Használt lakást vásárolnál? Rengeteg pénzt bukhatsz, ha nem figyelsz a rejtett hibákra

HelloVidék   
  Megosztom
Használt lakást vásárolnál? Rengeteg pénzt bukhatsz, ha nem figyelsz a rejtett hibákra

Dübörög a családi otthonteremtési program, egyre többen élnek a lehetőséggel, hogy kedvezőbb feltételekkel jussanak ingatlanhoz vagy, hogy olcsóbban hozzák ki a lakásfelújítást. A program népszerűsége nem csak a lakáspiaci helyzetre gyakorol hatást, de a hitelfelvételeket is felpörgette. Éppen ezért, most annak jártunk utána, hogy alakultak a lakáshitelek az elmúlt időszakban, illetve milyen eredményeket mutat a csok. De megnéztük azt is, hogy mire érdemes figyelni a lakásvásárlóknak a vásárlás utáni időszakban, hiszen erről kevés szó esik.

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Lakossági lakáshitelezés 2020 című kiadványából kiderül, hogy tavaly év végén a magyarországi lakáshitel-állomány 4004 milliárd forint volt, 10 százalékkal, mintegy 373 milliárd forinttal több az előző évinél. A KSH összefoglalója szerint a hitelállomány tavalyi bővülése érintette az államilag támogatott és a piaci hiteleket is, az államilag támogatott lakáshitelek állománya 9,1, a támogatás nélküli hiteleké 10 százalékkal nőtt 2020-ban, a teljes hitelállományon belüli arányuk 16, illetve 84 százalék volt.

A 2020 márciusában a koronavírus-járvány hatásainak enyhítése érdekében bevezetett törlesztési moratóriumot év végéig a lakáshitelek 43 százalékánál, mintegy 286 ezer esetben vették igénybe. Az érintett hitelek összege 1803 milliárd forint volt, és a lakáshitel-állomány 45 százalékát jelentette. A lakáshitel-állomány bővülésében meghatározó szerepe volt a törlesztési moratórium miatt meg nem fizetett törlesztőrészleteknek, valamint annak, hogy a lejáró hitelek lezárása későbbre tolódott, tehát ezek összege sem csökkentette a lakáshitelek állományát

- hívta fel a figyelmet a közleményben Székely Gáborné, a KSH lakásstatisztikai osztályának vezetője.

Tavaly 90 ezer lakáshitelt engedélyeztek, összesen 918 milliárd forint értékben. Az engedélyezett lakáshitelek közül az államilag támogatott hitelek száma 41, összegük 16 százalékkal nőtt, miközben az átlagos hitelösszeg az egy évvel korábbi 10,1 millió forintról 8,3 millió forintra csökkent.

A támogatott lakáshitelezés térnyeréséhez hozzájárult, hogy 2018 végétől emelkedett az új lakáshoz igénybe vehető családi otthonteremtési támogatás (csok) összege és bővült a jogosultak köre is. Másrészt 2019 júliusától a használt lakások vásárlásához is elérhető lett a csok-hoz kapcsolódó támogatott hitel, és megszűnt a 35 milliós értékhatár, amivel a támogatott hitel a nagyvárosi igénylők szélesebb köre számára vált elérhetővé. Emellett elindult a falusi csok is, ami együttesen kínál támogatott hitelt lakásvásárlásra és -felújításra.

Tavaly több mint 104 ezer lakáshitelt folyósítottak Magyarországon, összesen 917 milliárd forint értékben. A lakáshitelezésben továbbra is a használt lakás vásárlására fordított hitelek domináltak, a folyósított hitelek számának 58, összegének 69 százaléka ezt a célt szolgálta.

  • A használtlakás-vásárláshoz folyósított hitelek száma 4,9 százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest, összegük viszont 6,1 százalékkal nőtt. Az átlagos hitelösszeg az egy évvel korábbi 9,4 millió forintról 10,5 millió forintra emelkedett.
  • Az újlakás-vásárláshoz nyújtott hitelek száma 14 százalékkal csökkent, összegük több mint 4,7 százalékkal nőtt. Erre a célra átlagosan 13,8 millió forint - az egy évvel korábbinál 2,4 millió forinttal nagyobb - hitelt folyósítottak.
  • Az építéshez nyújtott hitelek száma 9,7, összegük 9,8 százalékkal csökkent 2019-hez mérten. Az átlagos 4,5 millió forintos hitelösszeg nem változott.

A KSH tájékoztatása szerint a 2016. januártól 2020. decemberig tartó időszakban a hitelintézetek által folyósított családi otthonteremtési támogatások száma közel 156 ezer, összege 386 milliárd forint volt. Egy folyósításra átlagosan 2,5 millió forint jutott. A falusi csok 2019 júliusi indulása óta csaknem 18 ezer kistelepülésen élő család igényelt vissza nem térítendő támogatást, összesen 95 milliárd forint értékben.

Új lakás építésére és vásárlására együtt 54 ezer csok-támogatást folyósítottak, ez az esetek több mint 34 százalékát tette ki. Ugyanakkor a kiutalt támogatások teljes összegének 55 százalékát fordították új lakások megszerzésére. Az egy folyósításra jutó átlagos összeg 2020-ban új lakás építése esetén 3,2 millió, új lakás vásárlásakor 5,7 millió, használt lakás vásárlásakor 2,4 millió forint volt.

A lakásbővítésre igénybe vett támogatások aránya az elmúlt két évben folyamatosan emelkedett, 2020 végére meghaladta a 14 százalékot. Az erre a célra folyósított átlagos összeg 1,6 millió forintot tett ki. Tavaly a felújításra, lakásbővítésre fordított támogatások száma közel háromszorosára, összegük hatszorosára ugrott az előző évhez képest.

Idén is töretlen a csok népszerűsége

Varga Mihály közösségi oldalán számolt be arról, hogy eredményesek az otthonteremtési támogatások, az ide év első negyedévben is, hiszen 6153 darab lakás épült, ez 29 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy a pénzügyminiszter mondta, azzal számolnak, hogy a bővülés a következő időszakban is folytatódni fog. Kiemelte, hogy a költségvetés biztosítja az újabb, januárban elindított támogatásokhoz szükséges forrásokat is. Ennek részeként január 1-jétől az új építésű otthonok értékesítésének áfatartalma 27 százalékról 5 százalékra csökkent, és azok a családosok, akik igénybe veszik a CSOK-ot, visszaigényelhetik az 5 százalékos áfát is új otthonuk vásárlásakor vagy építésekor. A legalább egy gyermeket nevelő családoktól a felújítási költsége felét - legfeljebb 3 millió forintig - átvállalja az állam, valamint 6 millió forintig kedvezményes Otthonfelújítási kölcsönt is igénybe vehetnek a családok.

Emellett januártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik CSOK-kal vásárolnak új vagy használt ingatlant, valamint 2021-től többgenerációs otthon létrehozására - azaz a családi házak tetőtér-beépítéséhez - is igénybe vehető a CSOK akár maximális, 10 millió forintos összege

- ismertette Varga Mihály.

A Takarékbank legfrissebb adatai szerint viszont a laksáfelújításra felvett hitelek is egyre népszerűbbek. Legfrissebb adataik szerint a járvány lecsengése után felpöröghet a személyi kölcsönök igénylése, az banknál április közepéig kihelyezett ötmilliárd forintos volumen az év végére az ötszörösére ugorhat az otthonfelújítási programnak is köszönhetően.

Jól jöhet a támogatás a rejtett hibák kijavítására is

Amikor új otthonába költözünk, rengeteg dolgot el kell intéznünk, annak mérten, mekkora felújítást igényel az ingatlan. Viszont az első pár hét vagy hónap okozhat meglepetéseket. Számos eset igazolja, hogy vannak olyan rejtett hibák, amikre érdemes felkészülni, esetleg tartalékolni, mert egy ingatlanossal tett látogatás során ezekre nem mindig derül fény.

Szakemberek szerint, azok, akik használt lakást vásárolnak, gyakran ütköznek olyan problémámba, hogy miután megvásárolták az ingatlant, vagy netán be is költöztek, előbukkannak a rejtett hibák. Ezek többnyire olyan kellemetlenségek, amelyeket csak hosszabb távon, az ingatlant "használva" tapasztalhatunk meg. Egy ilyen helyzetben is nagy segítség lehet a lakásfelújítási támogatás.

Most annak jártunk utána, mire kell számolni az első néhány hétben, hónapban. Milyen hibák bukkanhatnak fel. Mire lehet esetleg felhasználni a lakásfelújítási támogatást.

  • Az egyik leggyakoribb lakásfelújítási projekt, amelyet az új házba költözés első évében érdemes megejteni az a festés. Érdemes szakemberrel megvizsgáltatni a falakat, hiszen lehet, hogy kiderül nem csak festeni kell, de egy-egy részt újra kell vakolni vagy épp szigetelni. Ez nem csak esztétikai kérdés, de a fűtés miatt is fontos lehet!
  • Ajtók és ablakok cseréje. Ha nem zárnak jól, régiek vagy szimplán nagyobbat szeretnénk belőlük, akkor érdemes egy szakival egyeztetni. Szintén nem csak azért fontos, mert a legtöbben kedvelik a nagy ablakokat, mert világossá teszik a házat, hanem azért is, mert a fűtésszámlánkat nagyban növelhetik a rossz minőségű ajtók, ablakok. Nem beszélve arról, hogy sok esetben a penész megjelenését is előidézhetik.
  • Szintén fontos, hogy tudjuk, szigetelve van-e a lakás vagy sem. Legyen az külső vagy belső szigetelés, hatalmas előnyt jelenthet, mivel sokat spórolhatunk általa a fűtésen. Ha nem rendelkezik az ingatlan szigeteléssel, a lakásfelújítási támogatás keretében ezt is olcsóbban hozhatjuk ki.
  • Sokba kerülhet, ha berendezkedtünk a lakásba és valamelyik vezetékkel mégis problémák adódnak. A vízcsövek meghibásodása, a villanyvezetékek cseréje mind óriási felfordulást okozhat, nem beszélve arról, ha falakat is bontani kell miattuk. Költözés előtt ezeket térképezzük fel szakemberrel.
  • Fűtési rendszerek ellenőrzéséhez is mindenképp szakembert hívjunk. Ezeket is érdemes még akkor ellenőriztetni, mielőtt beköltöznénk. A lakásfelújítási támogatásból a fűtésit is korszerűsíthetjük, így ezt is érdemes kihasználni.

Mivel egyre többen élnek az otthonteremtési támogatásokkal, valamint a lakásfelújítási támogatással, így növekszik azok száma is, akik mostanában terveznek felújításba kezdeni. Ahhoz viszont, hogy valaki élni tudjon a kedvezményes hitelekkel, szakemberekre van szüksége, akikkel egyeztet a tervezési és kivitelezési munkákról, hiszen minden költséget, elvégzett munkát számlával kell igazolni. Ha nincs az ismeretségi körünkben szaki, akkor nagy eséllyel idegen vállalkozókkal kell egyeztetnünk a részletekről. Hogy ez mindenképp gördülékenyen menjen, összegyűjtöttük szakértők tanácsait arról, hogy miket érdemes megkérdezni a vállalkozóktól. Ehhez korábbi cikkünkben adtunk néhány tippet.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

lakásvásárlás

lakásfelújítás

lakásfelújítási támogatás

csok

falusi csok

ksh

családi otthonfelújítási támogatási program

családi otthonteremtési kedvezmény