Megkongatták a vészharangot a szakértők: veszélyben az idei béremelés?

Pénzcentrum   
  Megosztom
Megkongatták a vészharangot a szakértők: veszélyben az idei béremelés?

A szakértők szerint a fizetések növekedése korántsem lesz erős, és félő, hogy más országok elszívják majd a magyar munkaerőt, de a harmadik országból érkezők sem feltétlenül telepednek meg majd nálunk.

A Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése alapján idén 10,0–11,0 százalékkal emelkedhetnek a bérek a versenyszférában, míg 2025-re mintegy 7,1–8,2 százalék között, 2026-ra pedig 6,5–7,6 százalék közötti növekedéssel számol a jegybank. A reálbérek 5,7–6,5 százalék között nőhetnek 2024-ben, majd egy évvel később 4,1–5,1 százalék között, 2026-ban pedig 3,4–4,6 százalék között emelkedhetnek a versenyszférában - számolt be róla a Pénzcentrum.

A jegybank előrejelzése szerint tehát az elmúlt időszakban megszokotthoz képest a magyar munkaerőpiac behúzza a féket. A kérdés csak az, hogy Magyarország vajon végleg elérte-e a falat, valamint hogy innen van-e még hová fejlődni.

A Pénzcentrum többek között ezekre a kérdésekre szeretett volna választ kapni, ezért megkeresett több neves szakértőt, akik bár abban egyetértettek, hogy hazánk munkaerőpiacán egyre szűkebb a mozgástér, ám eltérő véleményt fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy milyen irányban várható elmozdulás a területen.

Mára a gazdaság lassan talán felfelé ívelő pályára áll, de továbbra is komolyak a kockázatok, a kilábalást még sok minden tudja hátráltatni. Az MNB óvatos előrejelzése egyrészt arra mutat rá, hogy a tavaszi időszakkal együtt elindulnak az idénymunkák, amelyek rengeteg embert fognak felszívni, így valóban csökkeni fog a munkanélküliek száma

– közölte a lappal Nógrádi József.

A Trenkwalder kereskedelmi igazgatója ugyanakkor hozzátette, a foglalkoztatottsági szint visszaállhat ugyan a korábban megtapasztalt szintekre, de ehhez újra vissza kell csábítani azokat, akik közben vagy az inaktívak táborát gyarapították, vagy valamilyen módon a fekete foglalkoztatásban találtak lehetőséget.

Szerinte bár a munkaerőpiac telítettnek mondható és a foglalkoztatottság történelmi csúcs közelében áll, még léteznek olyan társadalmi csoportok, amelyeket be lehet vonni a munka világába.

A két ilyen népcsoport a 15-24 év közöttiek korosztálya és a nyugdíjasok. A munkahelyteremtésnek jelenleg nem demográfiai, hanem kulturális és befektetési akadályai vannak. A vállalatok jelentős likvid tőkén ülnek, amelyet a gazdasági bizonytalanságok miatt nem mozgósítanak a korábban megszokott mértékben, illetve a magas kamatkörnyezet következtében

– mondta.

A teljes cikkért KATT az alábbi linkre.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gazdaság

foglakoztatottság

kereset

munkaerő-piac