400 millió forint támogatást kapott az alföldi intézmény: erre költik az "ingyenpénzt"

MTI   
  Megosztom
400 millió forint támogatást kapott az alföldi intézmény: erre költik az ingyenpénzt

Uniós támogatással csaknem 400 millió forintból újították fel a szegedi Felsővárosi Óvodát, ez a tizennegyedik ilyen intézmény, amelyet korszerűsítettek a városban 2017 óta - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.


 


 

A 108 férőhelyes, 924 négyzetméter alapterületű, három épületrészből álló, panel technológiával épült óvodát 1981-ben adták át. Az intézmény hat csoportjába integráltan járnak autista és sajátos nevelési igényű gyerekek is.

Az elmúlt hónapokban a homlokzatot és a lábazatot hőszigeteléssel látták el. A teljes tető hő- és vízszigetelést kapott, a lapostetőkön zöldtető készült, ahova pozsgás növényeket ültettek be és napelemeket telepítettek, így az üzemeltetéshez megújuló energiát is felhasználnak majd. Szinte az összes külső nyílászárót lecseréltek, a napsugárzásnak kitett oldalon lamellás árnyékolókat szereltek fel.

A részben akadálymentesített épületben új elektromos hálózatot építettek ki, a lámpatesteket korszerű led-világításra cserélték. Az épület fűtési rendszerét teljesen felújították.

Szegeden 2017 óta tizennégy óvodát korszerűsített az önkormányzat csaknem 4 milliárd forint uniós támogatás mellett 571 millió forint saját forrásból - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

óvoda

szeged

felújítás

uniós támogatás