Hoppá, már hétvégén mehetünk strandolni?! Akár 20 fokos is lehet a Balaton
A szeles időjárás kicsit visszavetette a víz melegedését, de a bátrabbak már biztos meg fognak mártózni a hétvégén.
Az Időkép előrejelzése szerint a Balaton vízhőmérséklete jelenleg 17-18 fok között ingadozik, de a napsütéses, meleg időnek köszönhetően a hétvégén várhatóan el fogja érni a 20 fokot. Ebben a bátrabbak már simán megmártózhatnak, persze ne feledjük, hogy a sekélyebb déli part és az északi part között akár pár fokos eltérés is lehet.
Ahogy még közölték:
A tavak felmelegedésének sebessége számos tényezőtől függ, mint például a levegő hőmérséklete, a napsugárzás intenzitása, a szélsebesség és a vízmélység. Ezért pontos becslés nehézkes, de általánosságban elmondható, hogy 25 fokos melegben nagyjából 2-3 nap alatt melegszik 1 fokot a Balaton vízhőmérséklete.
Az előrejelzések szerint iylen hétvégénk lesz
Szombaton eleinte napos idő várható, később gomolyfelhők képződnek, illetve délután észak-északnyugat felől a fátyolfelhőzet is megnövekszik. Helyenként - elsősorban északkeleten és a Dunántúl déli részén - alakulhat ki egy-egy zápor. Az Alpokalján és keleten élénk lesz az északi-északkeleti szél. A hajnali 4-13 fokot követően délután 21-25 fokot mérhetünk.
Vasárnap a napos időszakok mellett már erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés. Hajnalbnan, reggel főként a Dunától keletre, délután pedig a Dunántúlon alakulhatnak ki záporok, néhol zivatarok. Többfelé élénk lesz az északi-északkeleti szél. A legmagasabb hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul.
Hétfőn délnyugaton erősen fátyolfelhős, máshol napos időre van kilátás. Csapadék estig nem várható. A keleties szél többfelé élénk lesz. Hajnalban északkeleten 1-5, máshol 6-11, napközben 19-24 fokra számíthatunk. Kedden sok napsütés várható hűvös hajnallal, 19-25 fokos délutánnal. A keleti-délkeleti szelet továbbra is többfelé kísérhetik élénk lökések.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)