Hoppá, 2,1 milliárd forintból újra zakatol: megint jár a balatoni kisvasút

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Hoppá, 2,1 milliárd forintból újra zakatol: megint jár a balatoni kisvasút

Közel két évtizedes forgalomszünet után július 1-jétől ismét járnak a vonatok a balatonfenyvesi kisvasút Csisztafürdőre vivő, újjáépített vonalán – áll a MÁV Zrt. közleményében.

A gyógyfürdőhöz vezető nyomvonalon a pályát teljes hosszában újjáépíttette a MÁV, így már vonatozással is elérhető a Buzsákhoz tartozó, közúton csak jókora kerülővel megközelíthető pihenőhely. A nyári főszezonban Balatonfenyvest Csisztapusztával és Somogyszentpállal is 6-6 vonatpár köti össze – írják.

A július 1-jétől érvényes nyári menetrend szerint a fürdő nyitvatartásához igazodva, két óránként járnak a vonatok a felújított vonalon, a menetidő 35 perc.

A közleményben arra is kitérnek, hogy a kisvasúton a tavaly bevezetett Balaton24 és Balaton72, illetve az idén új Balaton24/72 Duo napijegyekkel is lehet utazni.

A tájékoztatás szerint az 1950-től gazdasági vasútként üzemelő vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó. Nyáron jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik.

A MÁV elnök-vezérigazgatója, Homolya Róbert másfél éve, a balatonfenyvesi kisvasút másik ágán 474 millió forintból befejezett pálya-felújítási munkák apropóján jelentette be, hogy megkezdődhet a Balatonfenyvesi kisvasút csisztafürdői ágának újjáépítése 2,1 milliárd forintból.

Erre azért volt szükség, mert a közel húsz éve elrendelt üzemszünet miatt a 8,3 kilométeres pályaszakaszt benőtte a növényzet, a pálya megrongálódott, illetve hiányossá vált, és a hidakat, vasúti átjárókat is jelentősen fel kellett újítani.

A korábbi híradások szerint a Terület- és településfejlesztési operatív program által biztosított 650 millió forintból Csisztafürdőnél egy kerékpáros-turizmust is kiszolgáló állomás épül, továbbá fejlesztik az imremajori állomást, és a balatonfenyvesi végállomást is.

Címlapfotó: MTI/Máthé Zoltán

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

csisztafürdői

máv menetrend

balatonfenyves

kisvasút