Közel félmilliárd forintot kapott a zempléni város: erre fordítotották az összeget

MTI   
  Megosztom
Közel félmilliárd forintot kapott a zempléni város: erre fordítotották az összeget

Csaknem félmilliárd forintot nyert pályázaton a zempléni város, amiből a közösségi közlekedés infrastruktúrájának több elemből álló fejlesztését valósította meg.

A városi közösségi közlekedés infrastruktúrájának több elemből álló fejlesztését valósította meg Sátoraljaújhely önkormányzata, a zempléni város a területi- és településfejlesztési operatív program pályázatán erre csaknem félmilliárd forintot nyert.

A tájékoztatás szerint a program célja a település közlekedésbiztonságának növelése volt, ennek érdekében körforgalmakat, parkolókat és buszvárókat alakítottak ki, fejlesztették a kerékpárút-hálózatot, felfestették a hiányzó útburkolati jeleket és sebességmérőt helyeztek ki. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

sátoraljaújhely

közlekedés

közösségi közlekedés