Milliárdos beruházás: átadták a Penny megújult vidéki logisztikai központját
Átadták a Penny Market Kft. megújult karcagi logisztikai központját pénteken, a mintegy 7 milliárd forint értékű beruházásnak köszönhetően csaknem száz új munkahely létesült.
Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az ünnepélyes átadáson elmondta: a fejlesztés egy erős, dinamikus cég önerejéből valósult meg. Mindez mutatja a magyar piacba és gazdaságba vetett bizalmat. A fejlesztés illeszkedik a magyar kormány gazdasági és társadalmi céljaihoz.
Kitért arra is, hogy a Penny Market karcagi logisztikai központja a cég három országos központjának egyike. A bővítés után 10 ezer négyzetméteres új logisztikai központban kezdetben negyven, később akár száz új munkahely is létesülhet.
Florian Jens Naegele, a Penny Market Kft. ügyvezető igazgatója az átadón arról beszélt, hogy az áruházlánc kínálatának jelenleg is csaknem kétharmadát magyar beszállítók biztosítják. A korszerűsítésnek köszönhetően fenntarthatóbbá, ezzel együtt költséghatékonyabbá és környezettudatosabbá is vált a létesítmény működése.
Silke Janz, a Penny Market Kft. pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a beruházással a létesítmény külterülete 30 ezer, az épület pedig 10 ezer négyzetméterrel bővült, ezzel csaknem a duplájára növelve a tárolási kapacitást. A megnövekedett forgalom megkövetelte, hogy még több termékkel lássák el a kelet- magyarországi egységeket. A cég legnagyobb munkáltatónak számít Karcagon és környékén, ahol kizárólag saját alkalmazottak dolgoznak.
Az eseményen részt vett többek között Fazekas Sándor országgyűlési képviselő, Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke, Berkó Attila, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal főispánja, Szepesi Tibor, Karcag polgármestere.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)