Falusi csok: ezeken a településeken gigafizetéssel találhatsz munkát

HelloVidék   
  Megosztom
Falusi csok: ezeken a településeken gigafizetéssel találhatsz munkát

Már lehet igényelni a tanyákra is kiterjedő falusi csok-ot. Ha okosan akarjuk kihasználni, akkor olyan települést választunk, ami munkaerőpiaci szempontból is előnyös lehet számunkra. Most annak jártunk utána, hogy a falusi csok által érintett települések közül melyek helyezkednek el megyeszékhelyekhez közel.

Korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy melyek a legjobb gazdasági mutatókkal rendelkező megyék. Akkor arról számoltunk be, hogy gazdasági aktivitás szempontjából a top 5 legjobb megye:

  • Veszprém megye,
  • Győr-Moson-Sopron megye,
  • Bács-Kiskun megye,
  • Zala megye
  • és Komárom-Esztergom megye voltak.

Az is érdekelt minket, hogy miként alakul a megyék havi nettó átlagkeresete. Elemzésünkhöz a KSH idei legfrissebb adataithasználtuk, melyből kiderült, 2019. első negyedévében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 352 ezer forintot, míg adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 234 ezer forintot tett ki. Megyék szintjén arra jutottunk, hogy a legnagyobb havi átlagkeresettel Győr-Moson-Sopron rendelkezik, míg a legrosszabbal Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

Munkahelyek és a falusi csok

Az, hogy hová költözünk, hogy kihasználjuk a lakásvásárlásra kapott támogatásokat, attól is függ, hogy a választott megyében, településen milyen munkahely lehetőségek vannak. A falusi csok-kal kapcsolatban megnéztük, hogy megyénként hol érdemes házat, lakást vásárolni, ha figyelmet fordítunk a munaerőpiaci adottságokra is.

Hol érdemes ingatlant vásárolni?

A legtöbb cég, vállalat, gyár általában a megyeszékhelyeken helyezkedik el. Ha belevágunk a falusi csok-ba, ajánlott a megyeszékhely közelében letelepedni, hogy az utazás ne tegyen még plusz órákat az amúgy is hosszú munkanapokhoz. Érdemes kézbe venni a térképet és számolgatni a kilométereket, mivel sok megyeszékhely melletti települést érint a kedvezmény.

A következő táblázatban felsoroltunk néhány települést minden megyéből, amelyek közel találhatók az egyes székhelyekhez. Ezek közül mindegyiken felvehető a falusi csok, persze számos más település is van még, amit érdemes szemügyre venni. Mi igyekeztünk azokat felsorolni, amelyek a legközelebb találhatók az egyes megyeszékhelyekhez.

Megyeszékhely Falucsi csok felvételére alkalmas település
Bács-Kiskun megye Városföld, Szentkirály, Ladánybene
Baranya megye Magyarsarlós, Bakonya, Görcsöny
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Arnót, Onga, Sajólád
Csongrád megye Röszke, Tiszasziget, Klárafalva
Fejér megye Szabadbattyán, Kincsesbánya, Zámoly
Győr-Moson-Sopron megye Enese, Vének, Mecsér
Hajdú-Bihar megye Mikepércs, Nyírábrány, Nyíracsád
Heves megye Gyöngyöshalász, Pálosvörösmart, Gyöngyöstarján
Jász-Nagykun-Szolnok megye Tiszatenyő, Kengyel, Tiszapüspöki
Komárom-Esztergom megye Vértessomló, Kömlőd, Bokod
Nógrád megye Vizslás, Kazár, Kishartyán
Somogy megye Bárdudvarnok, Szenna, Sántos
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Kállósemjén, Nyírtura, Kótaj
Tolna megye Őcsény, Bogyiszló, Kakasd
Vas megye Vép, Balogunyom, Bucsu
Veszprém megye Herend, Szentgál, Szentkirályszabadja
Zala megye Hottó, Bagod, Böde

A falusi csok szempontjából fontos az is, hogy a kiválasztott településen vagy környékén legyenek nagyobb cégek, gyárak, amelyek állást biztosíthatnak az itt letelepedők számára is. Hogy pontosabb képet kapjunk, szemügyre vettük megyei bontásban azokat a településeket, ahol nagyobb - legalább száz fő feletti létszámmal rendelkező - gyárak, cégek találhatók. Jó tudni, melyik megyében milyen kínálatra lehet számítani. Ehhez a KSH legfrissebb adatait használtuk, amből készítettünk egy térképes illusztrációt is.

A következő grafikonon azt láthatjuk, hogy az egyes megyéken belül, hány olyan település van, ahol több mint száz főt foglalkoztató cég vagy gyár található. Ez nem elhanyagolható szempont, ha nem csak lakást keresünk, de munkát is.

A térkép jól mutatja, hogy a keleti részeken lényegesen több település is van, ahol nagyobb gyár vagy cég található, mint a nyugati országrészen. Ennek alapján kiemelkedő helyen szerepel a listában Hajdú-Bihar megye, de szorosan a megoszott második helyen ott van Borsos-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatár-Bereg megye is. Szándékosan hagytuk ki a sorból Pest megyét és Budapestet, hiszen mi csak a vidéki régiókat vizsgáltuk meg.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mit kínál egy-egy megyeszékhely munkahely szempontjából, ezért a KSH legfrissebb adatai alapján összegyűjtöttük, hogy hány olyan cég van a székhelyeken, ahol több mint száz főt foglalkoztatnak. A térkép színei jól mutatják, hogy a sötétebb részeken sokkal több száz fő felett foglalkoztató cég található, mint a világosabb területeken. Eszerint Hajdú-Bihar megyében van a legtöbb ilyen cég, őt követi Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megye. A legkevesebb száz fő feletti céggel Heves megye rendelkezik, de szorosan utána szerepel Nógrád megye is a lista végén. Pest megyét és Budapestet itt is kihagytuk a listából, mivel csak a vidéki viszonyokra voltunk kíváncsiak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

csok

falusi csok

családok otthonteremtési kedvezménye