosszabbítják az 5 százalékos lakásáfát. Ezen kívül arról is beszélt a miniszterelnök, hogy új programot indítanak annak a megvizsgálására, hol van lehetőség leválni a gázfűtésről.

Orbán Viktor ma reggel elmondta a Kossuth rádiónak, hogy meghosszabbítják az 5 százalékos lakásáfát. A döntést azzal indokolta, hogy sokan fogtak lakás- és házépítésbe, erre akar elég időt hagyni a kormány. Az intézkedést két évvel hosszabbították meg - írta a Pénzcentrum.

Segítenünk kell az embereknek, hogy le tudjanak jönni a gázról, ott, ahol erre van lehetőség. Újraindítjuk a Mátrai Erőmű már leállított termelőkapacitásait. A tűzifakivitelt betiltottuk. Meg kell vizsgálni, hogy újra tudjuk-e nyitni a barnakőszén bányáinkat. Az erdőgazdaságoknak pedig előírtuk, hogy vizsgálják meg, hogyan lehetne több tűzifát kitermelni

– mondta Orbán, majd arról is beszélt, elindul az állami kazán- és kályhaprogram, amelynek részleteit Palkovics László miniszter dolgozza ki.

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

RENGETEGET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

penzcentrum

gazdaság

rezsinövelés

orbán viktor