A kutatók is ledöbbentek: itt a bizonyíték a növények érzelmeiről

HelloVidék   
  Megosztom
A kutatók is ledöbbentek: itt a bizonyíték a növények érzelmeiről

A legtöbbször úgy tekintünk a növényekre, mint a robotokra: reagálnak a környezet ingereire, tápanyagot és vizet vesznek magukhoz, hogy aztán virágokat vagy gyümölcsöket hozzanak. És ez így megy hónapról-hónapra, amíg él a növény. Kutatások most bizonyították, hogy sokkal többre is képesek ezek a növények annál, hogy megtisztítsák a levegőt, vagy épp lédús termést hozzanak. Mutatjuk a megdöbbentő részleteket!

Az, aki már termesztett valamit a kertjében vagy rendelkezik néhány szobanövénnyel, az tudja, hogy a növények olykor képesek versengni egymással a fényért, árnyékért vagy épp a vízért. Legalábbis néha úgy tűnik, mintha ezt tennék. Sőt, képesek jelezni azt is, ha nem érzik jól magukat egy másik növény társaságában. De, hogy csak ennyire lennének képesek, azt most a The Desertification Research Centre spanyol szakemberi cáfolták meg.

A csapat szerint a növények képesek arra is, hogy ökológiailag segítsék egymást. Ez esetben legtöbbször csak az egyik növény profitál a segítségből, de gyakran előfordul az is, hogy mind a két növény élvez valamilyen hasznot abból, ha kiveszik a részüket a egymás támogatásábó.

A szakemberek szerint ez leginkább az olyan területeken mutatkozik meg, ahol gyenge erőforrásokkal rendelkezik a talaj, nincs elég tápanyag a földben a növények számára. Ilyenkor lépnek kölcsönhatásba egymással a növények. A nagy és fejledt növény az úgynevezett "védelmező növény" szerepét tölti be, ő leveleit és ágait szétteríti, mint egy fa lombkoronája, így alatta a palántáknak sokkal nagyobb a túlélési arányuk.

Az, hogy az ápoló, védelmező növény ezt megteszi, nagyon sok előnyhöz juttatja a pici palántákat. Például, árnyékot nyújt az erős napsugárzás ellen, így nem éri közvetlen hős és fény a cseperedő hajtásokat. A levélárnyék persze más miatt is hasznos: mivel a levelek alatt kisebb a talaj nedvességtartalmának párolgása, így több vizet tudnak a növények is elraktározni és magukba szívni. Nem beszélve arról, hogy a lehullott levelek még jobb minőségűvé teszik a talajt - a természet komposztálja a lejullott leveleket, ágakat -, így a palánták már jobb földben fejlődhetnek tovább.

Ebből persze a felnőtt, ápoló növény még nem kamatoztat semmit, csak akkor kap vissza valamit, ha felcseperedett a sokáig óvott palánta. A kutatók szerint akkor viszont szemmel látható az eredmény. Dél-Spanyolországban vizsgálták meg egy felnőtt palánta és az őt ápoló idősebb növény kapcsolatát. A tanulmányok azt mutatták, hogy amikor a virágzás idejébe léptek a növények, az idősebb, védelmező növény sokkal több virágot hozott, mint korabeli társai, akik nem ápoltak csemetéket. Éppen ezért vélik a kutatók, hogy a növények között képes kialakulni baráti vagy legalábbis társas kapcsolat.

Pontosan még nem tudják hogya, de a kutatók elmélete szerint az ápoló növények és a palánták együttes működése egy élénkebb mikrokörnyezetet hoznak létre, amely ráadásul több beporzót is vonzhat. Ez a növények számára egy sokkal kedvezőbb jövőt kínál a szaporodásra. Szóval a növények tudják: az együttélés számukra nem csak csak szórakoztató, de hasznos is lehet.

(via: modernfarmer.com)

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

növények

barátság