Nagy a baj itthon: rengeteg magyar kedvenc boltja húzta le a rolót végleg, mi lesz ebből?

Pénzcentrum   
  Megosztom
Nagy a baj itthon: rengeteg magyar kedvenc boltja húzta le a rolót végleg, mi lesz ebből?

Egy év alatt majdnem 4600 kiskereskedelmi üzlet húzta le a rolót Magyarországon - derült ki a KSH adataiból. Legnagyobb arányban a használtcikk boltokat érintette a bezárás, de például az élelmiszerboltok több mint 3 százaléka is eltűnt, és ruhaboltból is majdnem 6 százalékkal kevesebb volt tavaly év végén az országban, mint egy évvel korábban. A kiskereskedelmi üzletek száma 2015 óta drasztikusan esik, 2019 vége óta az összes egység 10 százaléka tette ki végleg a zárva táblát. A megyei adatok szerint egy év leforgása alatt Budapesten zárt be a legtöbb kiskereskedelmi egység, de ugyanolyan nagy a baj lakosságarányosan Nógrádban vagy Szabolcsban is, ahol ráadásul egyes kisebb településeken szinte egyáltalán nincsenek boltok, derül ki a Pénzcentrum írásából. 

Eléggé cudar képet mutat a hazai boltok számának statisztikája: mint a KSH adataiból kiderült, 2022. december 31-én 107 ezer kiskereskedelmi üzlet működött Magyarországon, az előző év azonos időszakához képest majdnem 4600-zal kevesebb. Ez összesen négy százalékos visszaesést jelent egyetlen év alatt, írja a Pénzcentrum.

A boltok legnagyobb csoportjából, az úgynevezett "könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekből" 29 413 darabot tartottak nyilván 2022 végén, egy évvel korábban még 30 648 darab működött, azaz itt 4 százalékos volt a visszaesés.

Brutálisat zuhant a boltok forgalma 2023-ban

2023-ban sem lett könnyebb boltosnak lenni Magyarországon. A legfrissebb KSH-adatok szerint májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene naptárhatástól megtisztítva 12,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 7,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 10,9, az üzemanyag-kiskereskedelemben 25,9%-kal kisebb lett az értékesítés volumene. 2023. január–májusban az előző év azonos időszakához képest, naptárhatástól megtisztítva a kiskereskedelem forgalmának volumene 10,8%-kal kisebb lett.

Egyébként az országos kiskereskedelmi forgalom 49%-a az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 35%-a a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 16%-a az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott májusban.

Az élelmiszerboltok 3,14 százaléka zárt be egy év alatt, 2022 legvégén 17 889 működött belőlük. Legkevésbé a bútor-, műszakicikk-üzletek sínylették meg a tavalyi évet, ezeknek mindössze másfél százaléka tűnt el, a "humán-, állatgyógyászatitermék- és illatszerüzletek" is 2 százalék alatti bezárási mutatót produkáltak.

A teljes cikk ITT olvasható.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

boltbezárások

ksh

adatok

üzletek