Nem kér a sok külföldi vendégmunkásból Debrecen: másképp fejlesztené a várost a vezetés

HelloVidék   
  Megosztom
Nem kér a sok külföldi vendégmunkásból Debrecen: másképp fejlesztené a várost a vezetés

Központi tanévnyitó ünnepségét tartotta hétfőn a Debreceni Szakképzési Centrum, ahol többek között az is elhangzott, hogy nem a vendégmunkásokkal képzeli el saját gazdaságának fejlesztését a város vezetése.

Több mint 11 ezer diák számára kezdődött el a tanév a Debreceni Szakképzési Centrumban, köztük száz olyan tanulónak, akiket a BMW választott ki - adta hírül a HAON.

Papp László, a város polgármestere megniytójában elmondta: Debrecen az elmúlt években az ország egyik legnagyobb gazdasági növekedését produkálta, de a következő évek is számtalan lehetőséget és kihívást kínálnak. Debrecen viszont nem külföldi vendégmunkásokkal képzeli a saját gazdaságának fejlesztését.

Debrecen nem a vendégmunkásokkal képzeli a saját gazdaságának fejlesztését. Akik ha itt is vannak, besegítenek, az csak átmeneti megoldás. Az organikus fejlődés csak akkor elképzelhető, ha a DSZC által képzett diákok adják a munkaerőpiac gerincét. Ez a célkitűzésünk

– hangsúlyozta Papp László.

Szilágy Sándor, a DSZC főigazgatója elmondta, az őszi időszak programjainak fókuszában a leendő kilencedikesek bevonása lesz. Idén 1700 diák kezdte meg a 9. évfolyamot, 18 ágazatban.

A jövőben is szeretnénk növelni az új diákjaink számát, ezért is döntöttünk két kollégium átvételéről, valamint épül egy saját kollégiumunk is

– emelte ki.

Hozzátette: szeptember 18-tól kezdi meg képzését a BMW debreceni oktatási központjában az a száz diák, akiket az előző tanév során választott ki a német autógyártó cég a DSZC intézményeiből.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

debrecen

város

akkumlátorgyár

vendégmunkás