Itt aztán lesz hajtás: szerdán startol el a nemzetközi kerékpárverseny

HelloVidék   
  Megosztom
Itt aztán lesz hajtás: szerdán startol el a nemzetközi kerékpárverseny

Szerdán startol el az ország legnagyobb kerékpáros eseménye, a Tour de Hongrie. A nemzetközi verseny május 12-én Siófok és Kaposvár között kezdődik, majd 13-án Balatonfüred és Nagykanizsa, 14-én Veszprém és Tata, 15-én Balassagyarmat és Kékestető között folytatódik, végül május 16-án Budapesten a Hősök terén zárul. Forgalmi korlátozásokra is számíthatnak a résztvevők, így érdemes előre tájékozódniuk az adott útszakaszról.

Szerdán, május 12-én Siófokról indul az ország legnagyobb kerékpáros versenye, a Tour de Hongrie. A verseny összesen 792 kilométernyi, zömében országos közúton zajlik majd és a tavalyi végcélt, Kékestetőt érintve, idén egészen a budapesti Hősök teréig tart majd. A verseny útvonalán a közlekedők több helyszínen is ideiglenes, teljes pályás mozgó forgalomkorlátozással találkozhatnak, ezért az érintett szakaszok forgalmi helyzetéről érdemes lesz még utazás előtt tájékozódniuk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál.

A kerékpáros versenyen az idei távot a nemzetközi mezőny öt nap alatt, május 12. szerda és május 16. vasárnap között teszi meg. A verseny során a kerékpárosok szinte teljes egészében országos közúton, fő- és mellékúti szakaszokat egyaránt érintve mérhetik össze tudásukat. A nemzetközi verseny május 12-én Siófok és Kaposvár között kezdődik, majd 13-án Balatonfüred és Nagykanizsa, 14-én Veszprém és Tata, 15-én Balassagyarmat és Kékestető között folytatódik, végül május 16-án, Budapesten a Hősök terén zárul. A pontos útvonal a következő linken érhető el: https://www.tourdehongrie.hu/terkep . Az érintett településeken az áthaladás tervezett időpontjairól a www.tourdehongrie.hu oldal „Etapok” menüpontja alatt tájékozódhatnak az érdeklődők.

A verseny ideje alatt rendőrségi forgalomirányítás mellett, dinamikus, ideiglenes, teljes pályazárral járó mozgó forgalomkorlátozással számolhatnak az érintett szakaszokon a közlekedők. A kiemelt helyszíneken a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei is segítik majd a terelések kiépítését és a verseny biztonságos lebonyolítását. A társaság szakemberei a szervezőkkel közösen a tervezett útvonalakat többször is bejárták, a szükséges javítási, üzemeltetési és karbantartási munkákat a versenyhez igazítva, ahhoz ütemezve végezték el.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a Tour de Hongrie versenyszakaszait érintően még indulás előtt tájékozódjanak az ideiglenes korlátozásokhoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tour de hongrie

kerékpárverseny

bicikliút

verseny

nemzetközi

siófok

közút

versenyzők

forgalomkorlátozás