Nonszensz: átutazik Európán a magyar búza, hogy biolisztként árulják a hazai boltokban

Nagy Boglárka   
  Megosztom
Nonszensz: átutazik Európán a magyar búza, hogy biolisztként árulják a hazai boltokban

Marján Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Biogazdák Egyesületének elnöke 2003-ban kezdett el a biogazdálkodással foglalkozni. Akkoriban a környezete még furcsállta az átállást, de ahogy mondja, az idő őt igazolja, ugyanis egyre nagyobb az igény a bio termékek iránt. Jelenleg több, mint 120 hektáron négy fajta gyümölccsel foglalkozik, alma, körte, őszibarack egy meggy, valamint szántóföldi olajosnövényeket és gabonafélét is termel, valamint most kezd próbálkozni a zöldségekkel is, mint mondja, annak most óriási piaca van.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Biogazdák Egyesületét még 2014-ben alapították, összesen 12-en, akkoriban száznegyven körül volt a megyei biogazdák száma. Szabolcs megye nem számít az ország legbiotermesztőbb részének, de már akkor is ez a megye biztosította a hazai biotermelés kiemelkedő hányadát. 2014-ben hatezer tonna volt a bioalma termés mennyisége Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a másik 18 megyében nem érte el a háromezet tonnát. 2018-ra pedig már közel 500 főre nőtt a helyi biogazdálkodók száma. Idén december elsején lesz a magyar biogazdálkodás 35. évfordulója, ekkor indult ugyanis a Magyar Biokultúra Szövetség útja. A mezőgazdaság összterületéhez képest azonban még mindig nem éri el a magyar biogazdálkodók aránya az öt százalékot, pedig Ausztriában ez már harminc százalék.

Marján Zoltán szerint két dolog miatt dönthet valaki a bio gazdálkodás mellett. Az egyik ilyen, ha a családjában történik valamilyen tragédia, akár egy daganatos betegséget diagnosztizálnak vagy egy szívinfarktus. Ekkor javasolhatja az orvos, hogy kerüljék az áruházi élelmiszereket.

Ez egy fajta impulzust ad, hogy én is azt eszem, amitől a másik beteg lett, szerencse, hogy nekem még semmi bajom. Így sose késő alapon elkezdhetünk vegyszerek nélkül gazdálkodni. Mindig megkérdezik tőlem, hogy miért választottam ezt, egy egyszerű választ mondok erre: én mindig nyugodtan fekszem le, hogy az, amit én megtermeltem, az biztos nem fog senki egészségének ártani

- mondta a HelloVidéknek Marján Zoltán.

A nagyobb hányad az, aki belátja, hogy a hagyományos termelői piacon már évek óta jellemző egy káosz, a bio piac pedig évről-évre egyre keresettebb. Bár sok terméken elhelyezik a bio feliratot, Marján Zoltán szerint nem árt körültekintőnek lenni.

A bio akkor lesz hivatalosan is bio, hogy egy ellenőrző, tanúsító szervezeten keresztül igazolni tudja a gazda, hogy nem hagyományos módon dolgozik. Erről egy papírt is kapnak, ami manapság sokkal fontosabb, mint a szóbeszéd. Európában az egyik legszigorúbb tanúsítási rendszer működik Magyarországon, én nagyon örülök neki, hogy nem egyszerű megszerezni ezt az elismerő tanúsítványt, mert ez segít megőrizni és bizonyítani a biotermékek hitelességét

- hívta fel a figyelmet Marján Zoltán.

Jelenleg két ilyen tanúsító cég működik Magyarországon, az egyik a Bio Kontroll Hungária Kft. és a Hungária Öko Garancia Kft., ők végzik minden egyes hazai biotermesztő ellenőrzését. Ahhoz, hogy valaki biogazda legyen, úgynevezett átállási szabályokhoz kell igazodnia. Az egyik ilyen, hogy ha valaki elkötelezi magát a bio termesztés mellett, akkor kitartónak kell lennie, sok időt és energiát kell áldoznia a munkába, hiszen a folyamat csak évekkel később vezet eredményhez. Miután szerződést kötnek a cégekkel, a szántóföldeknek van egy átállási ideje, a szerződéskötés napjához képest két év és egy nap múlva termel majd hivatalosan is bio terméket, amit forgalomba is hozhat. Ültetvényeknél ez például egy évvel hosszabb folyamat, azoknak a gazdálkodóknak három évet kell várni.

Ezért Marján Zoltán szerint fontos az is, hogy egy gazda mekkora tartalékkal rendelkezik, mielőtt át áll a bio termesztési módra, lényeges kérdés, hogy a gazdasága hogyan tudja kompenzálni a két év alatt kieső árbevételt. Ezt konkrét számokkal is alá tudja támasztani, ha korábban egy hektárnyi területről háromszázezer forintos bevételt ért el a gazda, akkor ez három évig százötvenezer forintra csökken általában.

Azt szoktam javasolni, hogy az első évben inkább ki se menjen a gazda a kertjébe. Az első év, amikor egyik rendszerről át áll a másik rendszerre, az a katasztrófa éve, olyan összeomlik az az egyensúly, ami addig kialakult, elszabadulnak a levéltetvek, elszabadulnak a molyok, elszabadul szinte minden. A második évben kezd helyreállni a biológiai egyensúly és nagyjából olyan öt év, amire kialakul az, hogy egy sor kártevő ellen már nem is kell védekezni. Ha odafigyelnek arra, hogy a kártevő és annak a természetes ellensége milyen viszonyban van és én abba nem avatkozok bele rossz időbe, akkor olyan egyensúlyban tartják egymást, hogy én csak élvezem az életet

- javasolja a biogazda.

A biotermesztők sem gazdálkodnak vegyszermentesen, de azok nem felszívódó növényvédőszerek, természetes alapanyagokból készülnek és csak bizonyos esetekben használják. A NÉBIH honlapján elérhető egy lista, amely segít a biogazdálkodóknak, ott ugyanis listázzák azokat a hatóanyagokat, amely nem káros a termésre nézve, ilyen például réz-oxid, a rézoxiklorid és kén is. Ennek köszönhetően lesz szermaradvány-mentes, így egészségesebb is a megtermelt gyümölcs és zöldség.

Jelenleg a Magyarországon megtermelt bio termék alapanyag 99 százaléka külföldön végzi, ennek egy része azonban áruházi termék formájában visszakerül a hazai boltok polcaira. Az egyesület célkitűzése, hogy tudjanak ezen változtatni. A nyugat-európai feldolgozóknak több szempontból is előnyös a magyar termék, ugyanis kiemelkedő minősége ellenére is olcsónak számít. Marján Zoltán azt is kiemelte, hogy például az a bioliszt is, ami a polcokra kerül, hiába érkezik külföldről, nagy eséllyel magyar termék.

Ez egy nonszensz állapot, hogy utaztatjuk az árut több száz vagy ezer kilométerekre, ahelyett, hogy lenne egy bio gabonákat őrlő malom, a lisztet itt Magyarországon becsomagolnék és lehetne értékesíteni. Működik egyébként Magyarországon bio malom, több is, viszont ők is külföldre szállítanak, mert a hazai áruház láncokba nem lehet bekerülni. A szállítás pedig megemeli az árakat, például egy kamion Hamburgba 2000 euró fölött megy ki

- árulta el a HelloVidék megkeresésére Marján Zoltán.

A biogazda szerint ahhoz, hogy minél többen vásárolják a bio termékeket, ahhoz sokkal többet kellene tudni azokról, mert azzal mindenki tisztában van, hogy drágább, de azt már nem tudják, hogy sokkal több munkával és veszteséggel jár a szermentes gyümölcsök és zöldségek termelése. Főleg, ha azt szeretnék elérni, hogy külalakban is olyan megnyerő legyen, mint a konvencionális módon termesztett. Az áruházláncokban kapható bio termékek alig egy százaléka hazai, ezért az egyesület elnöke azt javasolja, ha biztosan magyar bio zöldséget és gyümölcsöt szeretnénk vásárolni, akkor közvetlenül a gazdákat érdemes felkeresni.

A kormány hazai forrásból nem támogatja a biogazdák munkáját, de Európai uniós forrásokra pályázhatnak, közölte Marján Zoltán. December elsején nyílik a legújabb lehetőség, akkor összesen 12 milliárd forintos keretösszegű vissza nem térítendő támogatást osztanak ki közöttük az ‘Ökológiai gazdálkodásra való áttérés, ökológiai gazdaság fenntartása’ címen. A nyerteseknek a kötelezettségvállalási időszak 2019. január elsejétől 2023. december 31-ig tart, így azokban az években bio módon kell előállítani a termékeiket. Ettől az évtől pedig már támogathatóvá vált a kivi, a füge és a csipkebogyó termesztés is. Marján Zoltán azért azt is kiemelte, hogy a cél az lenne, hogy ne a támogatásra alapozzák a munkájukat, hanem hogy a megtermelt zöldségeket-gyümölcsöket itthoni piacon tudják értékesíteni.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hellovidék interjú

biogazdálkodás

bio

ökogazdálkodás

zöldség-gyümölcs

biogazda

szabolcs-szatmár-bereg megyei biogazdák egyesülete

magyar biokultúra szövetség

marján zoltán