Nagy bejelentést tett a vállalat: átlagosan 20 százalékkal emeli a béreket a Magyar Suzuki
Az Üzemi Tanáccsal folytatott egyeztetést követően a Magyar Suzuki Zrt. 2023-ban a vállalat munkatársainak bérét átlagosan 20 százalékkal emeli. A vállalat két részletben teljesítmény függvényében 1,5 havi bónuszt is előirányzott jövőre.
A Magyar Suzuki nagy figyelmet fordít a versenyképes bérezésre, munkatársai megtartására, figyelembe véve a mindenkori munkaerőpiaci viszonyokat, ez pedig a bérpolitikájában is megmutatkozik. A vezetőség az Üzemi Tanáccsal folytatott egyeztetést követően úgy döntött, hogy 2023-ban teljesítményen alapulóan, átlagosan 20% béremelés lesz a cégnél.
Ahogy az elmúlt több mint tíz évben, úgy 2023-ra is tervezett bónuszkifizetést a vállalat a teljes munkaerőállományukra vonatkozóan. Az összesen másfél havi bónusz első, félhavi részét júniusban, a második, teljes havi összeget év végén kaphatják meg teljesítményhez kötötten a kollégák. A vállalat egyúttal bejelentette, hogy az erre az évre előirányzott év végi egy havi bónuszt már decemberben megkapták a munkatársak.
Az esztergomi gyártóvállalat 2023-ban a béren kívüli juttatásokra fordított összeget is tervezi emelni. Extra juttatásként továbbra is biztosított a meleg illetve hideg menüs étkezés, a környező településekről pedig buszjárat szállítja a dolgozókat a gyárhoz. Évente egészségügyi szűrővizsgálat, megemelt összegű házasságkötési, gyermekszületési, illetve temetési támogatás érhető el.
A Magyar Suzuki Zrt. több mint három évtizede stabil, megbízható gazdasági szereplő és munkáltató, hiszen az egyik legrégibb múltra visszatekintő, teljeskörű gyártási tevékenységet megvalósító autógyártó Magyarországon.
Az esztergomi gyár jelenleg 3000 alkalmazottnak biztosít hosszú távú munkalehetőséget, közülük több mint ezernégyszázan legalább 15 éve erősítik a vállalatot. Országos kiterjedésű beszállítói hálózatával együtt a Magyar Suzuki mintegy 10000 ember és család biztos megélhetéséhez járul hozzá nap mint nap. A gyártóvállalat 2023-ban tovább bővíti dolgozói létszámát, mivel növelni szeretné a termelés mértékét. A vállalat nyitott pozícióiról a Karrier oldalukon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)