Megszólalt a Suzuki vezérigazgató-helyettese: ez vár a hazai járműiparra

HelloVidék   
  Megosztom
Megszólalt a Suzuki vezérigazgató-helyettese: ez vár a hazai járműiparra

Krisztián Róbert, az esztergomi Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese egy éve tölti be a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) elnöki posztját. Ebből az alkalomból nemrég egy interjúban mesélt az eddigi tapasztalatairól.

Egy évvel ezelőtt nehéz piaci viszonyok között vette át a MAGE elnöki pozícióját. Mennyiben változott a járműipar fejlődését befolyásoló környezet az új elnöki év kezdetére?

Az elmúlt év kihívásai közül három területet emelnék ki: elsőként az ellátási láncok megszakadását és az ellátási nehézségeket. Ezeket napjainkra sikerült jelentősen javítani. Bár a nehezén túl van az autóipar, a cégek továbbra is keresik a legoptimálisabb megoldásokat ezen a területen.Ezzel szemben az energiahelyzet hosszú távon még mindig sok kérdést vet fel. A jelenlegi energiaárszint mellett a versenyképesség megtartása nagy kihívás a magyar járműiparnak. A munkaerőhiány, valamint az elérhető munkaerő minősége egész Európában kihívást jelent a vállalatok számára, ezzel itthon is szembesülünk. Ha nincs elegendő magyar munkaerő, akkor a külföldről érkező munkavállalók növelésével átmenetileg kezelhető a probléma. A hatékonyság és a termelékenység növelése érdekében azonban az előttünk álló időszakban a robotizációban és az automatizációban rejlő lehetőségeket is ki kell maximálisan használnunk.

Személyesen milyen kihívást jelentett a MAGE vezetése az elmúlt egy évben?

A feladat elvállalásakor, nem a nulláról ugrottam a mélyvízbe hiszen korábban a MAGE elnökségi tagja voltam. Korábban is volt lehetőségem látni, hogyan működik a szervezet, milyen kihívásokkal jár a vezetése – ezért is mertem elvállalni a megbízatást. A MAGE-t alkotó nagyvállalatok munkáját bizonyos szinten össze lehet hangolni, hiszen sok olyan terület van, ahol közösen hatékonyabban tudjuk az érdekeinket képviselni. Az elmúlt egy év egyértelműen bebizonyította, hogy számos témában hasznos a konzultáció.

Milyen egyéb aktuális témákban folytat lobbitevékenységet az egyesület?

Több területen is párbeszédet kezdeményeztünk a magyar kormánnyal. Számos versenyképességet elősegítő javaslatot tettünk a kormányzat különböző szintjein az energiaárakkal, energetikai fejlesztésekkel, innovációval kapcsolatban, valamint a megújuló energia támogatását is igyekszünk elérni. Mindemellett az adminisztratív költségek csökkentését is fontos feladatnak tekintjük.

Hogyan változott a MAGE tagság az elmúlt évben?

Az elmúlt években folyamatosan növekedtünk, 2023-ban nyolc új taggal bővültünk, jelenleg hetven tagvállalatunk van. Ezek a cégek több, mint százezer embernek adnak itthon munkát és a magyar járműipari export körülbelül nyolcvan százaléka rajtuk keresztül realizálódik. Abszolút meghatározó ez a kör a magyar járműipar életében.

A MAGE tagsága elsősorban nagy, nemzetközi vállalatokból áll. Mennyire lehet így nyitott a szervezet a magyar kis- és középvállalatok felé?

Ma is vannak kisebb magyar cégek a tagjaink között. A MAGE elnökségének pedig egyik stratégiai célja minél több hazai kkv-t bevonzani. Ehhez be kell tudnunk mutatni ezeknek a vállalatoknak, hogy milyen hasznuk lesz a tagságból. Részben ezért is hoztuk létre a szakmai fórumokat, hogy minél szélesebb körben vehessenek részt a tagvállalatok a közös munkában. Eddig úgy tapasztaljuk, hogy a kicsiktől kezdve a legnagyobbakig zajlik a közös munka, a vállalatok pedig tudnak egymásnak újat mutatni. A szakmai fórumokban való részvétel is azt igazolja, hogy a kisebb vállalkozások számára is hasznos a MAGE-tagság. Ez abból is észrevehető, hogy az elmúlt években belépett új tagok többsége kisvállalati körből érkezett.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

interjú

járműipar

suzuki

gazdaság